PETER HOOK - A Substance lemezekkel érkezik a Dürer Kertbe

2018. november 07. - Felicium

peterhook.jpg

A Joy Divison alapítója, Peter Hook & The Light c. formációjával és a Substance-szel turnézik, az állomások közül pedig Budapest sem marad ki. A legendás Substance dalai november 13-án csendülnek fel a Dürer Kertben.

 Peter Hook zenekarával utoljára 2015-ben járt nálunk, akkor az Unknown Pleasures c. Joy Division albumot játszották, majd a későbbi turné repertoárba a New Order dalai is bekerültek. Anglia egyik legbefolyásosabb művésze: a Joy Division alapítótagjaként lett ismert basszusgitár játékáról, majd a kultikus zenekar után – Ian Curtis halálát követően – alakult New Orderben folytatta, mellette a Hacienda társtulajdonosa volt és több könyvet is írt. A sokoldalú Hook 2007-ben hagyta ott a New Ordert, majd Peter Hook & The Light nevű zenekarával a Joy Division életmű egyik legautentikusabb őrzője lett. A legendás dalok mellett később szépen beúsztak darabok a New Order diszkográfiájából is, jelenleg pedig a Substance, kislemezek és egyéb dalok gyűjteményéből álló lemezzel járják a világot, november 13-án pedig hozzánk is megérkeznek a Dürer Kertbe.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
Peter Hook & The Light (UK) - Performing the 'Substance" albums by Joy Division & New Order
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2018. 11. 13. 20:00
Jegyek: 5.900 / 6.500 Ft
Elővétel: https://tixa.hu/peterhookandthelight2018_durerkert
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2004364219875984/

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3314357707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.