OSSIAN TRIBUTE - Egyek vagyunk (2018)

2018. szeptember 16. - Vendégszerző RGY

ossian_egyek_vagyunk_cover.jpg

Bár nem vagyok Ossian-rajongó, de Paksi Endre zenekarát olyannyira jelentősnek és kulcsfontosságúnak tartom a magyar metal minden vonatkozásában, hogy nemes kötelességemnek tekintettem ismertetőt írni az „Egyek vagyunk” albumról. Tizennyolc zenekar (köztük egy külföldi!) dolgozott fel tőlük egy-egy méltán népszerű dalt. Tekintetbe véve, hogy az Ossian logójában turul látható, úgy fogalmaznám meg a csapat szerepét a magyar rockzenében, hogy vezérmadár, mely magasan a kétkedők felett száll és utat, hazát, reményt, példát mutat.

Ez az első Ossian-album életemben, melyet végighallgattam, és bizony azt kívánom, bárcsak ugyanezzel a figyelemmel fordultam volna a korábbi lemezeikhez. Igaz, ehhez a véleményemhez hozzájárul az „Egyek vagyunk” magától értetődő eklektikussága. Ugyanis a tizennyolc zenekar (+egy alternatív Ossian-kombó) a gitárzene más-más régióját képviseli, így garantált az izgalmasság. De tény, hogy ha a metalba már 1988-ban belecsöppenhettem volna az „Acélszív” album révén, nem 1999-ben Marilyn Mansonnal, akkor már 1988 óta lennék metalrajongó.

Az ilyen feldolgozás-projekteknél számítani lehet a menetrendszerűen megérkező, rozzant fújolás-villamosra, megpakolva a Zinterweb fotelharcosaival, akik mindent IS jobban tudnak, így azt is, hogy az ilyen projektek már meghallgatás nélkül is kínosak. Én azonban az „Egyek vagyunk” korongot már azelőtt napokig hallgattam újra és újra, mielőtt felmerült bennem az ötlet a kritikaírásra. Szóval szerintem az album, mely a HammerWorld mellékleteként jelent meg, fülbemászó lett, magas színvonalú, sokszínű. Így akik olyan szavakat szeretnek képzeletbeli zászlóikon lengetni, mint sokszínűség, modernség, nyitottság, lehetőség a nőknek, nemzetköziség, a vidékiek bevonása stb., azok megkapják a maguk kiadós porcióját. Talán nem a saját kánonjuk zenekaraival, de ilyen az élet. Érdemes nyitottnak lenni. Másrészt a fúj-fúj-tribute-akciók eddig mindig elmaradtak a Subscribe tagok Rage Against The Machine-feldolgozáskoncertjei körül éppúgy, mint a Hardcore Jukebox és a Luca Braci nevű, magyar zenészek akár koncert közben változó seregét felvonultató hobbizenekarok koncertjei kapcsán. Én mindhárom zenekar koncertjein voltam elégszer, ismerem a dörgést, úgyhogy aránytalan az Ossiant érő fikatenger. Ez egy jó csapat, jó zenével és megérdemelten széles körű társadalmi hatással.

A Road jobbára méregerős groove-okat szokott leszállítani, úgyhogy a Rock katonái az ő szájízük szerinti bólogatós dal lett. Nem vált a kedvencemmé a lemezről, de odatették a magukét. Zeneileg tetszett, énekileg kevésbé. Molnár Máté nyilván nem a Paksi-féle dallamaival teremtette meg a Road közönségét, de ha egyenletesebben ritmizálta volna az „elhagynak százak, jönnek ezrek” refrénrészt, nekem jobban bejött volna.

A Mobilmánia saját tisztelgését Ahol a szürkeség véget ér címmel, fokozott lelkesedéssel vártam, mivel a legutóbbi kritikámat pont Zeffer András csapatának „Vándorvér” lemezéről írtam. Az általuk áthangszerelt változat valóban még nagyobb ragyogást kölcsönzött az Ossian 2017-ben nagyon szép videoklippel felruházott dalának. Aki még nem ismeri azt a klipet, feltétlenül nézze meg, egyszerűen gyönyörű.

