Rozsdagyár

DARKTHRONE - Old Star (2019)

2019. június 06. - Kovenant

darkthrone-old-star_1.jpg

Három évvel előző, "Arctic Thunder" című albumukat követően (lemezkritika ITT) a legendás norvég black/crust punk/heavy/speed metal csapat (a felsorolás tetszés szerint bővíthető), a Darkthrone május 31-én megjelentette tizenhetedik stúdióanyagát a Peaceville Records gondozásában. Úgy tűnik, az inspiráció és az ihlet ki nem apadó forrásként működik az öreg motorosok számára: a '80-as évek nem csak számukra jelentették a metal aranykorát, de talán ők ragaszkodnak a leginkább ehhez a korszakhoz.

Harminchárom évvel megalakulásuk után, tizenhét sorlemezzel a hátuk mögött mégis mi a búbánatos fittyfenét lehetne mondani ezekről a csökönyös, megátalkodott metalrajongókról, akik olyan szinten tesznek mindenféle (vélt vagy valós) elvárásra, hogy az már valóságos ars poeticának tűnik fel, de közben átkozottul vicces is. Azt a zenét játsszák, amit ők is imádnak: a kilencvenes évek elején három korszakalkotó korongjukkal ("A Blaze In The Northern Sky", "Under A Funeral Moon", "Transilvanian Hunger") alapvető részt vállaltak a mai formájában ismert black metal megalkotásában, majd 2006-tól kezdve egyre inkább afféle szerelemprojektként működtették a bandájukat.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a '80-as években a szinte az ősrobbanást követő anyag-tér-idő szétspricceléshez hasonlóan létrejövő metalzenei stílusokból szemezgetnek, azok hangulatát, dalszerzői megoldásait és eszközeit játsszák és értelmezik újra, mellőzve mindenféle modernséget. Ezt viszont vegyük szó szerint: a középkori ütközetekben a harci mének szeme köré szemellenzőt raktak, hogy csak előre nézhessenek, oldalra ne, így tartva a csatarendet. Valami ilyesféle módon szűrnek ki norvég barátaink is mindenféle olyan hatást, mely a kilencvenes évek óta alakult ki vagy lopakodott be a kortárs rock/metal zenébe.

Ez természetesen tiszteletreméltó hozzáállás, csak éppen azzal a veszéllyel jár, hogy akár már középtávon is unalomba és ismétlésbe fullad a produkció. Ennek egyetlen ellenszere van, melyet nem lehet tanítani, hanem vagy van vagy nincs: ez pedig a tehetség. A Darkthrone két tagja, Fenriz és Nocturno Culto szerencsére ennek nincs híján: olyan mennyiségű és minőségű riffet képesek immár bő harminc éve folyamatosan kitermelni magukból, hogy erre Tony Iommi is csak elismerően bólinthatna.  

Számomra a 2013-as "The Underground Resistance" jelenti az elmúlt tizenöt-húsz év meghatározó és legjobban sikerült Darkthrone-anyagát. Ott és akkor valami nagyon összeállt: a Mercyful Fate munkásságát idéző sikolyok és riffek, az aranyéra speed és heavy metal dallammenetei és tempói engem kilóra megvettek, míg az azt követő "Arctic Thunder" korongot egy kicsit laposabbnak éreztem. Nos, az "Old Star" megint más képét mutatja ennek az örökké változó, de mégis azonnal felismerhető csapatnak és úgy érzem, hogy most izgalmasabb is lett a végeredmény, mint három éve volt. Lassabb, vészjóslóbb és veszélyesebb: ezek a jelzők jutottak elsőre az eszembe.

A friss lemez olyan, mintha a Darkthrone mindent beletett volna, ami a zenekar különböző korszakaiból jellemző volt rájuk: van itt D-beates crust punk (a nyitó I Muffle Your Inner Choir szinte végig ilyen, kivéve a belassult, heavy metalos középrészt), korrekt, az Iron Maident idéző klasszikus NWOBHM riffelés (a The Hardships Of The Scots nóta alaptémája néha többnek tűnik egyszerű tiszteletadásnál, ettől függetlenül a korong legjobb tétele), a '80-as évek kaotikus zajmasszájának speed/thrash/death/black vonala erőteljes Venom-utalásokkal, a korai évek tremolós, jéghideg északi dallamaival teli black metalja, de még a tradicionális doom (Black Sabbath, Cathedral, Trouble) kedvelői is felkaphatják a fejüket egy-egy ólomsúlyú bólogatásra például a címadó darabnál.

A The Hardship Of The Scots afféle állatorvosi lova az "Old Star" korongnak: tulajdonképpen félpercenként változnak a témák és afféle tévés vetélkedő módjára sorolhatjuk, hogy éppen melyik legendás metalbandát idézik meg a norvégok: Iron Maiden, Venom, Mercyful Fate vagy éppen Bathory. Szóval lehet csemegézni, de a Darkthrone szándékosan szűkre szabja saját célközönségét: az a negyvenpluszos korosztály élvezheti leginkább a dalaikat, melynek tagjai már maguk is kamaszként élték meg a nyolcvanas évek tényleg megismételhetetlen zenei robbanását.

Hat tétel alig negyven percben: még a játékidő is a klasszikus vinyl lemezek adta korlátokat idézi. Átlagosan hatperces nóták ezek, összetett, többféle hangulati és tempóváltást tartalmazóak: így unatkozni biztosan nem fognak az extrém metal rajongói. Sokadik hallgatás után mindenképpen erősebbnek és egyszerűen változatosabbnak érzem az "Old Star" anyagot az előző produkciójuknál, de a 2013-as szintjét még mindig nem érték el. 

Ettől függetlenül ez egy átkozottul fogós és minőségi lemez lett: természetesen abban biztos vagyok, hogy a fősodorbeli, kortárs metal rajongói három méterről, bottal sem fogják megpiszkálni, de a hozzám hasonló veteránoknak bizony ez telitalálat. 

9/10 

darkthrone_promo_pic_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6814880094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása