Rozsdagyár

FRACTAL UNIVERSE - Rhizomes Of Insanity (2019)

2019. május 30. - Kovenant

fractaluniverse-roi-cv-3k.jpg

A technikás-progresszív death metal az egyik leginkább túltelített, de egyben a legnehezebben játszható és megvalósítható színtere a kortárs metalnak. Legjobb pillanataiban varázslatos, szinte földöntúli atmoszférát képes teremteni, azonban a szcéna tele van sablonos, önimádó és gyakran a fajsúlyosabb zenekarok szimpla kópiájaként funkcionáló produkciókkal. A francia Fractal Universe 2013-ban alakult, második albumuk a Metal Blade kiadó gondozásában jelent meg április 19-én "Rhizomes Of Insanity" címmel és szerencsére a lemez nem egyszerű leckefelmondás.

A progresszív death metal legizgalmasabb jelenkori zászlóvivője a német Obscura, illetve oldalprojektje, az Alkaloid. Mindkét csapat friss anyagáról írtunk kritikát ITT és ITT: többször megállapítottuk, hogy a hasonszőrű együttesek - a rengeteg szakmányban gyártott album tömkelegében - akkor tudnak igazán emlékezeteset alkotni, ha mernek a stílus keretein túlról behozni zenei eszközöket és elemeket. Gyakran ezek a dzsessz, a különböző népzenék vagy a társműfajok (black, thrash) környékéről érkeznek és nincs ez másként a francia brigád esetében sem.

Nem véletlenül említettük a németek nevét: a Fractal Universe zenéjére hallhatóan igen nagy (vagy talán döntő) hatással volt az Obscura munkássága. Tanulni természetesen csak a legjobbaktól érdemes (tőlük mindenképpen) és a gall brigád nem volt rest átemelni az Obscura legigényesebb és legjobban működő megoldásait. 

Két összetevőjét emelném ki azonnal a Fractal Universe dalszerzői képességeinek: az egyik az igen változatos vokálmunka, mely a tiszta, többszólamú énektől kezdve a hörgésen át a vokóderes, digitálisan széttorzított effektekig terjed és emiatt a bő háromnegyed órás anyag egy pillanatra sem fullad unalomba.

A másik tényező a szólómunka, mely dallamosságával emelkedik ki a sika-kasza-léc szentháromságban tobzódó kortárs technikás death metal bandák teljesítményéből. A folyamatos le-felskálázások és arpeggiók helyett itt átgondolt, a melódiamenetekre kihegyezett, dalszerű szólókat találunk, melyek érdemben járulnak hozzá a szerzemények atmoszférájához.

Érdekesség, hogy mindkét fenti érdem Vince Wilquin személyéhez köthető, aki gyaníthatóan a dalszerzésért is felel. A dallamok bősége és minősége okán gyakran úgy érezhetjük, hogy igazából egy modern progresszív metal lemezt hallgatunk: sokkal kevésbé süt át a hagyományos, régisulis halálfém a dalokon. 

A franciák a nótákban előszeretettel élnek a nem konvencionális ritmusképletekkel, tördelésekkel, az ezeket ellenpontozó basszusfutamokkal (lásd a Rising Oblivion című tételt), így tovább színesedik az összkép. Mivel a számok többsége inkább középtempós, semmint eszementen csapkodó blastbeat, ezért a lemeznek van egyfajta nyugisabb, filozofikusabb, elgondolkodtatóbb hangulata. Ahogy a zenekari ismertetőből kivettem, a Fractal Universe dalszövegei a filozófiával, pszichológiával és a hasonszőrű határtudományokkal foglalkoznak, így semmiféle könnyed, azonnal befogadható szórakozásra ne számítson senki.

A "Rhizomes Of Insanity" bizony szinte száz százalékban megköveteli a hallgató osztatlan figyelmét: mondjuk számomra ez igen hálás feladat volt, mert általában pontosan ezt keresem egy ilyen jellegű anyagban. Varázsoljon el, szakítson ki a mindennapi kulturális produktumok meglehetősen ócska forgatagából és késztessen gondolkodásra. A Fractal Universe erre nagyon is képes, de kétségtelen, hogy sokan lesznek, akik számára ez a fajta dalszerzői hozzáállás már túlságosan érzelemmentes vagy éppen gépies lesz. 

A brutalitás és az extremitás helyett a franciák tehát a dallamokkal és az atmoszférával operálnak: ehhez akusztikus betétekkel, szaxofonnal (Fundamental Dividing Principle) és a különböző digitális vokáleffektekkel élnek előszeretettel (vokóder). A Masterpiece's Parallelism című dal kivételével, mely csapkodásával leginkább a The Black Dahlia Murder húzósabb pillanataira emlékeztet, leginkább a finomságaival válik kiemelkedővé a korong.

A sok pozitívum mellett azonban egy-két negatívumot is meg kell említenünk. A gyakran túlságosan nyilvánvaló és kendőzetlen Obscura-hatás mellett észrevettem, hogy bizony a nóták szerkezete és atmoszférája eléggé hasonlóra sikeredett. Minden dalban rengeteg dolog történik, de minden dalban pontosan ugyanaz a rengeteg dolog történik, azaz mintha a Fractal Universe eszköztára kicsit korlátos lenne. 

Számomra ez korántsem hátrány, mert a melódiák és a szólók engem kilóra megvettek, de el tudom képzelni, hogy egy kevésbé türelmes, vonalasabb death metal rajongó számára ezek a dolgok már kevésbé tűnnek befogadhatónak. Ennek ellenére a "Rhizomes Of Insanity" albumot a progresszív metal kedvelőinek nagyobb bizalommal tudom ajánlani: a francia csapat érezhetően és tudatosan akar túlmerészkedni a death metal határain és ezt jórészt sikerül is megvalósítaniuk. Komoly és érdekes anyag, de a tényleges kiugráshoz talán még kevés. 

8/10

fractal_universe_0001_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1214833954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása