STONE MACHINE ELECTRIC - Darkness Dimensions Disillusion (2019)

2019. április 21. - Kovenant

cover_17.jpg

A radar alatt, a nagy és közepes kiadók árnyékában, de a szerzői kiadáson már túl egy teljes kis iparág működik: apró, egy-két személyes zenei istállók ezek, általában egy blog, online magazin vagy éppen egy lelkes zenész működteti őket és a megjelenéseik is hűen tükrözik hitvallásukat. Olyan zenekarok anyagai jönnek ki rendre náluk, melyek minősége általában rendben van (sőt, vannak egészen kimagasló produkciók is itt szép számmal), de a választott stílus vagy zenei világ egész egyszerűen nem fér bele még a metal fősodrába sem és talán pár száz emberen kívül igazából senkit sem mozgat meg a dolog.

Nos, a Texas állambeli duó, a Stone Machine Electric pontosan beleillik ebbe a kalitkába. Tíz éve alakultak és amolyan kísérleti doom/stoner zenét játszanak: szabad, improvizatív jellegű muzsikát, melyet semmilyen módon nem kötnek meg vagy korlátoznak a rádióbarát szerzeményekre kiszabott rockipari korlátok.

A Sludgelord Records április 26-án jelenteti meg harmadik soralbumukat "Darkness Dimensions Disillusion" címmel: természetesen emellett egy demó, két EP és két koncertlemez is lapul a zenekar tarsolyában és gyanítom, hogy a csapat igazából az élő fellépésein tudja igazán átadni közönségének azt az élményt, mely ugyan a stúdiófelvételeken is átjön, de a jammelés során mutatkozhat meg igazán.

Az új anyag négy tételt tartalmaz negyven percben és ebből is kitűnik, hogy nem egyszerű muzsikával van dolgunk. A Stone Machine Electric saját magát doom jazzként definiálja, ami jól hangzik ugyan, de értelmet ne nagyon keressünk benne. A texasi banda zenéje a hetvenes években gyökerezik: széttorzított, porszívóként zúgó gitárok, negyedórás, elszállt témázgatások és pszichedelia jellemzi minden mennyiségben a dalaikat, de szerencsére mindez nem fullad unalomba, hanem kifejezetten hangulatos szerzemények sorakoznak a korongon.

Az egész lemez jócskán merít a társstílusok eszköztárából is: van itt némi prog-rock (Pink Floydot idéző megoldások már a nyitó Sum Of Man tételben is előfordulnak, melyben a negyedik percig kell várnunk az első gitárhangig és a hatodikig, hogy megszólaljon az ének, szóval ne egy energiaital felhörpintése után álljunk neki a lemez meghallgatásához), kicsit a ZZ Top dolgaira visszautaló déli blues-rock (lásd a SAND zseniális nyitóriffjét), de mindenből pontosan annyi, hogy egyik se váljon dominánssá, hanem csak megfűszerezi az atmoszférát.

Manapság már a metalanyagok bő kilencven százaléka egy régóta bevált gyártósablon alapján készül és igen kevés olyan produkcióval találkozhatunk, mely bármiféle meglepetéssel szolgálhatna. A számtalan alstílus mindegyike szigorú szabályok szerint működik, a kompozíciós sémáktól alig-alig tér el bárki is, a váratlan vagy szokatlan albumokkal és előadókkal pedig csak és kizárólag a bevezetőben említett mélyen underground garázskiadók környékén találkozhatunk.

Ez természetesen nem jelent minőségi értékítéletet: a kommerszebb, fősodorbeli metalszíntéren is találhatunk zseniális lemezeket, míg a kvázi-amatőr szcéna - mi tagadás - telis-tele van borzalmasabbnál borzalmasabb, gyakran a leplezetlen önmutogatással párosított őrületet is elérő teljesítményekkel. A Stone Machine Electric pontosan azért szerethető, mert hiányzik belőle a hobbizenekarok gyakran megmosolyogtató dilettáns jellege: a texasi duó mind hangszeres, mind pedig dalszerzői szempontból vérprofi csapat. 

Pontosan tudják, hogy hol húzódik a határ az öncélú művészieskedés és kísérletezés, valamint a még befogadható érdekesség között és így sosem válik unalmassá a "Darkness Dimensions Disillusion". A Sum Of Man ólómsúlyú, néha prog-rockba oltott doom metaljától a SAND bluesos atmoszféráján és a rövid és fogós Circle  tempósabb, stoneres döngölésén át elérkezünk a záró Purgatory totális elszállásáig, mely negyedórás színtiszta pszichedelia. 

Átkozottul jó hallgatni az albumot: jó kiszakadni a sablonok uralta mezőnyből és akár öt percig szabadon engedni azt a jammelős szólót. Minden cél és sietség nélkül elmélyedni a két déli úriember által szállított atmoszférában, szinte lebegni a hipnotikus riffek és ütemek hátán, egyszóval aki szereti ezt a fajta elszállt, alapvetően a blues-rockból kiinduló sötét, súlyos, stoner/doom világot, az ne habozzon egy percig se. Király anyag, nincs mese. 

8,5/10

stone_machine_electric.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4214778072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2019.04.23. 09:49:00

Jó, hogy felhívtátok rá a figyelmet. Állítólag nagy trend napjainkban a stoner, namost ehhez képest ha megnézzük a magyar koncert kínálatot, egyáltalán nincs felül reprezentálva, sőt.
Írjátok a cikkben: "...a szerzői kiadáson már túl egy teljes kis iparág működik: apró, egy-két személyes zenei istállók ezek, általában egy blog, online magazin vagy éppen egy lelkes zenész működteti őket..." Ez pontosan így van, akit részletesebben érdekel felhívnám a figyelmet tematikus jutyúb csatornákra (stoner-space-psy rock, retro rock világ minden részéről) : Stoned Meadow Of Doom, Doom 666, Frank Cappa psy-marine. (Legjobb az első.)