ELUVEITIE - Ategnatos (2019)

2019. április 12. - Dan696

56393106_2200480873601614_5453367654163152896_n.jpg

A svájci Eluveitie munkásságát szerintem alapvetően senkinek nem kell bemutatni, pláne nem idehaza. Gyakori visszajárók nálunk, utoljára 2017-ben láthatta őket a nagyérdemű a Barba Negrában, idén meg a Rockmaraton egyik főzenekara lesznek. Akinek mégis újdonságnak számítanak, annak csak néhány szóban összefoglalva: kezdetben főleg death metal alapokra építkező folk metalt játszottak, rengeteg taggal, nagyjából minden hangszeren, melyre rá tudták tenni a kezüket, emiatt nagyon egyedi és változatos zenei világgal rendelkeztek, mely nem csak a death metalon mutatott túl, de még az átlag folk metalon is.

Tematikailag a gall mitológiát dolgozzák fel, és érdemes megjegyezni, hogy több nyelven íródnak a szövegeik, tulajdonképen az összes Svájcban beszélt nyelven. Ami még érdekes lehet, hogy mára szinte a teljes tagság lecserélődött, egyedül a gárdát vezető, multihangszeres és énekes Chrigel Glanzmann maradt az ős-felállásból. A gyorstalpaló után nézzük, mit hozott magával a 2019-es illesztésük, az "Ategnatos". 

Gyorsan leszögezném, hogy én azoknak a táborát erősítem, akinek kifejezetten tetszett a 2017-es "Evocation II - Pantheon" album, még a nyilvánvaló akusztikus jellege ellenére is és bár imádom Anna Murphy hangját, a helyére érkező Fabienne Erni már az első elénekelt sorral levett a lábamról. Elég erős vérfrissítésnek éltem meg a változásokat, amire már szükség is volt, mert a 2014-es "Origins" album ugyan jó volt, de már érezhető volt, hogy kezd fáradni a koncepció és vele együtt a zenekar is. 

Ezek után valahol titkon arra számítottam, hogy egy kicsit ebbe az irányba mozog tovább a zenekar, de a 2017-ben kislemeznótaként kihozott Rebirth már arról tanúskodott, hogy egy lényegesen régi vonalasabb album lesz a következő. És így is lett. 

Kicsit olyan lett az "Ategnatos" mintha a 2008-as "Slania" és a 2014-es "Origins" album keresztezése lenne. Előbbi az extrém metal visszahozásában nyilvánul meg, a többségében hörgős férfi énekkel és a masszív gitárokkal, utóbbi a kifejezetten fülbemászó, táncolható folk témákban, melyek talán a 2014-es albumon voltak a legerősebbek. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy az anyag hosszú lett, az eddigi leghosszabb Eluveitie-lemez a maga több mint egy órájával: ez valahol áldás, valahol átok, de erről majd később. 

A rövidke felvezetés után berobbanó címadó a lehető legjobb választás volt nyitónótának. Tökéletesen körbeírja, hogy a későbbiekben mire számíthatunk. Aminél egy kicsit vakartam a fejem, az az ezt követő Ancus című "dal", mely igazából egy mondat és körülbelül tíz másodperc az egész. Nem értem, hogy ez mért nem fért rá a következő dal elejére. De ez csak akadékoskodás. 

Kicsit kitérnék arra, hogy a szokottól eltérően most szinte az egész album angol nyelven íródott. Gyanítom, elég sokan megjegyezhették, hogy az előző korong szövegeiből szinte semmit nem értenek, és bár találni ilyen-olyan angol fordításokat a neten, azért ezeknek a helyessége mindig erősen megkérdőjelezhető. Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy Fabienne orgánumához kimondottan jól passzol az angol szöveg, egy kicsi akcentust sem hallani. 

Kifejezetten örültem neki, hogy a különböző monológok és hegyi beszédek most a dalok részét képezik és nem külön tételekként kerültek fel a lemezre. Ezek sokszor kizökkentettek, például az előző albumnál, így viszont egy elég komoly mélységet adnak a daloknak. Ezen túlmenően amit még érdekességként tudnék feljegyezni, az a kicsit sem tipikus hangzásbéli és zenei megoldások. Itt külön kitérnék a Threefold Death című számra, mely a legkevésbé tipikus nóta, amit én valaha hallottam a csapattól. Érzésre közelebb áll bármelyik modern metal csapat munkásságához, de kicsit sem lóg ki az összképből. Ugyanez igaz az ezt követő Breath című szerzeményre: itt egy kicsit megpendült bennem egy minimális Evanescence-érzés, ami szintén jól áll nekik. 

