Ilyen volt a VOLT első napja - Amaranthe, Papa Roach és Slipknot

2019. július 02. - Vendégszerző RGY

slipknot3.jpg

Javában benne vagyunk a nyárban, tombol a fesztivál szezon, de vajon jut-e hely a rockzenének napjaink egyre furcsább „gépzene” forgatagában? A soproni VOLT Fesztivál azon furcsa hibridek közé tartozik, ahol a nagyon durva metalarcok és a mindenféle DJ-k rajongói is együtt buliznak. Természetesen nem konstans fizikailag egymás mellett, de az biztos, hogy a VOLT Fesztivál patikamérlegen kimért precizitással tervezi meg, hogyan váltakozzanak a különböző stílusú előadók, hogy minden nézőnek legyen ideje pihenni és tombolni is.

Nem is csoda, hogy idén is több, mint 140 ezer ember látogatott el a fesztiválra. Ez a szám részben az első napi irtó komoly felhozatalnak köszönhető. A nagyszínpadon szinte egymás után jöttek a zúzós előadók, mint az Amaranthe, a Papa Roach és az egész fesztivál legnagyobb sztárja, a Slipknot. Már a színültig megrakott vonatúton is minden második ember Slipknot-pólóban volt. Aki meg nem, az vagy később vette fel, vagy másik metalbandás pólóban jött. Ekkora tömeggel én talán még sosem találkoztam. Egyszerre elképesztett és jól is esett. Ezek után senki ne mondja nekem, hogy a rock vagy akár a metal halott műfaj. Lássuk az előadókat!

16:00 – Amaranthe

A zenekar kezdésének az időpontját szándékosan írtam ki, mert délután 4 órakor én még nem láttam metalkoncertet. Ki a fenének jutott eszébe egy svéd power metal zenekart megkérni, hogy adjon elő a tűző napon álló közönségnek? De tudjátok mit? Neki volt igaza, mert a koncert nagyon ütős volt.

Barátaimmal mi éppen odaértünk a fesztiválra, és kényelembe helyeztük magunk egy sörrel, amikor a nagyszínpadon meghallottunk valami kegyetlen duplázást és screamelést. A zenekarról pillanatok alatt le lehetett szűrni, hogy svédek, viszont a power metalt számomra egy egészen új stílusban adták elő, ami zseniális volt. Az amúgy hattagú zenekarból három énekes pozíciót tölt be. Az alapító Elize Ryd viszi a női magas éneket, míg Henrik Englund Wilhelmsson csinálja a screameket 2013 óta. 2017-ben csatlakozott a zenekarhoz Nils Molin is, aki a férfi tiszta éneket teszi hozzá a zenéhez. Ez a három ember zseniálisan egészíti ki egymást. Mindig ütősen, igaz, egy kicsit kiszámíthatóan forognak a saját énekrészeikkel, óriási élmény hallgatni őket.

Az ének alatti zene is érdekes, mert az amúgy metaltémák folyamatosan fűszerezve vannak elektromos bejátszásokkal, melyek elviszik egy egészen diszkós irányba a metalzenét. Olyan, mintha mixelnénk az Arch Enemyt az ABBA-val. Nekem kifejezetten bejött ez a stílus. Nem csak én éreztem így, mivel rendes tömeg volt már kora délután rajtuk. Mindenki, aki a Slipknotra érkezett, örült, hogy hallhat egy kis rendes zenét a sok popzenekar között. A zenekar 2020 januárjában tér vissza Magyarországra a Sabaton előzenekaraként. Szeretem a Sabatont, de az Amaranthe-t a mostani koncert után monumentálisabbnak és keményebbnek éreztem. Annyi biztos, hogy érdemes lesz elmenni a jövő évi koncertre is.

