GREEN LUNG - Woodland Rites (2019)

2019. március 28. - chris576

woodland_rites_cover.jpg

Bizonyára sokan hallgatunk olyan rock/metal lemezeket, melyek túlságosan mély nyomokat nem hagynak bennünk, illetve agyunkból kitörölhetetlen slágereket mellőzve férkőznek be újra és újra a lejátszónkba. Nem okoznak libabőrt, ám afféle kellemes, hangulatjavító muzsikák.

A 2017-ben létrejött dél-londoni Green Lung (Tom Templar - ének, Scott Black - gitár, Andrew Cave - basszusgitár, Matt Wiseman - dob, John Wright - orgona) legelső nagylemeze hasonló ingereket váltott ki belőlem. Van itt kérem szépen atomjó riff, ízes gitárszóló, dallamos, fülbemászó ének, jó hangzás. Valami viszont mégis hiányzik.

A 43 perces anyag szinte majdnem végig izgalmas. Jól elvan vele az ember, nagyokat bólogatva a súlyos riffekre, dúdolgatva a dallamos énektémákat. De aztán mikor a végére ér, nincs semmilyen konkrét momentum, melyet fel tudnánk idézni, nem kezdünk el munkahelyen vagy az utcán vadul léggitározni és énekelni, ha eszünkbe jut egy vadállat téma az albumról. Mondom ezt úgy, hogy köztudottan vannak olyan lemezek, melyek csak tíz-húsz hallgatás után érnek be, akkor kezdenek a helyére kerülni a dolgok az ember fejében/fülében. Ám ezt leszámítva semmilyen negatívumot nem tudnék felhozni az anyaggal kapcsolatban.

Mint azt már más doom bandák lemezkritikái kapcsán többször is kifejtettem, ebben a stílusban egyébként is nehéz úgymond slágereket írni, hisz a műfaj, lassú, komor jellege ezt nem is nagyon teszi lehetővé. Egyedül talán a Sheavy What's Up Mr. Zero? című nótáját tudnám, mint stoner/doom himnuszt aposztrofálni.

A "Woodland Rites" a Green Lung bemutatkozó lemeze - korábban egy demót ("Green Man Rising") és egy EP-t ("Free The Witch") adtak ki - a doom jegyében született, ha mindenképpen hasonlítgatni akarnám, akkor a svéd Count Ravent tudnám felhozni, mint párhuzamot, főleg az énekes hangja miatt, aki a CR frontemberét, Dan Fondeliust juttatta eszembe. A szintén angol doom alapvetés, a Lee Dorrian vezette Cathedral is ide sorolható, mintha picit ők is beférkőztek volna a banda hatásai köze. És akkor ugye a Black Sabbath-ot még nem is említettem...

A lemezborító egy okkultista szeánsz kellős közepébe kalauzolja a hallgatót. A nyitó Inititation egy intrószerű, hangulatos, felvezető instrumentális tétel, majd következik a címadó Woodland Rites. Bivalyerős folytatás, egy húzós doom riff vezet minket az okkult rítus oltárához. Lassú, illetve középtempós dalok alkotják az album gerincét, ahogy ezt az általuk képviselt stílus megkívánja.

Az albumról kimásolt első kislemez, a Let The Devil In következik, kellemes dallamokkal fűszerezett, hangulatos kis doomolda. A Ritual Tree egy kiváló gitárszólóval ékeskedő, kissé komorabb hangvételű dal. A Templar Dawn pedig még komorabb, kő doom metal szerzemény. A további három nóta is hasonló stílusjegyeket hordoz, hasonló színvonalon. Erős album, jó zenészek, ígéretes debütálás. Véleményem szerint egy klubkoncert keretein belül még inkább érvényesülnek a korong szerzeményei. A pontszámot illetően ez bizony egy kövér nyolcas, megérdemlik a srácok.

A "Woodland Rites" 2019. március 20-án jelent meg a Kozmik Artifactz jóvoltából CD, valamint a hagyományos fekete korong mellett limitált kiadású zöld vinyl formátumban. Black Sabbath, illetve Count Raven rajongóknak erősen ajánlott. Doomsterek, “okkuljatok” belőle!

8/10

green_lung_sally_patti.jpg

Fotó: Sally Patti

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4714720559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.