Made in Japan. Erről két dolog jut eszembe: a minőség és a Deep Purple legendás koncertlemeze. A japán egy érdekes kultúra: kicsit őrült, kicsit perverz, munkamániás, tisztelettudó, kedves és udvarias népek. Szeretik a halat, a macskákat, és a metalzenét is. Ezen a vonalon eddig nem sok olyan banda jutott el hozzám, illetve fogott meg, akik japán földről érkeztek.
Egyetlen japán zenekart szerettem eddig, a doom metalban utazó Church Of Misery nevű formációt. Japán létükre maximum egyetlen fura dolgot tudnék megemlíteni velük kapcsolatban, hogy kizárólag sorozatgyilkosokról szólnak a dalszövegeik. Ők amúgy a régi Black Sabbath besztondult dolgait istenítő arcok, a Tony Iommiék által lefektetett doom vonal hűséges követei.
Egy japán-fanatikus ismerősöm szerint kezd eljapánosodni a világ. Hajrá! Van mit tanulnunk tőlük. Egy rockzenei dokumentumfilmben, amikor a lázadásról kérdeztek egy japán metalrajongót, a fickó azt mondta, hogy nekik nincs miért lázadni, a rockzene náluk nem erről szól. Élvezik, szeretik, rajonganak. Míg más népek a lázadás szinonimájaként értelmezik a rockzenét, ők nem.
Emlékeztek például arra, hogy "a japán verzión szereplő bónusz dal"? Ha valaki, akkor ők tényleg fanatikusan tudnak rajongani egy zenekarért, vagy bármiért. Az, hogy a Ningen Isu híre a huszonegyedik lemezük megjelenése után jutott csak el hozzánk, abszolút jelentéktelennek minősül. A lényeg, hogy megismertük és nem utolsósorban megszerettük őket. Ami késik, nem múlik, ugyebár.
Fogalmam sincs, mennyi hasonszőrű banda működhet Japánban, és hogy nemzetközileg mekkora esélyük van a kiugrásra, valamint hogy ez minek is lehet igazán a függvénye. Talán a minőségé? Nem hinném. Valami más lehet a háttérben. Ám őszintén remélem, hogy ezek után egyre több király japán zenekar munkássága válik elérhetővé a nagyközönség számára.
Az oldalon nemrégiben posztolt - amúgy zseniális dalból készített - videoklip, a Heartless Scat sokat elárul a banda kissé különc hozzáállásáról: őrült japók, szokták mondani. A Ningen Isu esetében az összkép jóval több japán kulturális elemet tartalmaz, mint mondjuk a Church Of Misery-nél. Ők megelégszenek a trapézgatya, a Sabbath-mánia, valamint a Gibson SG alkalmazásával, nem veszik túlságosan japánosra a figurát.
A Ningen Isu már 1987 óta tolja a heavy/doom metalt, melyet én nem nagyon tudnék más zenekarokhoz hasonlítani, egyedül talán a Witchfinder General játszott hasonló muzsikát. Mondom, hasonlót. A számcímek, illetve a dalszövegek tekintetében nem nagyon tudok túl sok mindent kifejteni: nekem ez túlságosan kínai, akarom mondani japán. A banda három tagot számlál: Shinji Wajima - gitár/ének, Ken-ichi Suzuki - basszusgitár/ének, Nobu Nakajima - dob/ének.
A zenekar legfőbb hatásai a következők: Black Sabbath, Led Zeppelin, Kiss, Budgie, King Crimson. A Sabbath-inspiráció egyértelmű, ám őket sem nyúlják meg ilyesmi, a többi elvétve jelentkezik: nem igazán nevezhetjük őket holmiféle kópiacsapatnak, mondhatni, eléggé egyedit alkottak ferde szemű barátaink.
A "Shin Seinen" című nagylemez a Tokuma Japan Communications gondozásában jelent meg 2019. június 5-én. Ha szereted a különleges muzsikákat, mindenképp tégy egy próbát a Ningen Isu új korongjával. Nem is szaporítanám tovább a szót, mert ahogy egy ősi japán mondás is szól: ha befogod a pofád, kevésbé vagy idegesítő.
8,5/10
