TOP10 - A legkínosabb rock/metal kópiazenekarok

2019. június 25. - Kovenant

lead_pic_4.jpg

Az utánzás a hízelgés legőszintébb formája: Charles Caleb Colton angol író ötlötte ki ezt az aforizmát valamikor a XIX. század legelején, mely tökéletesen igaz a rockzene esetére is. Ahogy Jack Black is látványosan mutatta be ezt a Rocksuli című örök filmklasszikusban, a bandaalapítás legelső fázisa a zenei egység kialakítása, amit a közös kedvencek dalainak agyonjátszásával lehet a leghatékonyabban elérni. Ez így megy, mióta világ a világ: minden együttes feldolgozásokkal kezdi egy külvárosi próbateremben vagy a szólógitáros szüleinek hátsó garázsában. Vannak azonban olyan zenekarok, melyek sosem tudnak túllépni ezen a szinten és örökre beleragadnak a kópiacsapat pozíciójába, bármennyire hangosan is tagadják ezt.

Minden világhírű bandára jut több ezer, mely a példakép berobbanását követően azonnal hangszert ragad, rátapad a monitorra, tévéképernyőre, illetve a lemezekre és hangfalakra, hogy hangról-hangra, illetve mozdulatról-mozdulatra lekopírozza kedvencének minden hajlítását, manírját és dallamfordulatát (gyakran még a kiejtését is). Teszi mindezt annak reményében, hogy a sztár megrázott sörényéből rá is ragad valamiféle kihullott csillámpor és a sikerből származékos módon ő is részesedhet.

Értelemszerűen a legnagyobb nevű előadókat és együtteseket utánozzák a legtöbben: tíz-tizenöt évente (amikor a rövid távú emlékezet már részben kitörölte az előző évtized trendjeit és előadóit) ismét feltámadni tűnik egy már elfeledett stílus és annak bandái, hiszen a csecsemőnek minden vicc új, így zseniális, forradalmian átütő újításként lehet eladni a legátlátszóbb és legkínosabb kópiaprodukciókat is.

Gyakorlatilag se szeri, se száma azoknak a fiatal brigádoknak, melyek pályájuk kreatív csúcspontját a '60-as, '70-es, illetve '80-as évek ikonjainak feltámasztásában látják elérni. Sokan közülük még lemezt is képesek kiadni (természetesen saját finanszírozással), de igen hamar eltűnnek a süllyesztőben és még csak érdekességként sem maradnak meg a rockipar darálójában. Vannak azonban olyan együttesek, melyekről ideig-óráig akár a rock 'n' roll aktuális megmentőjeként is áradozik a kiadók által kellőképpen lekenyerezett szaksajtó (ez talán a legkínosabb az egészben): a legszerencsésebb kimenet az, amikor a szóban forgó banda a vállalhatatlan utánzóművészeti fázis után megtalálja hangját és saját lábára áll.

Nem a vendéglátóipari szakemberek által működtetett vállaltan tribute- vagy feldolgozáscsapatokról szól a cikkünk, de még azokról sem, akik egy-egy dalukban (véletlenül vagy szándékosan) plágiumgyanús módon másoltak le egy világhírű (vagy akár teljesen ismeretlen) szerzeményt. Itt kifejezetten olyan előadók szerepelnek, akik jórészt egész karrierjüket, de mindenképpen annak egy jelentős részét egy másik rocklegendának köszönhetik.

10. Oasis

oasis_band.jpg

Régi toposza a brit könnyűzenei sajtónak, hogy hazájuk rockzenéje ötven éve nem tud szabadulni a The Beatles hatása alól és tulajdonképpen az angol popszíntér saját zenekarain keresztül folytatja a gombafejűek életművét. Ez lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, mindenesetre a Manchester városában 1991-ben megalakult, az ír származású Gallagher-fivérek által fémjelzett Oasis csont nélkül hozta a The Beatles hangzás- és dallamvilágát, Liam Gallagher frontember pedig John Lennon megjelenését, manírjait és hangját csempészte vissza a '90-es évek Nagy-Britanniájába.

A brit rocksajtó egyszerűen és találóan csak megszállottságnak nevezte a testvérek Beatles-mániáját. Liam a fiát is Lennonnak nevezte el, Noel Gallagher pedig az alábbiakat nyilatkozta 1996-ban a Q magazinnak: "Ez több, mint megszállottság. Ez életem vezérlőelve. Még azt sem tudom, hogy hogyan magyarázzam ezt meg saját magamnak. Minden egyes általam megírt dalnál óhatatlanul összehasonlítom azt a The Beatles teljesítményével."

Azért Beatles-mánia ide vagy oda, az Oasis gyakorlatilag egyedül teremtette meg a britpop hullámot a kilencvenes évek közepén, saját maga is számtalan utánzót szerzett és 2009-es feloszlásuk óta is bőven témát szolgáltatnak mindenkinek, aki a brit rockzenével foglalkozik, azaz rajongóknak és újságíróknak egyaránt.

9. Creed

creed_promo.jpg

A '90-es évek legelejének legnagyobb zeneipari áttörése a Seattle városához köthető grunge mozgalom volt. A Nirvana, a Pearl Jam, az Alice In Chains és a Soundgarden egy-két év alatt teljesen átformálta a rockzenét, megásva ezzel a '80-as évek egyeduralkodójává vált glam és heavy metal sírját is. Bár azóta már a grunge is a múlté (helyét a nu metal, majd a különböző -core alstílusok vették át az ezredfordulót követően) és a tradicionális metal is visszatért a köztudatba, de korábbi népszerűségét és státuszát már sosem nyerte vissza.