A Moby Dick a Rocker vagyok feldolgozással egy korábbi gesztust is viszonzott, mivel a sok évvel ezelőtti „Bálnavadászok” című cover-albumán az Ossian már szintén szerepelt egy átszabott M.D.-tétellel. A soproni veteránok nem aprózták el a dolgot; vérbeli thrash-himnuszt készítettek a széles körben ismert „rocker vagyok, vállalom” idézetű dalból.

A csupa-csaj Dorothy tolmácsolásában A magam útját járom egy nőies, felszabadult sláger lett. Náluk is megmutatkozott az, hogy mennyire fontos egy feldolgozás saját arculattal történő ellátása. Túl nagy kísérletezés és kitekerés nem lett belőle, de azért jól esett hallgatni.

A következő tétel, az Ítéletnap Lengyelországból érkezik és szintén hölgy van a mikrofonnál. A Chrystal Viper, élén Marta Gabriel énekesnővel, olyan fenomenális régisulis power/heavy metal verziót dob az arcunkba, hogy csak lesünk. Amíg utána nem olvastam a csapatnak és csak hallgattam a zenét, csodálkoztam a kiejtésen. Aztán persze minden világos lett és rengetegszer újrahallgattam ezt a szólókkal és magas fekvésű sikolyokkal felvirágozott mesterművet. Főleg az volt fura, hogy az eleje kifejezetten sludge jelleget hordozott, de aztán átváltott jóféle heavy metalba. A lemezen eddig hallott dalok közül ezt tartom az egyik legjobbnak. Az a hosszan kitartott „szabad leszeeeeel” sikoly a végén maga a mennyei tökély. Köszönöm, Chrystal Viper a katarzist és köszönöm Ossian&Hammer, hogy ennek a lengyel bandának is helyet adtatok a korongon.

Az összes csapat közül kettőre voltam a legkíváncsibb, a már említett Mobilmánia mellett az AWS-re. Vajon mi passzolhat a (Sixx újságíró szavaival élve) „üvöltözős, toporzékolós popmetál” Eurovíziós hőseihez? Naná, hogy az Éjféli Lány! Tényleg jól illik hozzájuk a dal, szövegileg is el tudnám képzelni, hogy ezt a romantikus önmarcangolást Siklósi Örs írta. Ha már Európa-szerte elvitték a magyar rockzene jó hírét a Viszlát nyár által, idéznék is Örstől a CD-füzet alapján egy mondatot: „olyan alapköveket raktak le az utókornak, melyeken a mai napig járunk, úgy taposták ki az ösvényt, hogy az azóta is inspirál minket.” Fennkölt szintiszőnyeg és erős kétlábdob teszi fel az i-re a pontot. Szintén folyamatos újrajátszásra ítéltem ezt a tételt is.

Az Omen szintén a nagy öreg heavy metal zenekarok egyike, akiket méltán övez nagy tisztelet. A Szenvedély nóta szinte adta magát, hogy Omen-verzió legyen. Nagyfi László ízes gitárjátéka már első hallásra új köntösbe öltöztette számomra a szerelemmel és gyűlölettel átitatott sikerdalt. Ez a feldolgozás is remek lett.

A Leander Kills nevét látva felszökött a szemöldököm. Nem mintha rossz lenne a Köteles Leander által vezetett alakulat, csak az ő kiszámíthatatlan muzikalitását távolinak éreztem az Ossian könnyen befogadhatóra tervezett, simán követhető     megoldásaitól. Az Ossian sikereinek egyik titkát abban látom, hogy a heavy metal műfaját ők a lehető leginkább közönségbarát módon képviselik. Leander ezzel szemben a változó nevű és összetételű csapatában folyamatosan a feje tetejére állított mindent, amire számítani lehet tőle. Az Ahányszor látlak általuk átforgatott Rubik-kockáját így pont azért hallgattam meg sokszor, hogy kicsit jobban képbe kerüljek. Ugyanis az Ossian eredetijét leginkább egy átnyújtott virágszálhoz hasonlíthatnám, a Leander Kills változata pedig égszakadás-földindulás, a jó fajtából. Szóval emészteni kellett. Nem csodálkoznék, ha Köteles Leander egyszer majd kiadna valami progresszív dallamos death metal EP-t.

Az Alcohol punkos rock and roll bulizása ezután bizony üdítően hatott. Általuk a Sörivók került újrarögzítésre. A ráspolyos torkú Csöves és hordája valószínűleg nem volt szomjas a felvételek során, én viszont egyfolytában headbangeltem az ivóhimnusz alatt.

A Magányos angyal érzelmes dallamai egy ad-hoc módon összeállt formáció, a Magányos Angyalok előadásában kelnek új életre. Egyszerűen túl jó a felállás: Kalapács Józsi és Rudán Joe énekelnek, Matláry Miklós (Nevergreen) billentyűzik, Bodor Máté (Alestorm, régen Wisdom) gitározik, Nagy Dávid dobol és Kovács Zoltán basszusozik (mindketten a Depresszióból), Friskó Péter hangmérnök pedig akusztikus gitáron is beszállt. Szép régisulis darab, semmi világmegváltás, de jól esik hallgatni a baráti lelkekből áradó, tiszteletteljes harmóniát.

A Sunset neve kapcsán meg kellett erőltetnem az agyamat. Rémlett, hogy valamiféle breakdownos, mélyre hangolt modern metal pusztítás lehet, 2008 táján indulva, dallamos énekkel meg screamekkel. Pont ilyen jellegű zenét alakítottak ki a srácok a Soha nem lehet alapköveiből, málházó riffekkel, csordavokállal, némi samplerrel. Azt hiszem, rá fogok keresni a Sunset dalaira, nem azzal a bizonyos végtermékkel gurigáznak a csávók.

A soproni Dalriada líraian szép léleksimogatást hozott össze a Ha ott leszel velem nyomdokain. Kicsit hiányoznak nekem belőle a folkos elemek, de a nóta így is szép. Az egymásrautaltságot, összetartozást, sírig – vagy azon túl – tartó szerelmet nagyon jól előadják. Szintén sokszor hallgatós nóta.

Na, most fognak a szívükhöz kapni az antifasiszta kultúrkapitányok, mivel a lemezen szerepel a Romantikus Erőszak is, a Hiszek abban-t adják elő... Nem szokásom hallgatni skinhead zenekarokat, de a szelíd hazaszeretetet képviselő Ossian feldolgozás-lemezén szerintem simán helye van a nemzeti rock egyik legismertebb, lassan 25 éves csapatának, a RomEr-nek. Ami őket illeti: amennyi akadályon a csapat átmászott, simán megérdemlik azt a népszerűséget, melyet a rájuk fogékony emberekből kiváltanak. A Hiszek abban az ő tolmácsolásukban is pozitív és hiteles üzenet, remek melódiákkal (a duda királyul hangzik!), arcba mászó ritmusokkal. Sziva Balázs ismert karizmája a felvételen tökéletesen érvényesül. Mondom ezt úgy, hogy nem evezek velük egyazon nézetcsónakban. A meghallgatásnak és a véleményírásnak úgy álltam neki, hogy ezt a dalrészletet határoztam meg hozzáállásomként: „hiszek abban, hogy létezik bizalom, nem csak gyanú az arcokon.” Jól tettem, a RomErtől egy jó szándékkal átitatott, életerőtől dörgő pogóhimnuszt kapunk.

A gyorsan és méltán nagy népszerűséget elért Tales Of Evening banda nevét nagy örömmel olvastam a szövegkönyvben a Társ a bajban előadójaként. Akárcsak az AWS-nél, a TOE-nél is simán elhinném, hogy ők maguk írták az általuk átalakított dalt. Dudás Ivett úgy énekel, mintha saját legszemélyesebb, legtitkosabb gondolatait, érzéseit fogalmazná meg. A szintetizátor igazi varázslatot ad az eleve szívhez szóló énekhanghoz úgy, hogy közben nem válik giccsessé. Mindezt remek gitárszóló gazdagítja. Nagyon örülök annak, hogy az Ossian velük fog turnézni most ősszel. A Tales Of Evening néhány koncertjén már volt szerencsém részt venni és jól esik látni, hogy az Ossian, mint országunk egyik legnagyobb rajongói táború heavy metal zenekara járul hozzá emelkedő karrierjükhöz.

A RomEr-től viszolygóknak a Hungarica is csalódás lesz, ugyanis a Trianon dallal nem uszítás, hanem szép és szomorú megemlékezés hangzik el. Ha a rock a lázadás zenéje, akkor az Ossian, a Hungarica és minden egyéb kultúrszereplő is jól teszi, hogy lázad és figyelmet  irányít erre a történelmi eseményre. Megjegyzem: a lakótársam vajdasági magyar srác és Ossian-rajongó, arrafelé a zenekar a magyarok számára kultikus fontosságú.

Az Archaic egy tavaly feltámadt thrash metal kommandó, amelynek aktivitásáról mindig szívesen olvasok, mivel a frontember a Divided nevű zenekarban is énekel. Az Archaic legényei a Vad bolygó újragondolása mellett döntöttek. A dalcsokor egyik legkeményebb, legpusztítóbb tételét hozták össze, szélvészgyors dobolással, masszív riffekkel, őrjöngő szövegköpködésekkel. Minden thrasher megnyalja a tíz ujját utána.

Szombathely legendás őskövülete, a Lord nagyon meglepett az Acélszív-verziójuk visszafogottságával. Mivel maga a dalcím is afféle köszöntéssé, fesztiválkiáltássá nemesedett a fémrajongók között az elmúlt évtized alatt, ezért először nem tudtam mire vélni a gyengéd melódiákat. Aztán a dalszöveg irányából közelítettem hozzá és rájöttem, hogy ennek a szenvedélyes, antik rockhimnusznak így nézve valóban van egy nagyon érzékeny, mondhatni intim fele. A Lord öt tagjából ezen a dalon csak hárman szerepelnek és tulajdonképpen jót tett a dalszövegnek ez a gyengéd, érzelmes, kevesebb instrumentumot megszólaltató hangszerelés.

Tizennyolcadik dalként a közkedvelt Tankcsapda egy korábban rögzített Ossian-feldolgozása lett átmásolva. A 2016-os „Dolgozzátok fel!” korongjukról az Ítéletnap hangzik el, egy jó kis lelazult atmoszférában. A hangulata alapján nem tartom kizártnak, hogy elsült a készítése közben néhány zöld rakéta, hehe. Ők is megleptek ezzel a húzással, mert talán nem én vagyok az egyetlen, aki valami jó kis kirohanásra számítana Debrecen ördögeitől. „A pokolnál hangosabb” vagy a „Ballada a senki fiáról” (a verset írta Francois Villon) is jól illene hozzájuk, de talán más zenekarok majd kedvet kapnak ezekhez is.

A számláló 19-től 59-ig ugrált a lejátszómon, ez afféle poén a zenekartól, hogy a 60. számmal felcsendüljenek a Hé, te! első riffjei, utalva Paksi Endre 60. életévére. A dal a '99-ben megjelent „Az utolsó lázadó” EP-ről van, az Ossianhoz csatlakozott Kalapács Józsi és Sárközi Lajos a Kalapácsból, Szekeres Andris (Junkies), Pavelka Gyula (korábban Akela és Horda), valamint Füleki Sándor és Hegyi Kolos a Mood-ból. Úgy érzem, hogy ez a tétel azért szerepel itt is, mert Paksi Endre üzenetét, bátorítását adja át a hármas ünnep kapcsán (Endre hatvan éves, az Acélszív harminc éve jelent meg, Rubcsics Richárd gitárossal húsz éve indították újra a bandát). Ez pedig az együttműködés, tűzön-vízen át való kitartás és a „hé te! Állj ki mindig céljaidért és nincs akadály.”

Így az elemzés vége térjünk ki arra is, hogy milyen tényezők miatt tekintem az Ossian felé olykor megnyilvánuló alpári, lenéző beszólásokat minőségileg alaptalannak. 1) A „szar, béna, gyenge” stb. jelzőket én kívülállóként sem találom pontosnak az Ossian teljesítményére, értve ezalatt a zenét éppúgy, mint a koncerteket. Ezek a beszólások szubjektív, érzelmi vélemények. 2) Az Ossian néha a „politikai szélsőség” címkét kapja meg, ami szintén nem tapad rá, lévén, hogy inkább a visszafogott „nemzeti érzelmű” vagy „konzervatív” illik rájuk. 3) Ez pedig a legfőbb: sok éve látom, hallom az Ossian zenéjének fikázását, de még senki ezek közül nem produkált megalapozott zenei elemzéseket. Mindig csak szemszélűzések, márhívózások fantáziátlan ismétlése folyik. Ezek eltörpülnek a huszonvalahány album jelentősége mellett. Komolyan, még soha nem láttam, hallottam olyat, hogy „Hornyák Péter dobolása ezért rossz, Galántai Zsolté meg azért”, vagy „Vörös Gábor basszusozása így, Erdélyi Krisztiáné meg úgy”, stb. Ellenkezőjére viszont bőven találtam példát. Rubcsics Richárd gitározását is sokszor hallottam, olvastam dicsérni, akár Maróthy Zoltánét, de a többi zenész játékát is.