Ezek többek között azt is bizonyítják, hogy a csapat alap zenei világa egy kifejezetten jó adaptív egység. Úgy lehet belemaszatolni más műfajok megoldásait, hogy azok nem kezdik el kilökdösni az alapvető elemeket, hanem csak gazdagabbá teszik az amúgy sem szegényes zenei repertoárt. 

Ha ki kéne emelnem két dalt, mely egyből a kedvencemmé vált, akkor az egyik biztosan a The Raven Hill lenne. Ez egy tipikus Eluveitie-dal, annak minden olyan stílusjegyével, ami miatt anno megszerettem a csapatot. Ide értendő a remek kórusok, a súlyos gitárok és a legjobb vonós témák is. Kérdés nélkül a korong legjobb dala. A másik ilyen a záró Eclipse, mely a tökéletes befejezés egy ilyen műhöz. Tömör, lényegre törő, de nem hirtelen csapja le a biztosítékot, hanem ad a lezárásnak egy parádés ívet. Nagyjából mint egy jól kivitelezett utolsó fejezet. 

A zenekar életében először érzem azt, hogy a dalírási folyamat tényleg csapatmunka volt. Nem akarom azt mondani, hogy régen nem így volt, de most a dalok abszolút sokszínűsége tényleg arról árulkodik, hogy mindenki a lehető legmaximálisabb műgonddal tette hozzá a saját témáit. Persze ettől még Chrigel a fő dalszerző, de mégis csapatmunka hangzása van az anyagnak. 

Nem meglepő módon az album most főleg gitár- és riffcentrikus. Ezt remekül hozza is a Rafael Salzmann/Jonas Wolf páros. A témák súlyosak, sokszínűek és tökéletesen passzolnak egymáshoz, tulajdonképen lerakták az "Így kell sűrű zenéhez remek témákat írni" kézikönyvet az asztalra. A ritmusszekcióért felelős Kay Brem (basszusgitár) / Alain Ackermann (dobok) páros most is hozta a kötelezőt. Energikus, időnként kifejezetten tánc-kompatibilis ütemekkel van tele a produktum, de a death metalosra vett részek is olyanok, hogy gyakorlatilag bármelyik régisulis death anyagon megállnák a helyüket. A basszus meg egy közel hibátlan alapot biztosít a zenének. Hangzása nem kirívó, de végig érezni a jelenlétét. 

A népi hangszeres részt egy kalap alá veszem, mivel most inkább színező jellege van a jelenlétüknek, egyedül talán a hegedű, ami most is kicsit kiemeltebb szerepet kapott. Nicole Ansperger játéka már az "Origins" albumos csatlakozásánál is kitűnt, de mára már teljesen beleszokott ebbe a közegbe, és mindenféle elfogultság nélkül mondom, hogy azóta ilyen téren a kedvenc zenészem lett. A Matteo Sisti/Michalina Malisz páros ugyanilyen magabiztosan tartja a gyeplőt a folk témák terén, akár tekerőlantról, dudáról vagy bármi másról legyen szó.

Ének terén most egy kicsit változtak a dolgok. Míg az előző lemeznél Fabienne énekelte a többet, most ő inkább a háttérvokál szerepét tölti be a dalok többségében, viszont ahol övé fő ének, ott viszont ismét alkot, legyen szó a már említett Breath című dalról vagy a záró Eclipse-ről, ahol kicsit a régi sztorikból megismert sziklaszirten a szerelmét hazaváró elkeseredett fiatal lány életérzését veszi fel. Chrigel viszont újra elővette masszív death metal orgánumát, ami nekem az előző albumról hiányzott, ennek az anyagnak viszont nagyon jót tesz. 

Ha valami negatívat kell mondanom az "Ategnatos" korongra, akkor az a hossza lenne. Az Eluveitie-nek soha nem voltak rövid albumai, átlagosan mindig ötven perc körül voltak. Viszont most ez a több mint egy óra azért feltűnő, mert ugyan változatos lemez, de nem olyan mértékben, hogy egyszer csak az tűnjön fel, hogy hoppá, már elment egy óra mellettem. A rajongóknak valószínűleg ez nem lesz gond, viszont aki csak most ismerkedik a csapattal, annak tudnám ajánlani, hogy valamelyik régebbi albumukkal kezdjen, mert ez így elsőre nagyon tömény lehet. 

Mindent összevetve, az "Ategnatos" egy remek anyag lett. Nem ez fogja újradefiniálni a műfajt, de még csak a bandát sem, viszont hiba nélkül hozza azt a színvonalat, amit az Eluveitie-től elvárhat az ember. Már most kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő, de bizakodó vagyok. 

9/10

eluveitie2019b.jpg

Fotó: Manuel Vargas Lepiz 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9814759780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.