A grunge fokozatos átalakulásával jött be a képbe az alt-metal is, melynek követésével sok fősodorbeli metalbanda is megpróbálkozott (emlékszünk még a Metallica 1996-os Until It Sleeps című zsánerklipjére?). Azonban a grunge megszülte saját maga utódját is a post-grunge képében. Ez az alstílus már csak dallamfordulataiban vagy éppen világfájdalmas, köldöknézős atmoszférájában emlékeztetett elődjére, de sokkal rádióbarátabb és slágeresebb is volt.

Ennek a vonulatnak volt legsikeresebb képviselője Scott Stapp énekes és Mark Tremonti gitáros zenekara, a Creed. A csapat 1999-es "Human Clay" című albuma hatalmasat robbant, de a siker hamar felemésztette a bandát. Scott Stapp és a Creed állandó céltáblája volt a rocksajtónak és a grunge közönségének: Tesco-gazdaságos Pearl Jam-kópiának tartották sokan és ez őket láthatóan zavarta is. Bár nem ezért, de a brigád 2004-ben feloszlott, a hangszeres szekció létrehozta az Alter Bridge formációt Myles Kennedy frontemberrel, illetve Mark Tremonti saját magáról elnevezett együttese is rendszeresen adja ki hard rock anyagait. 2009-ben aztán a Creed ismét összeállt egy lemez és egy világ körüli turné erejéig, de azóta sem igazán hallani a zenekarról.

8. Marillion 

marillion-band.jpg

A brit Marillion külön pechje, hogy rossz időben kezdték el pályafutásukat. Egy évtizeddel korábban indulva részesei lehettek volna a '70-es évek progresszív rock robbanásának, de mire a '80-as évek első felében rendesen beindult a szekerük, kedvenc és általuk játszott stílusuk pontosan olyannyira anakronisztikus volt a post-punk, hardcore és new wave hullám Angliájának kellős közepén, mint a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt körülbelül bármikor. 

A Fish művésznéven szereplő frontember (Derek William Dick) teljes megszállottja volt a Peter Gabriel vezette Genesis zenekarnak. Bár Peter Gabriel 1975 végén otthagyta a bandát, de zenéjük alapvetően befolyásolta a teljes színteret. Fish még Gabriel arcfestését, manírjait és komplett vokális produkcióját (ne kerteljünk, a hangját) is lemásolta és a Marillion első két albuma tulajdonképpen az 1972-73 környéki Genesis kreatív (de inkább hangról-hangra történő) újraértelmezése. Fish olyannyira odavolt Peter Gabriel produkciójáért, hogy egyszer éjnek évadján egy telefonfülékből fel is hívta a sztárt és elénekelte neki a közel 23 perces Supper's Ready című Genesis-klasszikust. A megdöbbent Gabriel állítólag percekig meg sem tudott szólalni: aztán hogy mikor sikerült megszakítania az a capella előadást, arról már nem szól a fáma.

Szerencsére a Marillion pályája gyökeres fordulatot vett a zseniális, "Misplaced Childhood" nevű harmadik sorlemezükkel, mely óriási siker lett és egyértelmű szakítást jelentett a Genesis-mániával. A változás aztán még nyilvánvalóbb lett, miután Fish 1988-ban távozott a csapatból és helyére a teljesen más hanggal rendelkező Steve Hogarth érkezett, akivel végleg megszűnt a legendás brit prog-rock együttessel fennálló bármiféle hasonlóság.

7. Airbourne

airbourne-promo.jpg

Ausztrália leghíresebb és a világ egyik legfontosabb és legsikeresebb hard rock zenekara az AC/DC. Sokan mondják, hogy a banda ugyanazt a három-négy akkordból álló alap blues-rock'n roll receptet tolja dalról dalra és lemezről lemezre, de ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor másoknak is sikerült volna mindaz, ami a Young-testvéreknek. De egyszerűen ez eddig senkinek sem sikerült, pedig tízezerszámra alakultak a klóncsapatok, de értelmezhető népszerűséget (és tegyük hozzá, minőséget) egyik sem igazán tudott elérni.

A követők egyike a szintén ausztrál Airbourne: az O'Keeffe-testvérek 2003 óta tolják az ipart, a lendület és dinamizmus megvan, de egész egyszerűen hiányzik belőlük a Young-szerzőpáros slágerérzékenysége, tehetsége és karizmája. Rendben van a produkció, csak éppen a lényegnek, azaz az eredetiségnek nem találni nyomát a zenéjükben. Ráadásul ezt már egyszer az AC/DC sokkal jobban megírta, akkor viszont marad a kérdés, hogy mi szükség az Airbourne produkciójára?

6. The Darkness

the_darkness_promo_pic.jpeg

Utánozni természetesen mindig a legnagyobbakat érdemes: mi értelme volna teljesen ismeretlen csapatok másolataként előállni? Ezzel pont a stratégia lényege veszne el: a kezdő bandák a kopírozással próbálnak hitelességet és azonnali felismerhetőséget szerezni ahelyett, hogy a sokkal nehezebb, lassabb és kevésbé kifizetődő utat választanák, azaz saját személyiségükkel, zenéjükkel és karizmájukkal hódítanák meg a rajongókat.