Paksi Endre dalszövegeihez pedig szerintem nem a stabil lírai metrumok felől érdemes közelíteni. Már a kezdetektől az volt a benyomásom, hogy neki nem lírai, hanem prózai mondanivalója van, melyet az adott dalnak megfelelő ritmusra, szótagszámra szerkeszt és csak a legszükségesebb rímmel, általában egy-, ritkábban kétszótagosakkal lát el. Érezhetően nincs se rímérdekeltsége, se rímkényszere, viszont olyan kijelentései vannak, melyekkel széles tömegekben tud egyszerű, pozitív üzeneteket elültetni. Véleményemet igazolva láttam, amint megtudtam, hogy hét prózai kötetet publikált Paul Trent álnéven, mégpedig krimiket, melyek sikeressé is váltak és az olvasói visszajelzések is jók. Szóval Endre nem a költészet akrobatája, hanem jól tud szabatos mondatokkal atmoszférát és maradandó élményt teremteni, amivel könnyen fogja és tartja meg a publikumot.

Úgy vélem, hogy az Ossian teljesen megérdemelten áll a magyar heavy metal élvonalában három évtizede és a lemezen szereplő zenekarok is kitűnő választásnak bizonyultak. Paksi Endre a magyar metal két legalapvetőbb zenekarának elindításában játszott kulcsszerepet (Pokolgép, Ossian). Az „Egyek vagyunk” albumon olyan bandák és zenészek sorakoztak fel az Ossian hagyományait éltetve, vállt vállnak vetve, határozott közösséget alkotva, akiknek nagy többsége eleve jelentős tömegű követőt tud maga mögött. Nem kezdő csapatok esetlen szárnypróbálgatásai ezek, hanem sokat látott muzsikusok teszik tiszteletüket, akiket komolyan kell venni.

Az „elhagynak százak, jönnek ezrek” jóslat pedig igazzá vált, az Ossian egyike országunk legnagyobb tömegbázisú és társadalmi hatású zenekarainak, a Mahasz-lista folyamatos helyezettjeinek, arany- és platinalemezek birtokosainak, a magyarságtudat tömegekben megtartóinak. Pozitív, tápláló dalszövegek, könnyen befogadható és klassz dallamok, ritmusok, kerek dalkompozíciók, kitartóan épített karrier. Az Ossian nem a szélsőségek és nem is az unalmas középszer, hanem az arany középút képviselője, ami sokak számára jelent biztonságot, motivációt, közösséget, összetartozást. Nemcsak huszonöt évesek találnak benne jót, de ötévesek és hetvenöt évesek egyaránt. Az Ossian az eddigi tapasztalataim – és zenészismerőseim – szerint nem intrikál, arra vannak más zenekarok, nem feltétlenül metalban.

Köszönöm az Ossian-ban harminckét év alatt megfordult és az ezen a korongon levő összes közreműködőnek egyaránt ezt a sok órát, melyet az újra- és újrahallgatással oly szívesen eltölthettem.  

Bár továbbra sem érzem magam Ossian-rajongónak, de ez az album abszolút közelebb hozta hozzám őket. Az „Egyek vagyunk” után érdeklődve fogok rákeresni a korábbi dalokra, talán koncertjükre is elmegyek. Akárcsak az Ossian és a többiek, én is hiszek abban, hogy nekünk itt helyünk van, nemcsak vagyunk a világban. Örülök az AWS Európa-kompatibilis popmetaljának, a Tales Of Evening becsatlakozásának Paksi Endréék országos turnéjára és örülök, hogy a RomEr kijelenti: ez nem a törtetők hazája. Boldog hatvanat Endrének, harmincat az „Acélszívnek” és húszat a Paksi-Rubcsics-szerzőpárosnak! Rocker vagyok, vállalom és EGYEK VAGYUNK!

9,5/10

Angyal Gyula (http://www.angyalgyula.gportal.hu/)

ossian_band_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3014243545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kútmester 2018.09.16. 19:35:17

Valakik feldolgozhatták volna a Metál-kezelést is.