WHITESNAKE - Flesh & Blood (2019)

2019. május 17. - chris576

60106559_10157339372424791_7633606848771260416_n.jpg

A hetvenes-nyolcvanas évek rockdinoszauruszai közül a fehér kígyó iránti rajongásom valahogy kimaradt. Na, nem azért, mert annyira rossznak tartottam a zenéjüket, hanem mert a rádiók olyan sokat játszották az egyik slágerüket, hogy egész egyszerűen majdnem behánytam tőle, és elment a kedvem a további ismerkedéstől a munkásságukat illetően.

Nagy hiba volt. Ez a baklövés elkönyvelhető a korábbi furcsa világnézetemből fakadó hozzáállásomnak, ám idővel azért elkezdtem a barátkozást a zenekarral és rádöbbentem, milyen fantasztikus hard rock banda valójában a Whitesnake. Sajnos sok más hasonló zenekarral ellentétben élőben sem sikerült még elcsípnem őket, szóval van mit bepótolnom velük kapcsolatban.

A Deep Purple-t persze imádtam és tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy David Coverdale a Purple énekese volt korábban, ráadásul a vele készült DP lemezek is nagy kedvenceimnek tudhatók be. Ezért is fura, amiért oly sokáig elment mellettem a Whitesnake zenéje. És azóta a rádióban agyonra játszott dalukat is mélyen a  szívembe zártam, de valahogy még mindig úgy vagyok vele, mint a Metallica Nothing Else Matters című számával, hogy oké, rendben van, játsszátok, de csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy írtak ám azok a szerencsétlenek több dalt is azon kívül! Na, de mindegy, tudjuk nagyon jól, hogyan működnek a kereskedelmi rádiók, szóval ezen felesleges keseregni.

Valljuk be őszintén, a régi klasszikus bandák énekesei közül a többségnek az idők folyamán igencsak megfakult a hangja, nem hozzák már azt a szintet, melyet annak idején csípőből elővezettek. David is ezen énekesek közé tartozik, bár ez a stúdiómunkái kapcsán nem is annyira észrevehető, ellentétben az élő fellépésekkel. Lehet fogni a korra, de ellenpéldaként itt van David korai zenésztársa, Glenn Hughes, akinek a macskákat megszégyenítő nyávogása (pozitív értelemben) szinte felfoghatatlan: láttam élőben az A38 Hajón, és például a Purple-klasszikus Mistreated alatt nyújtott teljesítménye mondhatni porig alázta a vele egykorú énekesek zömét.

Most pedig vizsgáljuk meg a legújabb dobásukat, vajon hová is lehet elhelyezni ezt egy tízes skálán. Nos, az album egy óra és huszonhárom perc hossza egy kissé túlzás szerintem, nem értem miért kellett ilyen hosszúra nyújtani az anyagot. Mondjuk, mindebbe beletartozik az öt darab bónusz dal, de ezeket leszámítva is egy órát tesz ki a játékidő. A lemez hangzása amolyan elmegy kategória, se nem rossz, sem nem kiemelkedő. Az első dal (Good To See You Again) egy lendületes és energikus nyitány, David Coverdale jól teljesít, a hangterjedelme korlátozódott, de ebben a tartományban, amit jelenleg képvisel, egész otthonosan mozog.

A lazább, nyugisabb Gonna Be Alright következik, amely alatt egy kissé leül az előbbiekben elővezetett hangulat, majd az energiabombaként érkező Shut Up & Kiss Me újra felpörgeti az embert. És ekkor már egyértelművé válik, hogy bár a dalok nem rosszak, viszont Love Ain't No Stranger vagy Still Of The Night féle hard rock gyöngyszemekre ne nagyon számítsunk. A Hey You húzós riffje fejrázásra, a refrén pedig hangos együtt éneklésre ösztönzi a hallgatót. A Trouble Is Your Middle Name tetszik talán a legjobban a lemezről, a Sands Of Time a Rainbow-t juttatta eszembe a keleties dallamvilága miatt.

David Coverdale mellett a következő zenészek alkotják a Whitesnake-et: Reb Beach (gitár), Joel Hoekstra (gitár), Michael Devin (basszusgitár), Michele Luppi (billentyűs), Tommy Aldridge (dob). A lista tehát impozáns, és mindenki rendesen odateszi magát a lemezen. Idén hazánkba is ellátogat a csapat, talán most sikerül bepótolnom az eddig elmulasztott lehetőségeket, hogy élőben is megtapasztaljam a fehér kígyó harapásának erejét.

Egyetlen bajom van a lemezzel, méghozzá az, hogy túl hosszú: a legütősebb számokat kellett volna összesűríteni mondjuk úgy harmincöt-negyven percben. Ettől függetlenül túl sok negatívumot nem tudok felhozni az anyaggal kapcsolatban, Whitesnake-rajongóknak egyértelmű örömforrás, továbbá minden olyan embernek is ajánlott, aki szereti a hard rockot. A "Flesh & Blood" 2019. május 10-én jelent meg a Frontiers Records gondozásában.

8,5/10

59342966_10157326340089791_8943283046090539008_o.jpgFotó: hivatalos zenekari FB-oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7814832488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.