A 2000-ben megalakult angol The Darkness egyből belecsapott a lecsóba és minden idők egyik legikonikusabb bandáját, a Queent és frontemberét, a nem kevésbé zseniális Freddie Mercuryt pécézte ki magának. A csapatot olyannyira nem vette komolyan a rocksajtó és a lemezkiadók, hogy egyszerűen csak viccbandának hívták őket. Megjelenésükben, zenéjükben egyértelműen megidézték a '70-es évek közepének hangulatát, éppen ezért ért váratlanul mindenkit 2003-ban a "Permission To Land" című debütalbumuk és az I Believe In A Thing Called Love című kislemeznótájuk mindent elsöprő sikere. Pillanatok alatt váltak a legnagyobb brit sztárokká (a korongból igen gyorsan elkelt 1,5 millió példány csak a szigetországban), azonban a hírnév kérészéletűnek bizonyult. Második albumuk már korántsem volt ilyen népszerű, a frontember, Justin Hawkins pedig 2005-ben alkohol- és kokainfüggőségét legyőzve ki is lépett a zenekarból, így az fel is oszlott. Természetesen a nosztalgiavonat őket sem kerülhette el: 2011-ben újjáalakultak, sorban adják ki lemezeiket, de ezeket már nem övezi akkora felhajtás, mint a kétezres évek közepén. 

5. Primal Scream

primal_scream.jpg

A brit Primal Scream a '80-as és '90-es évek fordulóján robbant be a zenei életbe: 1991-es "Screamadelica", illetve 1994-es "Give Out But Don't Give Up" című albumaikat a rocksajtó a rock'n roll, a pszichedelia és az akkoriban újnak számító angol elektronikus/acid szcéna elegyének nevezte, de sajnos visszatekintve ez leginkább csak átlátszó marketingszövegnek tűnik. Elég meghallgatni a kislemezdalokat: ezek bizony csak újrahasznosított Rolling Stones-témák és dallamok körülbelül a legendás banda "Exile On Main St." és "It's Only Rock 'n Roll" korongjai által fémjelzett korszakából.

A dolgon az sem segített sokat, hogy Bobby Gillespie frontember hangja, mozgása, modorossága egy az egyben Mick Jaggerére hajazott és nehéz lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy mindez a puszta véletlen műve. A zenei magazinok a Rocks című slágerüket egyszerűen a valaha volt legjobb Rolling Stones-nótának nevezték, melyet nem a Rolling Stones írt. Mondjuk ezzel nehéz lenne vitatkoznunk.

4. Soen

soen_2019_promo.jpg

Az utánzás ténye akkor a legnyilvánvalóbb, amikor egy teljesen egyedi hangzású zenekar a célpont: az amerikai metalbanda, a Tool pedig pontosan ilyen. Sem előzménye, sem pedig értelmezhető folyamodványa nem volt a csapat zenéjének, mert annyira karakteresen eltérnek mindentől, ami a metalt az elmúlt húsz-huszonöt évben jellemezte. Maynard James Keenan teljesen egyedülálló hangszíne és előadásmódja, a jellegzetes Tool-riffelés és ütemtörések mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy bármiféle másolás kínosan nyilvánvalóvá váljon már az első pillanatban.

Nos, a svéd progresszív metal zenekar, a Soen mindezzel nem sokat törődik: az Opeth korábbi dobos-zsenije, Martin Lopez 2010-ben hozta össze bandáját Joel Ekelöf énekessel és zenéjük (eufemisztikusan fogalmazva) vezérlőelve a Tool munkássága. Ehhez elég meghallgatni az első két lemezüket: minden ugyanaz, szinte hangról hangra. A korrektség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy utolsó két albumukkal már tudatosan távolodnak ettől a világtól. 

3. Orchid

orchid_promo_pic.jpg

A Black Sabbath Ozzy-féle verziója tulajdonképpen egymaga felelős a heavy metal (ezen belül a stoner és a doom alstílusok) létrehozásáért. Természetesen számtalan másik zenekar is hozzájárult ehhez (Deep Purple, Led Zeppelin, stb.), de a mai metalzene azokon az alapokon nyugszik mind zenei, mind pedig minden egyéb értelemben is, melyet a britek a hetvenes évek legelején megalkottak.

Ennek megfelelően a Black Sabbath az egyik leginkább másolt együttes a rockszcénán belül: ha rosszindulatúak akarunk lenni, akkor akár az egész stoner doom világot és az összes ott tevékenykedő bandát egyszerű kópiazenekarnak nevezhetnénk. Furcsa mód valahogy minden egyes hasonszőrű brigád énekese elsődleges feladatának érzi Ozzy hangjának és színpadi viselkedésének utánzását: mintha enélkül nem lenne hiteles a dolog, mintha a saját hangszín használata megkérdőjelezné a produkciót. 

A 2007-ben megalakult amerikai Orchid azonnal jelzi, mi az ábra: saját magukat egy Black Sabbath-nótáról nevezték el és hát bizony minden korongjuk olyan, mintha azok egy Birminghamben található rég lezárt pincestúdió mélyéről kerültek volna elő egy elvetélt Black Sabbath lemezfelvétel relikviáiként. Hasonlóan, mint az Airbourne esetében, adódik a kérdés: mi szükség van erre?

2. Kingdom Come

kingdom-come-band.jpg

Listánk legfelső régióiban a rettenetesen kínos produkciók állnak, melyeknek kellemetlenségét csak tetézi a kópiabandák reakciója a felmerült összehasonlításokra. Ennek egyik legkirívóbb példája a német/amerikai Kingdom Come: a banda 1987-ben alakult meg, 1988-ban jöttek ki azonos című debütalbumukkal, melyről a Get It On című tétel azonnal eléggé sikeres is lett. Az akkoriban egyeduralkodó glam metal szárnyán a korong átlépte az USA-ban a platinastátuszt (egymillió eladott példány), beindult a turnékör is és az átmeneti népszerűség még a második lemez arannyá válásáig is kitartott, de aztán 1989-ben személyes problémák miatt feloszlottak.

