GONE WITH THE WIND - Mesteri metalcore | Hazai Reménységek #38

2018. október 24. - Felicium

36682999_2097355167207596_2790665514655940608_o.jpg

A 2016-ban alapított Pest megyei Gone With The Wind idén a nyár kezdetét egy 5 dalos friss kislemezzel ünnepelte, ami a "We are the Wind" címet kapta. Az EP mellé első videoklippük is elkészült, ami a The War című dalhoz jelent meg. Emellett a csapat élőben is megmutatta az anyagot, ugyanis július 6-án a Dürer Kert kistermében tartottak koncertet a Summet Metal Night keretében, ahol egy kiadós nyári zúzda kerekedett.

A csapat olyan nagyszerű helyekről meríti az inspirációt, mint az Architects, Beartooth, Northlane, vagy a Petofi. A zenéjük abszolút jól átgondolt, minőségi metalcore, mely a nemzetközi piacon épp úgy megállja a helyét, mint hazai viszonylatban. Nyelvezetben az angolt választották, ami abszolút jó ötlet, főleg ha később kint is szerencsét próbálnak majd. Az új kislemez mellett egy tagcserét is megejtettek, így került az ötösbe Vitéz Juli, aki énekben is nagyszerűen színesíti mostantól a zenét. Július 6-án ez is egyértelműen kiemelkedett, hogy a tiszta énekben egy nagy támaszt tud mostantól Daninak nyújtani.

KÖVETKEZŐ KONCERT:
Október 26. - Dürer Kert

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2814102835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.