Filmkritika: A sötétség gyermekei (2019)

2019. május 26. - chris576

event-10416119.jpg

Amikor megtudtam, hogy film készül a legendás, tömérdek botrány övezte norvég Mayhem zenekarról, vegyes érzések kavarogtak bennem azzal kapcsolatban, hogy megnézzem-e majd vagy sem, hiszen jól ismertem a korai években elhíresült brutális részleteket a zenekarról, sejtettem, hogy nem egy könnyed és szórakoztató mozizás vár majd rám, hanem egy realisztikus ábrázolása az akkoriban történt eseményeknek, ami borítékolhatóan súlyos lesz.

Egy biztos, ez a film sem egy jóérzésű rockernek, sem pedig egy vérbeli Mayhem-rajongónak nem lesz a kedvence. Nem azért, mert rossz. Hanem mert megrázó, lesokkolja, gyomron vágja az embert. Nem említhető egy lapon mondjuk a Queen-ről készült Bohemian Rhapsody-val. Aki ezt a moziban megnézi, nem hinném, hogy jókedvűen, felhőtlenül, mosolyogva távozik majd. Inkább rengeteg kérdés fogalmazódik meg a fejében, továbbá elgondolkodtat: vajon mennyire vet ez jó fényt a rocker-társadalomra. Így is eléggé rossz véleménnyel vannak sokan a rockzenéről, illetve a rockrajongókról (természetesen alaptalanul). Egy kívülálló nehezen fogja megérteni, hogy ez a film nem az egész rocker-társadalmat mutatja be, csak egy apró szeletet (sajnos a legsötétebbet) belőle.

Számomra a legfélelmetesebb az, hogy amikor történtek a filmben szereplő borzalmak, abban az időben ezek a figurák a példaképeim voltak: tinédzserkori lázadásom magas hőfokon lángolt (mint a filmben a templomok), akkor kezdődött a black metalos korszakom. Mert ugye, ha lázadsz, akkor a legnagyobb fegyvered az antiszociális eszközök tárháza. Ha zaklatott gyermekkor vagy családi zűrzavar keseríti meg az életed, a lázadás mint alapvető ellenreakció realizálódik a személyiségedben, és ez a legsötétebb hónapok-évek eljövetelét hozhatja magával. Jó esetben az ember ilyenkor hamar kitombolja magát és nem él olyan beteges megoldásokkal, mint amelyek itt a filmvásznon szerepelnek.

Mint fentebb említettem, a Mayhemes srácok akkoriban óriási hatást gyakoroltak rám, menőnek tartottam az általuk kreált cselekménysorozatokat. Mentségemre szolgáljon, hogy még szinte gyerek, és frusztrált, zaklatott voltam. Ma már mélységesen elítélem ezeket a tetteket, semmilyen formában nem tudok azonosulni velük. Szerencsére nálam nem fajultak el ennyire a dolgok, mint a Mayhemnél, és hamar túlestem a sötét korszakomon.

Bár A sötétség gyermekei a Mayhem zenekarról szól, ám a botrányok és a brutalitás olyannyira domináns tényező a történetben, hogy elhalványul minden olyan momentum, mely a banda zenéjével és működésével kapcsolatos részletekre fókuszál. Az olyan jelenetek, melyek egy Mayhem-rajongó számára érdekesek lehetnek, csak nagyon rövid időre villannak be: ez a film inkább egy megrázó, és egyben szomorú történet néhány elveszett tinédzserről, akik az én szememben is csak áldozatok: a rendszeré vagy bármi másé, ami ezekre a szörnyűségekre késztette őket.

A részben Budapesten forgatott film realisztikus ábrázolása ugyan megkérdőjelezhető, hisz Varg Vikernes elmondása szerint sok esetben a valóságtól jócskán elrugaszkodva tálalnak bizonyos dolgokat. Meglehet. Ám a lényeg, a film gerincét alkotó történet igaz, azok nem a rendező (Jonas Åkerlund) fantáziájának szüleményei. Tetszenek az olyan ártalmatlan jelenetek, mint amikor próbál a zenekar vagy az Euronymous lemezboltjában való bandázás, de sajnos kevés ilyen könnyedebb hangvételű momentum akad. Ám a többi is nívós, izgalmas, a színészek eszméletlen jól játszanak, nem nagyon lehet belekötni a produkcióba.

307104_1549622539_1092.jpg

Mayhem-rajongóknak inkább csak érdekességképpen ajánlott: való igaz, hogy a film a zenekar történetét mutatja be, de nem hiszem hogy felhőtlenül fognak szórakozni rajta. A gyilkosságok még egy horrorfilmnél is brutálisabb, megrázóbb formában jelennek meg a filmvásznon.

A templomgyújtogatások szinte enyhe gyerekcsínynek számítanak a többi gyomorforgató cselekménysorozathoz viszonyítva. A keresztényellenesség is csak egy eszköz szerintem a történetben a lázadásuk kinyilatkoztatásaként, nem hinném, hogy valóban a vallás áldozatai voltak. Inkább a sátánizmusé. A hamis, eltorzított sátánizmusé, melynek nem sok köze van a vallás valódi eszméihez. És abban is biztos vagyok, hogy A sötétség gyermekei még inkább félrevezeti majd a moziba betévedő átlagembereket a sátánizmussal kapcsolatosan. A black metalra és a műfaj rajongóira sajnos nagyon rossz fényt vethet ez a film. A Mayhem jelenlegi énekese Csihar Attila (a fia játssza rövidke szerepét a filmben) egy nemrégiben készült interjú során kijelentette: a zenekara teljes mértékben elhatárolódik a templomgyújtogatásoktól és a gyilkosságoktól.

A filmet (május 2-tól kezdték vetíteni a mozikban) ajánlom is, meg nem is: ha mindenáron meg akarja nézni valaki, csak erős idegzetűek tegyék. A végeredmény jó lett, de brutális, sokkoló, szomorú. Én szóltam...

 9/10

lords-of-chaos-01_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7014861356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.