RÓMEÓ VÉRZIK - Pénteken a budapesti Dürer Kertben

Az idei egyetlen önálló budapesti koncert

2019. május 08. - Felicium

romeo_verzik_banner.jpg

A zenekar története egészen 1995 nyaráig nyúlik vissza, amikor is két testvér /Kova és Koppány/ elkezdett dalokat írni, és azokat az év végén Rómeó Vérzik néven mutatták be... Azóta ezekből a trackekből lassan 25 év, 13 lemez, és sok száz fergeteges buli lett.

Van tehát mit ünnepelni, így a Rómeó Vérzik idei egyetlen önálló budapesti nagykoncertje méltó helyet kap az ikonikusnak számító élőzenei szcéna, a Dürer Kert nagyszínpadán.

A bulin ráadásul az igazi nagy, közösen éneklős Rómeó slágerek – mint Az ördög, az isten, az élet és a halál vagy éppen a Kalózhajó - mellett a csapat bepillantást enged néhány egészen friss nótába is a most készülő lemezükről.

Május 10-én három vendég, az örökzöld AC/DC dalokat új életre keltő AB/CD, a 30 év után ismét összeállt Xenon és a Frank'n Rollaz zenekar társaságában teszi felejthetetlenné az estét a közkedvelt felvidéki kvartett.

A Rómeó Vérzik este 11 órakor lép a színpadra, így a koncertjüket azok is elcsíphetik, akik előtte a Barba Negrában a Szasza 55 koncertre is kiváncsiak. Ha kedveled a kompromisszumoktól mentes, izgalmas, pörgős, odamondós rock'n'roll zenét, akkor ott a helyed ezen az estén!

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr114812348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.