Azonban akadt egy kis probléma: a Get It On rádiós játszásakor a hallgatók sorra telefonáltak be, mert azt hitték, hogy a Led Zeppelin alakult újjá és friss dalukat adja le éppen az állomás. Olyannyira nevetséges volt a teljesen átlátszó utánzási manőver, hogy a sajtó egyből Kingdom Clone névvel látta el a brigádot. Jimmy Page, a legendás brit csapat gitárosa pedig az alábbiakat nyilatkozta: "Természetesen van az a pont, amikor már a dolog túlmegy a tiszteletadáson és ez elég kínossá és zavaróvá tud válni, amikor olyan produkciókkal találkozol, mint a Kingdom Come. A riffek és témák egy az egyben történő kopírozása ... nos, az már más tészta."  

A jelenség híre futótűzként terjedt el a rockszíntéren: olyannyira, hogy a legendás észak-ír gitáros, Gary Moore 1989-es "After The War" című albumán Ozzy énekével feltett egy Led Clones című nótát is, tökéletes pontossággal fogalmazva meg ezt a totálisan gagyi, sufnijellegű iparosmunkát. A legröhejesebb azonban az, hogy Lenny Wolf, a Kingdom Come frontembere szembesülve a vádakkal képes volt azt nyilatkozni, hogy életében nem hallott a Led Zeppelinről és a legfontosabb hatásai igazából a The Beatles és az AC/DC. Szerinte ezek az összehasonlítások mindig is igaztalanok voltak. Na igen: ahogy az utánzásnak, úgy a pofátlanságnak sincs határa.

1. Greta Van Fleet

greta-van-fleet.jpg

A rockzene mai állapotát tökéletesen leírja az a helyzet, mely az amerikai Greta Van Fleet zenekart veszi körül. Ami 1988-ban vállalhatatlanul ultraciki volt és gyakorlatilag azonnali körberöhögést eredményezett a Kingdom Come számára, az ma dicsőítő ódákat eredményez. A teljes amerikai rocksajtó egyként borult le a Greta Van Fleet előtt (most hagyjuk is, hogy a tőrőlmetszett amerikai, Michigan állambeli frontember valahogy még angol akcentust is magára szedett valami csoda folytán és úgy énekli rendkívül eredeti dalait): szerintük a brigád menti meg a rock'n rollt és mutat utat a jövőbe. Hogyne. Pedig egy valamit tanulhattunk csak meg az elmúlt évtizedekben: a nosztalgia a rockzene halála, a múltba pedig nem vezet visszaút.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8914910930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eugene Horse 2019.06.27. 00:00:29

Remek válogatás, kitűnő poszt! A Greta Van Fleet esetében a nyerő faktor tök egyszerűen az idő.

Zed is not dead yet 2019.06.27. 00:10:23

Az Airbourne szerintem simán van olyan jó, mint a régi ACDC, még az eredeti felállásban. Ez az Orchid, erről még nem hallottam, de vicces módon ez is olyannak tűnik, mintha a sok baszakodás helyett mégis inkább a zenével foglalkozott volna a Sabbath, szóval hajrá. A többi ... hát az tényleg gáz.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2019.06.27. 00:17:06

A Oasis tagjai lehettek Beatles rajongók, de a zenéjükről nem feltétlen a Beatles jut eszedbe. Én nem nevezném kópiának, attól, hogy bevallottan nagy hatást tett rájuk. De hát kire nem...
Greta Van Fleet meg a 2010-es évek végén, bőven 40 évvel a Zeppelin sikerei után érkeztek, tehát inkább tisztelgés az öregek előtt, mint sikereik meglovaglása.

sárospataki 2019.06.27. 00:37:41

A Wolfmother kimaradt :-)

Egyébként a GvF azért nem közröhely tárgya, mert láthatóan nagyon fiatal és nagyon tehetséges gyerekek őszinte stílusgyakorlatának tartják, de ha még 1-2 év múlva is ezt nyomják, akkor elrepül fölöttük az idő vasfoga.

okleveles naiv 2019.06.27. 00:49:45

Naon halkan und irulva-pirulva töredelmesen benyünnyögöm, h nekem az Airbourne pár nótája bejön... Van enerdzsí a faszikban rendesen, akkor is, ha nem ők az észi fákin dészi.
No de hát ízléssokk et pofonok, pl sztem az Oasis helyett minden jóérzésű hóember inkább az önkettéhugyozás általi harakirit választja. :D

Kósza szellem 2019.06.27. 00:57:50

Minek raktok be olyan linkeket amin nincs semmi?

weirdo 2019.06.27. 05:57:32

Itt azért vannak nagyon komoly zenekarok.... A GvF pl. nekem teljesen tetszik, most fel is hívta rám a figyelmet a jóember, eddig csak rá-ránéztem. Szerintem az író írhatott volna akár az Oasis kópiákról is, már ha vannak ilyenek. A zene meglehetősen ritkán szól arról, hogy újítsunk má' valami knagyot. Alkotói válság érzésem van, mármint a szerző felől, leültek ezek a rockos oldalak, valamit kellett dobni a népnek:)

Buenos Aires 2019.06.27. 07:30:01

A Greta van Fleet teljesen jó zene. Az, hogy honnan merítenek, köztudott. Szerintem sokkal cikibb volt, mikor a Bikini leutánozta a Status Quo " In the army now" számát 30 éve.

Fülig José 2019.06.27. 07:39:10

oasis, mint szar utánzás... pláne beatles (?! ezt nem is értem..)
ember, mikor születtél te?! a '90-es évek közepe a wonderwallról szólt, ugyanaz a liga mint a Pearl Jam, Soundgarden, RHCP, Green Day usw...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.06.27. 07:52:21

Nekem alapvető bajom van a cikkel, nem csak a nyegleó stílus miatt de a tartalma is rengeteg helyen megemelte a szemöldököm (persze nyilván, a sok kifogásokhoz sok tartalom is kell, szóval minden elismerésem hogy ennyit írt a szerző, mégha a jellemzések annyira felületesek mntha egy külföldi cikket fordított volne le a szerző).

Az első helyezettel egyáltalán nem tudok egyet érteni. Ha egy legendát másolsz ráadásul minőségi szinten abszolút virtuózitással (mind gitár, mind ének), akkor teljesen jogos ha a szaksajtó a lábad előtt hever. A Greta Van Fleetet negatív példaként felhozni szerintem egyáltalán nem helyénvaló.

Az Oasis pedig egy meglehetősen karakteres, és egy olyan stílust hozott amit manapság ilyen magas szinten senki sem művel, az hogy merít a múltjából pedig egyáltalán nem elítélendő.

Ha meg valaki Mecury-t szeretné leutánozni alapból kárhozatra van ítéltetve.

Jancsiszeg1980 2019.06.27. 08:15:18

@Ződ2000: ...vagy kap érte egy oszkárt ;)

Jancsiszeg1980 2019.06.27. 08:15:18

@Ződ2000: ...vagy kap érte egy oszkárt ;)

Grgabácsi 2019.06.27. 08:29:40

Oasist, Marilliont, Airbourne-t ebbe a listába, háááát....

Deodato 2019.06.27. 08:54:26

Azért a Marilliont messze nem sorolnám ide...

dr. mesterséges színezék 2019.06.27. 09:09:02

@Deodato: Fish lehet őrült, sőt az, de amilyen szövegeket pár év alatt összeírt, azt a Skycladig meg sem közelítette senki.

A hangzás lehet genesises, ahogy az a Pendragon vagy az Arena is - éppen csak a témáknak semmi közük egymáshoz. Még az Arenanak sincs a Marillionhoz, pedig a közös tagság még indokolhatná is.

A zenei palettán 100 vak választásból 99 jobb példány volna a listába, ha már mindenképpen ki kell jönnei a 10-nek.

A kor pedig... hogy lehet arról a prog rockról lekésni, amit sokan abba se hagytak?

dr. mesterséges színezék 2019.06.27. 09:13:22

Egyébként ennyire kínosak voltak ill. kínosak a mai napig:

"The band achieved eight Top Ten UK albums between 1983 and 1994, including a number one album in 1985 with Misplaced Childhood, and during the period the band were fronted by Fish they had eleven Top 40 hits on the UK Singles Chart."

en.wikipedia.org/wiki/Prog_(magazine)#2013_winners
en.wikipedia.org/wiki/Prog_(magazine)#2017_winners

axolotl77 2019.06.27. 09:40:25

Annyira kevés manapság a jó zenét játszó zenekar, hogy egyáltalán nem akadok fenn azon, ha egy mai banda zenéje hasonlít valaki máséra. Még ennek a kevésnek is örülök.

Csikkszereda 2019.06.27. 09:56:01

A The Darkness-t szeretném megvédeni. Nyilván mókabanda, és ezzel nincs is gond, a jól ismert, több évtizedes manírokat használja, és ezt szándékosan teszi. Nem csak Queen, de Thin Lizzy is van benne bőven, meg egy rakat más, ikonikus banda. Ha valaki szerint a Tenacious D oké, akkor a The Darkness is megérdemli, hogy ne kópia-, inkább paródiazenekarként kezeljék. Amúgy meg irtó tehetséges csókákról beszélünk, ezért én erre a listára semmiképpen nem tettem volna fel, pláne olyanok társaságában, mint a valóban kínos Primal Scream vagy az irtó ciki Creed.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2019.06.27. 09:57:42

Kövezettek meg, de amíg vki a legnagyobbakat utánozza, és nem egy az egybe másol dalokat, és van némi tehetségük engem nem zavar. GVF-et meg Airbourne-t néha szoktam hallgatni, meg egy rakat 70-es éveket idéző klónt. Kb. az egész mai stoner műfaj ilyenekből áll, és nagyon durván figyelnek rá hogy minden úgy tűnjön mintha egy 45 éves lemezt találtál volna meg, hangzás, borító stb.
Aaaz már más kérdés, hogy mennyire érdemlik meg ezt a nagy leborulást előttük, a Grate Van Fleet-nél tényleg túlzás amit kapnak, reméltem is hogy elsők lesznek. Mindenesetre még mindig szívesebben hallgatom ezeket mint a legújabb stílusokat.

Amúgy megjegyzem, a rockzene alapjait úgy 69-ig lerakták, a 70-es évekbe csiszoltak rajta, és azóta minden azon alapszik ami rock meg metál. És bármit hallgatsz meg, garantáltan emlékeztetni fog vmi másra.

Bobby Newmark 2019.06.27. 10:05:56

@axolotl77: Ez mekkora faszság! Talán nem várni kéne, hogy az öledbe hulljon a jó zene, hanem ott a kibaszott internet a segged alatt, használni kéne!
Soha nem volt még ilyen könnyű új jó zenéket találni. Valójában inkább az a probléma, hogy annyi van, hogy nehéz tartani a lépést.
De őszintén még az öledbe hullós megoldás is működik, ha feliratkozol egy-két youtube csatornára olyan stílusban, ami érdekel.

Ja, az megint más kérdés, hogy neked kell eldöntened majd a zenéről, hogy jó-e, és nem az van, hogy a MetalHammer szádba rágja és eldönti helyetted, hogy tetszik-e neked. Meg a tömeget se lehet követni birkaként, mert nem "csapból is ez folyik" felfuttatott bandák.

Void Bunkoid 2019.06.27. 10:12:05

Régen ezekből senki nem csinált nagy ügyet, pl az ötvenes-hatvanas évek, általában népszerű zenész/szövegíró által rittyentett pop-tviszt-rock'n'roll slágereit, pl a "Long Tall Sally" című dalt (és UGYANAZT a dalt, szerintem mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a Predátorból :)) ugyanúgy eredetikánt ismerjük Little Richardtól, mint a Beatlestől. Kész.

axolotl77 2019.06.27. 10:20:06

@Bobby Newmark: Na, most félre téve az ideges kirohanásodat, válaszolok is. Civilizáltan.
Bújom én a Youtube-ot, és látom hogy mi a trend. Csak épp nem tetszik. 40-en túl az ember már túl van az ízlésbefagyáson (taste freeze). Javaslom a témában íródott könnyed hangvételű cikket a közelmúltból:
index.hu/tudomany/til/2018/07/01/miert_utaljuk_a_mai_popzenet/
Metal Hammer? Fogalmazzunk úgy, hogy láttam már párszor a borítóját. Sosem érdekelt, hogy mások mit tartanak jónak.
De most veled kivételt teszek, és szívesen látom, ha ajánlasz néhány mai gyöngyszemet.

Zed is not dead yet 2019.06.27. 10:41:31

@Bobby Newmark: Épp tegnap találtam egy baba kis bandát, a nevük Larkin Poe, lenyűgöző, ahogy a két csaj nyomja és a zenekar többi része is teszi a dolgát erősen.

Hihetetlen, hogy ilyenek sikkadnak, miközben tele a padlás ilyen "Kánya Veszti" fosokkal. Persze a víz színén mindig a szar úszik (vagyis az is).

Blindmouse 2019.06.27. 10:56:26

Kimaradt a LOUDLION!!!!

Mondjuk lehet a Hills Have Eyes-szal megírták az egyik legjobb Def Leppard dalt, de attól még egy az egyben másolatbanda.

Void Bunkoid 2019.06.27. 10:59:59

@Blindmouse:

www.youtube.com/watch?v=Ywc4IdFDkLQ

Ez még jobban def leppard, de már ez sem mai cucc.
Ezek szerint az ausztrálok a legjobb koppintók :)

Apuci Wakillama 2019.06.27. 11:10:20

@axolotl77: Elolvastam a cikket az ízlésbefagyásról, jót röhögtem! A végén írják, hogy a teszten az idősebbek képről többnyire felismerték Snoop Doggot, Kanye Westet meg nem, bakker, pont ez a helyzet velem is....

A poszthoz annyit, hogy simán beraktam volna az Omegát, amit Presser Pici távozása után műveltek..... hát az nyúlás, erre nincs jobb szó. Volt ott minden, Uriah Heep, Led Zep, később egy kis Pink Floyd, stb..

Blindmouse 2019.06.27. 11:16:09

@Void Bunkoid: Loudlionban az énekhang, a hajlítások minden Leppardos.. a dobos épp csak nem vágatta le a karját a tökéletességhez.. amit linkeltél az nem annyira leppard... benne van mindenféle klisé, de nyilván direkt. Viszont ezt a dalt oda tudom képzelni bármilyen random happyendes 20 évvel ezelőtti hangulatú akciófilm végefőcímére... bejön mint dal amúgy. :)

Az Airborne nem volt azért filmzene? mintha a She's out of my League-ben a repteres snittben egy Airborne dal lenne beütve..

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2019.06.27. 11:28:06

Kimaradt még a Hellfueled is:
www.youtube.com/watch?v=yz4Km7LAim0
Le sem írom, kit utánoznak, mert annyira nyilvánvaló már az első perc után is, hogy biztos mindenki levágja, aki nem egy kő alatt élt az elmúlt 40 évben. Egyébként szerintem kifejezetten jól nyomták, a mostanra kissé megfáradt eredetinél sokkal energikusabbak voltak.

Durva, hogy ebben a klipben még a nézése (meg a járása) is olyan, mint az eredeti énekesnek:
www.youtube.com/watch?v=a9gZGMXk_OQ

Bobby Newmark 2019.06.27. 11:29:12

@axolotl77: Látom nagyon nem érted, hogy miről beszélek. Ja, a trend, a divat, meg a pop az fos. De az nem most lett fos, hanem mindig is az volt, sőt, definíciószerűen az. A popzene az, ami direkt fos, az igénytelen, botfülű, zeneileg alulképzett gyökerekre szabva.

Én éppen homlokegyenest az ellenkezőjéről beszélek, hogy új és ismeretlen bandákat találni, akik tehetségesek és jó amit csinálnak, az most már nem a rádiótól, MTVtől meg a haverjaidtól függ, hanem kettő klikk, és találsz adott stílusban ötszáz előadót kétezer albummal. Az elmúlt két évből.

Ha szereted az instrumentális poszt-sztónert, akkor tessék, ez a legfrissebb szerzeményem:
crackedmachine.bandcamp.com/album/the-call-of-the-void?t=1
Ha nem szereted, akkor keress olyan stílust magadnak, amit szeretsz, én beszűkültem poszt-metálra, ott is leginkább a pszichedelikus és sztóner stílusokra.

Bobby Newmark 2019.06.27. 11:32:35

@axolotl77: A cikkhez még annyit, hogy ha azt tekinti kiindulásnak, hogy fiatalkorában mindenki szereti a popot, ott engem elvesztett. Értelmezhetetlen a kiindulási alap, így felesleges a következtetés. A hétfejű sárkányok párzási szokásairól is szólhatna felőlem, annyira nincs köze az én valóságomhoz.

liberalnazi dickheads 2019.06.27. 11:44:40

Ha lett volna humorérzéke Jimmy Page vagy Robert Plantnek akkor eljátsszák a Get it On-t az O2 arénás koncertjükön :)

liberalnazi dickheads 2019.06.27. 11:46:22

az Airbourn-el semmi baj nincs, sosem csináltak titkot abból honnan merítenek ihletet, és különben is, a fáklyát tovább kell vinni. Nekem bejön.

Void Bunkoid 2019.06.27. 12:03:49

@Blindmouse: meg hát rengeteg a stílusszintézis.

Máig szoktam emlegetni a Queensryche Silent Lucidityjét, hogy olyan, mint egy, a Momentary Lapse of Reasonről lemaradt Pink Floyd-szám :)

Blindmouse 2019.06.27. 12:24:58

@Void Bunkoid: Sok ilyen van..

Ami cuki volt.. van egy Rafa Martin nevű csóka, hozzám került valami Hierro de Corazon lemeze.. na egy az egyben mintha Brian Adams-et hallgatnék, csak spanyolul. :)

De a legnagyobb másolók kétségtelenül a magyarok. :D :D

axolotl77 2019.06.27. 12:49:40

@Bobby Newmark: Azért a nagy többségre mégis igaz. Így rám is. Én a 80-as évek aktuális diszkóslágereitől fordultam vissza a 70-es évek progresszív rock zenekaraihoz.
Ehhez persze kellett egy közeg, ami megmutatta, hogy léteznek ilyen zenék is. Internet még nem volt.
És mivel a 70-es évek prog. előadói már vagy nem léteznek, vagy árnyékai önmaguknak, így fordultam a világzene felé (ezek mellett) a 2000-es években.

Blindmouse 2019.06.27. 13:09:03

@Blindmouse: Áh.. ezaz.. Brian Adams tökösebben, spanyol szinkronnal. :D www.youtube.com/watch?v=fszs5JlEiwE

Bobby Newmark 2019.06.27. 13:17:00

@axolotl77: Őszinte részvétem. Az első zene, amiről emlékem létezik néhány éves koromból, az Ramonestől a Blitzkrieg Bop (a "leccgó"). Van szerencsére egy 10 évvel idősebb bátyám, aki egy időben rokksztár akart lenni, elég komoly szinten tolta a szólógitárt, volt kiadott albumuk is '93ban.
Proghoz is rajta keresztül jutottam, Dream Theater demó kazetta...
Aztán kanyargós úton a metálon belül eljutottam arra a felismerésre, hogy az ének engem személy szerint leginkább csak zavar. A prog túltolása a poszt-. Doom, sztóner vonal mindig is bejött, szal így kötöttem ki a poszt-sztónernél. Most már vagy 10 éve csak poszt-metált hallgatok. Két megállapítás:
1. Akármilyen szűk a réteg, VAN ELÉG ZENE. Annyi van, hogy munka kiválogatni azt, ami tényleg tetszik.
2. Nem tétel megtalálni őket.
(3. Nem tétel letölteni a streamet, és akkor megvan örökre.)

Két hete voltam Their Methlab koncerten. Szerintem én meg a haverom voltunk az egyetlen fizető vendég, akik TM-re jött. Voltunk kb 20an, aminek a fele a három másik fellépő magyar banda volt, meg az ő félmarék rajongójuk. Néhány ember a helyi stáb. És mégis, nagyon jó zenét tolnak, csak a kutya nem ismeri őket.

Ja, és 38 vagyok, a napi playlistemben általában nincsen vagy egy évnél régebbi zene, vagy olyan zene, amit én egy évnél régebben találtam. (Aztán van 'fav' playlist, ahová ezekből vagy kerül be szám/album, vagy nem).
Szóval lehet, hogy beszűkültem stílus ügyben, de az új elől nem zárkóztam el. Továbbra is szeretek keresni és felfedezni új zenéket. Szűk haveri kört spammelem is vele, ha letöltök valamit, és egy hónap után is még tetszik. (Na nekik pl pottyan az ölükbe zene. Aztán eszik, nem eszik, nem kapnak mást... :P )

Na, ebből a perspektívából nekem a pop az élien. Nem értem, nem látom létjogosultságát, és őszintén el vagyok borzadva, hogy az a szemét az, ami rengeteg embernek tetszik.

dr. mesterséges színezék 2019.06.27. 13:28:41

@Blindmouse: Valahányszor próbáloztam a Def Lepparddal (sokszor, elvégre biztosan bennem van a hiba), azt sem tudtam elképzelni, hogy hosszú távon tényleg képes valaki hallgatni, mert bár a kórusok tényleg profin vannak megírva és előadva, de már dalon belül halálosan unalmasak a riffek, ráadásul témában és hangulatban a dalok közt is csereszabatosak.
Erre most kiderül, hogy még másolják is...
Gondolhattam volna, az AC/DC kópiáinak nagy számából, de mégsem ötlött fel.

