TOP10 - A tíz legjobb magyar glam/hajmetal zenekar

2018. október 16. - Rock n roller

glam_cover.jpg

A glam metal a ’80-as évek meghatározó hard rock/metal irányzata volt, fülbemászó refrénekkel, melyben kisminkelt férfiak arról énekeltek, mi mindent tennének a szebbnél szebb, szexszibbnél szexibb nőkkel. Sokan az erős feminin jellegű külső miatt nem kedvelik a műfajt, sőt le is nézik az előadóit. És valljuk be, akik szimpatizálnak velük, azok is inkább hallgatni, mint nézni szeretik őket. A szcéna virágzásának a grunge megjelenése vetett véget. Hazánkban a klasszikus glam metal (elsősorban annak külsőségei), nem annyira tudott teret nyerni, de mégis számos olyan magyar zenekar létezett, mely mind zenéjében, mind pedig szövegeiben erősen merített az amerikai hajmetál színtér nagyágyúinak munkásságából. Így nekünk csak a (sokszor) jó zene maradt, az idétlen külső nélkül.

A glam rock műfaj gyökerei Angliába nyúlnak vissza, itt jelentek meg az első olyan előadók az 1970-es évek első felében, akiknél legalább olyan fontos volt a meghökkentő külső, mint a megszólalás. Külső jegyeikben sok volt a feminin vonás, önmagukat gyakran melegnek, biszexuálisnak vallották, de ez nem minden esetben felelt meg a valóságnak, inkább csak figyelemfelkeltő show elem volt ez is, mint az öltözködésük. Ők még a rockzene könnyedebb, pophoz közelebb álló változatát játszották. A műfaj legismertebb figurái a T-Rex, David Bowie, a Sweet, de még akár Elton John is ide sorolható.

Amerikában már inkább hard rockosabb zenei vonal volt jellemző a műfaj ászaira. Ők már az évtized második felében kezdtek feltünedezni a palettán, New York, Detroit, Los Angeles környékén. Közülük a legismertebbek a Kiss vagy a shock rocker Alice Cooper.

A ’80-as évek glam metal vagy hajmetál zenekarai inkább csak a külsőségeket vették át a ’70-es évek glam rock előadóitól, zeneileg jelentősen eltértek az elődök stílusától. Ők már inkább a heavy metalhoz nyúltak, onnan merítkeztek. A hajmetál gyakorlatilag a heavy metal egy dallamosabb, rádióbarátabb alműfaja, melyet jórészt kisminkelt, feltupírozott hajú férfiak játszottak. Jellemző a műfaj sokszínűségére, hogy a külsőségek miatt még a W.A.S.P. is glam metal előadónak számít. Mégis leginkább a sleaze előadók, elsősorban a Mötley Crüe, a Poison, a Quiet Riot, a Dokken, a Cinderella, de még akár a külső jegyeikben nem annyira nőies Def Leppard, Van HalenWhitesnake, Twisted Sister, vagy a Guns N’ Roses is ide sorolható.

Mint említettem Magyarországon a kirúzsozott száj, az arcpír, a hidrogénezett, tupírozott haj nem annyira volt jellemző, így tulajdonképpen sem a glamour szóból eredeztethető glam, sem a hajmetál elnevezés nem teljesen helytálló hazai viszonylatban. De a következő felsorolásban szereplő hard rock zenekarok zenéjében mégis mind felfedezhetőek a hair metalos gyökerek.

Fix

fix1_20140331.jpg

Az első magyar glam metal csapat a Fix volt. A korábbi Edda basszusgitáros Mirkovics "Zserbó" Gábor által alapított zenekar tudatosan fel is vállalta a műfajjal való azonosságot. Megalakulásukkor, a ’80-as évek végén, a külföldi trendeket jól felmérve, tudatosan célozták meg ezt a piaci rést. A külső megjelenés hagy némi kivetnivalót maga után: a tupírozott haj ugyan megvan, de a smink nem az igazi. Zenileg viszont egyértelműen felfedezhetőek a Mötley Crüe-s hatások. Csoki hangja Vince Neil magasságában süvít, a dallamos, fülbemászó refréneket húzós gitárrifek kísérik.

A lemezgyár is ráérzett a piaci igényre, a Fix viszonylag gyorsan lemeszeződéshez jutott, a "Jó vagy nálam édes" című korong 1989-ben jelent meg. A címadó dalhoz készült klipet többször is leadták az akkoriban egyeduralkodó királyi tévében, a várt siker mégis elmaradt. Csoki így inkább a Manhattan nevű fiúbandába igazolt, ami a Fix végét is jelentette egyben. Zserbó ezután nem is próbálkozott tovább a glam műfajával, inkább Kalapács Józsival megalakította a Hardot.

Dance

dance01.BMP

A magyar közízlésre a mai napig jellemző a konzervatív szemlélet. Hatványozottan igaz volt ez a rendszerváltás idején, amikor még épphogy csak megnyíltak a csatornák nyugat felé. Sem a közönség nem nagyon lett volna nyitott egy kisminkelt férfizenekarra, sem pedig a szőrös tökű magyar rockzenészek nem éreztek magukban késztetést arra, hogy ilyen külső jegyeket öltsenek magukra. Így aztán nálunk inkább a klasszikus, motoros rocker külső, és a glam metallal azonos zenei gyökerű dirty rock volt a befutó.

