METALLICA - Helping Hands ... Live & Acoustic At The Masonic (2019)

2019. március 04. - chris576

metallica_3_1.jpg

Most komolyan, lehet úgy írni egy új Metallica anyagról - akár pozitív, akár negatív kritikát - hogy ne cincálnák apró darabokra a cikk szerzőjét? Szerintem az internet világában biztosan nem.

Kevés olyan ember él ezen a földön, aki ne hallotta volna még a Metallica nevet. A kezdeti thrash-éra fanatikus magja talán már a második nagylemez, de erős jóindulattal az 1991-es "fekete" lemez óta leértékeli, a mainstream által megfertőződött árulásként tekint az azóta folytatott tevékenységükre. Egy biztos, a banda töretlen népszerűsége nagyban köszönhető a koncertjeik elsöprő erejű, színvonalas előadásainak. Amikor a régi, örök érvényű nóták előkerülnek, a közönségük átvedlik vérengző thrash-fenevaddá, ördögvillát formázva léggitáron edzett kézfejükből, egy emberként üvöltve James Hetfield-del a Metallica halhatatlan klasszikusainak dalszövegeit.

Volt egy-két alkalom, amikor a Metallica az útkeresés, illetve a zenekaron belüli feszültség révén megbomlott egység miatt mellékvágányra tévedt. Viszont azt el kell ismerni, ezen produkciók - elvonatkoztatva a banda nevétől - szintén egységesen magas nívót képviselnek. Egyedül talán a "St. Anger" borzasztóan nyers, demószerű stúdiómunkája hagyott némi kívánnivalót maga után. A rajongókból szintén fanyalgást kiváltó "Load/Reload" kettős ízes, hard rockos, jammelős világa is egészen korrektnek mondható. 

Az elmúlt közel húsz év során számos különböző terepen próbálta ki magát a zenekar. Volt ugye hard rockos, alteros, és szimfonikusokkal felturbózott korszakuk is. Amikor Lou Reed-del karöltve megjelentették a sokak által fikázott "LULU" projekt egyetlen albumát, a rajongók arcára kiült a döbbenet, hogy Úristen, csak ezt ne... Pedig nem volt azzal semmi baj, a maga nemében egy totális, kiba..ott mestermű (csak éppen az alternatív vonalon belül). 

Néha sajnálom azokat a bandákat, melyek már nem a kezdeti bizonyítási vágy által vezérelve próbálnak új anyagot készíteni, hanem saját szórakoztatásuk céljából, egy más irányba kacsingató, kísérletezőbb ösvényt keresve. A vérszomjas rajongók egyből kikezdik az ilyen kezdeményezéseket. Na, de a Metallica pont nem az, akiket sajnálni kell: a fanatikus táboruk eléggé tekintélyes földrajzi kiterjedésű, ha egy lemezükből kevesebb is megy el, a koncertjeik szerte a világon bevonzzák a hatalmas embertömegeket. 

Most pedig vegyük górcső alá a legújabb dobásukat, mely ismét egy új arcát mutatja meg a fémzene leghatalmasabb királyainak. Ezúttal egy akusztikus élő anyag jelent meg, mely valószínűleg újabb vitákat vált majd ki az értetlenkedő, "Kill 'Em All"-on szocializálódott Metallicásokból. Igen, nekem is nagyon hiányoznak a kemény riffek, az elsöprő lendület, a fejrázásra késztető thrash-himnuszok... Ez most inkább nyugis, játékos, egy fárasztó nap levezetéséhez tökéletes muzsika.

A dalok a lemez akusztikus mivoltát tekintve lettek (többnyire) összeválogatva. A Nothing Else Matters vagy az Unforgiven nyilvánvaló, a Hardwire szerepeltetése meglepő és majdnem mulatságos, de kiválóan áthangszerelve, lendületesen adja elő a zenekar.

A Deep Purple feldolgozás (When A Blind Man Cries) zseniális újragondolása tökéletesen hozza az eredeti dal atmoszféráját, elismerésre méltó alázattal prezentálva azt. A Please Don't Judas Me (Nazareth) eredetijét nem ismerem, itt egy nyugis, ám libabőrt nem okozó, viszont amolyan kellemesen dúdolgatós kis nótácska képeben jelenik meg. A Turn The Page szintén nem okoz túl sok izgalmat, a torzított gitárokkal rögzített verziót lényegesen jobbnak találom. 

És hogy a rajongókat még inkább felbosszantsam, a koncert nyitányaként szolgáló Disposable Heroes aztán meg végképp nem nyerte el a tetszésemet. Sajnálom, ez valamiért nem jön át. A Four Horsemen country-világa sem lesz a szívem csücske. Az Enter Sandman alatt majdnem elaludtam, az Unforgiven/Nothing Else Matters páros viszont simán vállalható.

Van itt még Blue Öyster Cult feldolgozás (Veteran Of The Psychic Wars), valamint elhangzik a Bleedeing Me is a "Load" korongról. Nem szívesen húzom le az anyagot, csak nem jön át a Metallica zúzós stílusa ebbe az új köntösbe csomagolva. Az amúgy is akusztikus hangszerelésben lemezre írt dalok ütnek igazán. A szimfonikusokkal együtt zúzó Metallica több lelkesedést váltott ki belőlem anno, de még a "St. Anger" lemezük is. Ám az albumborító tetszik, jópofa lett. A tizenkét tételes lemez 2019. február 1-én jelent meg a Blackened Records gondozásában.

7/10

metallica_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8014666183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.