Billy Hill 2019.06.27. 14:15:41

Akkor álljon itt még egy (szándékolt) Deflepi áthallás! :-)

www.youtube.com/watch?v=3SVLBZyOO4w

Void Bunkoid 2019.06.27. 14:45:41

@Blindmouse: azaz, egyik nagy kedvencem a Pokolgép által Éjféli Harang címmel előadott Dokken-szám, de speciel az Indulj! című daluk habár nem hangról hangra levétel, de erős Billy Idol-hatásokat mutat :)

Blindmouse 2019.06.27. 15:23:25

@Void Bunkoid: Mi csak úgy hívtuk anno egymásközt azt a dalt hogy: Unchain the harang :D

Ó és hány tucat ilyen szinten lopott dal van magyar vonalon, hihetetlen. :D

axolotl77 2019.06.27. 17:43:46

@Bobby Newmark: Baszod, majdnem vágtam egy hátast a "szerzeményem" szó után! Hogy te ilyen zenét szerzel/játszol?! Aztán utána keresve láttam, hogy a Cracked Machine angol. Na, az ilyen pl. tetszik. El is mentem a playlistemre (mert hogy nekem is vannak ilyenek). Mondjuk nem árt mentegetni is onnan, mert időnként eltűnnek felvételek, amiket rajongók töltöttek fel. (Sosem értem meg, hogy pl. miért kell töröltetni az 1965-ös newporti folkfesztivál egyik blues-rock szerzeményét. Így két emberöltő távolságból ki milyen szerzői jogi díj besöprésében reménykedik?)

De bizonyságul, hogy én is találok azért új, nekem tetsző zenéket, én is linkelek egyet:
www.youtube.com/watch?v=0bGLYArrD10
Náluk azért a szöveg sem a szokványos semmitmondó.

A Their Methlab is teljesen vállalható. Én szégyellem magam, amikor látom, hogy az A38-on is csak lézengenek az emberek a jó zenéken. De ami itt folyamatosan történik a kortárs zenéhez való hozzáállásban állami szinten, azok után ne is csodálkozzunk, hogy zenei műveltségünk a béka segge alatt. Úgy értem, az egész országé. Az átkos SZDSZ alatt történt valami jó irányba történő elmozdulás a Petőfin, de a gengszterváltás után ezt is a fürdővízzel együtt....

Bobby Newmark 2019.06.27. 20:17:55

@axolotl77: Bandcamp megoldja, hogy le akard tölteni hamar. Három lejátszás után elkezd baszogatni, hogy ideje lenne megvenned. Öt lejátszás után letilt róla.
Ilyenkor vagy az a megoldás, hogy böngészőt inkognitómódban kell indítani, és akkor indításonként újra lehet ötször hallgatni, vagy akkor már egyből érdemes is lelopni a streamet, azt' jóccakát.

Azt teljesen jól látod, hogy az a hozzáállás, hogy "úgyis fenn van a neten", az teljesen szuicid. Én kb kétszer vesztettem így el dolgokat, többször nem fogok, az tuti. Az van meg, ami legalább két helyi adathordozóra fel van másolva, és nincs másnak hozzáférése hozzá. Főleg az előfizetős szolgáltatások szűnhetnek meg egyik napról a másikra, de pl amit az Amazon megenged magának a Kindle ebook könyvtárakkal, az sem mindennapi. Ahogy csak HISZED, hogy vannak könyveid... Na mindegy, ez messzire visz.

De ha te is találsz új és jó zenét, akkor mé' mondod, hogy ma már nem jó? De. Kifaszt érdekel a mainstream? Ott linkelted a cikket, hogy az 33 év alatti szar ízlésű gyökerekre van szabva. Direkt szar. Akkor ne várd, hogy jó legyen! Régen sem volt jó, csak szar volt az ízlésed, hogy akkor befogadtad a popot. Azóta megjavult, és már nem fogadod be, de nem a zene lett szarabb, mert az mindig is az volt.

Én úgy nagyjából leszarom ám, hogy ha gyökerek az emberek. Változtatni nem tudok rajta, idegeskedni meg felesleges. Én bírom a családias koncerteket, ellentétben pl stadionkoncertre soha többet nem megyek ha rajtam múlik.

Rádió nekem sajnos túl XIX. század, a lineáris és programozott műsorával, úgyhogy a Petőfi felemelkedése és bukása tökéletesen hidegen hagy. Plusz gyökér metálos vagyok, engem az a prüntyögés ami ott ment, az nem különösebben érdekelt soha.

dr. mesterséges színezék 2019.06.28. 17:09:04

@Blindmouse: A slusszpoén, hogy ha ugyanúgy lemezre tették volna az Unchain the Nightot, eredeti szöveggel, nem sajátnak behazudva, korrekt hivatkozással a borítón: meg lettek volna süvegelve.

Blindmouse 2019.06.29. 11:36:11

Ahhoz meg kellett volna rendesen tanulni a dalt, és eljátszani. :D :D
Meg mi lett volna akkor az azóta is töretlen magyaros zenelopós hagyományokkal? :)

Kéne egyszer egy ilyen post is hogy a 25 legpofátlanabb hazai dalnyúlás. :D