De nem csak a külső elemek tekintetében döngetett zárt kapukat az amerikai glam rocker szcéna, szerencsére az illegális drogok térnyerése sem volt olyan mértékben jellemző a magyar színtérre, mint mondjuk Amerikában. Így nálunk maradtak a szex mellett a legális drogok és a pénz, így lett a sex & drugs & rock and roll szentháromságából Magyarországon szex, pia, stex és rock and roll.

Sajnos a Dance sem volt sokkal hosszabb életű zenekar, mint a Fix. Az 1990-ben megjelent "Love Commando" volt az első olyan magyar hanglemez, melynek egyik oldalán angolul, a másikon magyarul énekelnek. Talán ez is vezetett ahhoz, hogy nem tudták annyira meghódítani a közönséget, mint ami benne lett volna a zenekarban. A lemezen Vértes "Drinker" Attila énekelt, és a később Ganxsta Zolee néven ismertté vált Zana "Döglégy" Zoltán dobolt. A következő "Ördög vagy angyal" című lemezre már csak a gitáros Révi József maradt az eredeti felállásból, kiegészülve a későbbi Hooligans zenekar magjával, és az egyik legjobb magyar basszerrel, Beloberk Istvánnal. De ez a felállás sem maradt sokáig így együtt, Révi és Beloberk távozásával/kirúgásával(?) megalakult a tini lányok egyik kedvenc zenekara, a Hooligans. A Dance jogutódjának a Dirty Dance tekinthető. Néhány korábbi Dance tag 2014-ben, az elhunyt Révi José tiszteletére rendezett emlékkoncerten újra összeállt néhány szám erejéig.

Sex Action

saf-6.jpg

Talán a Dance korai feloszlásnak is betudható, hogy végül a Sex Action lett a nagybetűs magyar dirty rock zenekar. De nyilván a zenei kvalitások is közrejátszottak abban, hogy Mátyás Attila zenekara a mai napig rendkívül népszerű. Döglégy is ide igazolt át a Dance-ből dobolni.

Ők olyannyira nem adtak a nőies megjelenésre, hogy nemcsak nem sminkelték magukat, de állításuk szerint nem is nagyon fürödtek. Igazából a Sex Action fénykora sem nyúlt olyan hosszúra. Három nagylemez után, 1994-ben őket is elsodorták a grunge által gerjesztett új rockzenei hullámok. Action néven hardcore zenekarként folytatták tovább. De szexuálisan túlfűtött szövegű dalaik a mai napig klasszikusan számítanak a szintéren. És egy közel tíz éves szünet után a 2000-es évek közepén újra is alakultak. Az énekes Szasza rövid időre ugyan ismét elhagyta a fedélzetet (erről is beszélt EBBEN az interjúban), később azonban visszatért a mai napig aktív zenekarba. Bár minden tagnak van másik, fontosabb zenei projektje, ha idejük engedi, rendszeresen koncerteznek, az újjáalakulás óta tavaly jelent meg harmadik lemezük, "Utolsó kör" címmel, melyről ITT olvashattok kritikát.

Sing Sing

sing_sing_1991.jpg

Talán többen meglepődnek azon, hogy a Sing Sing bekerült ebbe az összeállításba. Pedig le sem lehet tagadni a zenei rokonságot a glam metal előadókkal. És ahogy a fenti képen látszik, a frizura is rendben volt, és az időnként hedonista szövegek is erős hajmetál behatásról tanúskodnak. A zenekar rajongói jó eséllyel ugyanolyan szívesen hallgatják a legismertebb glam metal csapatokat, mint a Sing Singet.

Többek között az együttes történetéről is mesélt a zenekar vezetője, Lévai Hangyássy László "Hangya" basszusgitáros EBBEN az interjúban. A százhalombattai gyökerű csapat elődzenekarában, a Magazinban olyan később máshol ismertté vált zenészek is megfordultak, mit az ex-Ossian és Farenheit dobos Tobola Csaba, az Edda fiatalon elhunyt gitárosa, Kun Péter, vagy a Csokihoz hasonlóan egy fiú popbandában, a Shyguys-ban hírnevet szerző Csordás Levente.

A lemezmegjelenés előtt álló zenekarhoz csatlakoztak az Abaházi testvérek, és immár Sing Sing néven lettek a ’90-es évek egyik legnépszerűbb magyar hard rock zenekara. Halál a májra című gigaslágerük egy egész generáció rocker házibuli himnusza volt.

Az évtized végén aztán a korszak más népszerű rock/metal zenekaraihoz hasonlóan (pl. Pokolgép, Ossian) őket is elsodorta az idők szele, és a személyes ellentétek. De 2013-ban a Sing Sing is újjáalakult, immár új énekessel, Sipos Tomival.

XL Sisters

xl_sisters.jpg

A korábbi Dance énekes Vértes Drinker Attila nem csak külsőleg hasonlított az ebben az időben már némileg elhízott Vince Neilhez, de hangilag is. Vele, és az Eddás tagságát épp felfüggesztő Alapi Istvánnal alapított erősen glames beütésű zenekart az addig leginkább vokalistaként ismert, ex-Rózsaszín Bombázok énekes Demeter György.

A zenekar nevének XL előtagja a két énekes testsúlyára utal. Szövegeikben is szívesen viccelődtek az alkatukkal, legismertebb slágerük a Nagy test, nagy élvezet. A Sisters pedig humorosan hivatkozik a glam műfaj nőies külső jegyeire. Ezekből is látszik, hogy a csapat, elsősorban a szövegíró Demeter nem feltétlenül a legkomolyabb oldaláról közelítette meg a tárgyalt zenei műfajt.

Az XL Sisters sem volt egy hosszú életű zenekar, mindössze egy lemezük jelent meg, 1992-ben.

Carmen

carmen.jpg

A Carmen zenéjében időnként keményebb metalos hatások is felfedezhetőek, de összességében mégis beférnek a glam metal besorolásba. A Green Jelly Három kismalac című számának feldolgozásával komoly ismertségre tettek szert, de ezt nem tudták igazán kamatoztatni. Ráadásul a Három kismalac is inkább a feldolgozást tovább feldolgozó, technositó Kerozin zenekarnak hozta meg az igazi babérokat.

Az összeállításban szereplő zenekarok közül szinte egyik sem élt meg hosszú életet. Igaz ez a Carmenre is, akik két lemezt adtak ki, majd ezután megszűntek. A 2010-es évek elején ők is megpróbálkoztak feltámasztani a zenekart, az énekes Szizsó, azaz Szilágyi Zsolt 45. születésnapja alkalmából összeálltak egy koncert erejéig, talán új lemezt is kiadtak, de a folytatás nem sikerült olyan jól mint a Sex Action, vagy a Sing Sing esetében.

Wild Side

12985616_1004658946298296_8508167018174923825_n.jpg

A Dance és a Sex Action után a nevét egy Mötley Crüe szám címéből kölcsönző Wild Side is megpróbálkozott a dirty rockkal. Ők az igazi, klasszikus motoros vonalat képviselték, de messze nem tudtak olyan sikereket elérni, mint a fent említett két zenekar.

A Wild Side-ban megfordult Weisz "Kicsi" László is, aki ekkor még ugyanúgy csak a szárnyait próbálgatta, mint a zenekar. Kicsi később magasabbra jutott (Kalapács, Zorall), a Wild Side-nak viszont be kellett érnie a Bízd rám magad című dalhoz készült klippel, melyet még a Kicsi előtti gitárossal, az azóta sajnos már elhunyt Simon Attilával készítettek.

Machine Mouse

machine_mouse.JPG

A Machine Mouse a ’90-es évek elején alakult. Ők a műfaj igazán populáris vonalát próbálták megcélozni, zenéjük már-már Hooligans szinten kommersz. Ennek ellenére sosem sikerült bekerülniük a fősodorba.

Első két lemezük még angol nyelven jelent meg. 2004-ben csatlakozott a zenekarhoz a Ganxsta Zolee mellől ismert Kalmár "Big Daddy" Laca, aki elkezdett magyar szövegeket írni. A komoly sikerek elmaradása ellenére ma is működik a zenekar.

Snakeheart

snakeheart.jpg

A Machine Mouse-hoz hasonlóan a Snakeheart is az AOR-vonalat képviselte, de a kommersz stílus ellenére ők sem értek el soha komoly sikereket. Nagyjából 15 éves pályafutásuk alatt gyakorlatilag a teljes zenekar lecserélődött, többször is. Végül 2010-ig birkóztak az elemekkel, míg végleg feladták.

Pár év szünet után ők is újra összeálltak, néha koncerteznek, lemezt is kiadtak, de a komoly sikerek továbbra is elkerülik a zenekart. Ami egyrészt betudható a rockzene napjainkban tapasztható (illetve már lassan több évtizede tartó) háttérbe szorulásának ugyanúgy, mint annak, hogy igazából nem túl izgalmas a zenéjük.

Atomic Playboyz

atomic_playboyz_bandphoto.jpg

Az utóbbi időben feltűnt pár olyan zenekar, akik már külsőségeikkel is igazi glam előadónak tekinthetőek. Eredetileg ide egy kicsit régebbi, igazán feminin külsejű csapat került volna, de ők elég érdekesen reagáltak a megkeresésünkre, úgyhogy inkább egy frissebb bandát kerestünk elő, ők pedig az épp az első lemezük megjelenése előtt Atomic Playboyz.

Látható, hogy a megjelenés teljesen rendben van. Zeneileg azért ez már egy modernebb valami, még akkor is, ha van benne hajmetalos vintage hangzás is. A srácok angolul adják elő sleaze jellegű számaikat. Az énekesük művészneve Norbi Ramone, ami jól mutatja, hogy nem csak a glam volt hatással zenei fejlődésükre.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8114281483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.