18:45 – Papa Roach

Úgy voltam vele, hogyha egy metalzenekar lehozza a bulit 4-kor, akkor a Papa Roachnak sem lesz gondja. Nos, be kell vallani, hogy sokan jelen voltak a koncerten, de ez a zenekar egészen popos stílusjegyeket mutat, így alig nevezhető metalbandának, maximum hard rocknak. Húsz éve a Papa Roach méltán lett ismert és sikeres, nekem az egyedüli igazi problémám az az, hogy olyan borzalmasan amerikai. Kifejtem. A zene ütős, jók a riffek, a tempó, magával rántanak a váltások, egyszóval kiváló rockzene.

Viszont a frontember, Jacoby Shaddix stílusa, ami inkább rapre, és hiphopra hajaz, magával rántja az egész zenét. Nagyban hasonlított a Limp Bizkit, vagy a Linkin Park előadásmódjára. Itt-ott már szinte hallottam a One Step Closer kezdetét. Ez is egy működő stílus, de én pár dalt leszámítva nem ugrálok érte. Ellenben a fesztiválozókkal. A Papa Roach képviselte a VOLT kapcsán is említett hibridséget, ami azt eredményezte, hogy ezen a zenekaron kezdett el együtt kiabálni és bólogatni mindenki. A nyári buli hangulat ellenére Jacoby gond nélkül elkezdett a fájdalomról és a küzdelemről beszélni a Scars¸ majd a Keith Flint tiszteletére játszott Firestarter felvezetéseképpen. Szerinte az élet tele van jó és rossz dolgokkal, és akkor tudod, hogy élsz, ha érzed a fájdalmat és megtanulsz felállni. Igen, ez egy elcsépelt téma, de sosem árt emlékeztetni magunkat. A kritikám ellenére egy jól felépített, új és régi dalokkal egyaránt teli koncertet hallhattunk, amin megérte ottlenni. Az 1993 óta aktív csapat ötödik alkalommal látogatott hazánkba, és biztos, hogy visszatérnek még.

20:30 – Cypress Hill

Remélem, senki nem számít rá, hogy részletezem az amerikai rap csapat előadását. A tavalyi Halott Pénz – Avenged Sevenfold kombó helyett most ezt kaptuk, de hál’ Istennek annyira nem volt tragikus. A metalosok elmentek inni egy sört, én is lepihentem, és legalább rendesen besötétedett a koncert végére. Ennyi.

22:45 – Slipknot

slipknot5.jpg

Eljött a pillanat. Lóg a lakásméretű Slipknot zászló. Ismételten eljött hozzánk az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb formációja. Meg kell hagyni, hogy Corey Taylor valószínűleg szívesen játszik hazánkban, mert szinte biztos, hogy a mostani koncertet is ő intézte el a tavalyi Stone Sour buli után.

Biztos vagyok benne, hogy a Slipknotra évek múltán is úgy fognak emlékezni, mint ahogy most az ACDC-re. Nem is meglepő, hogy a koncert a For Those About To Rock (We Salute You) bejátszásával indított. Ám ezen az 5 percen kívül egy perc nyugalom nem maradt az est végéig. Megkezdődött a koncert. A Slipknot az a zenekar, ahol a zenészeknek még a színpadra sem kell lépniük, már az intrójuktól szétnyílik a tömeg pogóra készülve. Sid Wilson üvölti felénk, hogy „Death!” a (515)-ben. Ebben a dalban, vagy hát inkább tételben Sid a nagyapja elvesztése után érzett fájdalmat üvölti ki magából. Ez a csapat tele van fájdalommal. Shawn Crahan (aka Clown) pár hete vesztette el a saját lányát, Paul Gray is eltávozott az élők sorából, és még sorolhatnám, mennyi szörnyűségen ment át ez a zenekar. De részben ez is tartja őket életben és a csúcson, de erről majd később.

slipknot4.jpg

A (515) után kapásból megszólalt a People = Shit és felrobbant a nézőtér. Az emberek órák, hetek, sőt hónapok óta készültek erre a pillanatra. Bumm! Megszólt a Slipknot, és mindenki valamilyen módon a levegőbe emelkedett. Megindult az ország egyik legnagyobb zúzdája. Meg kell hagyni, hogy igazán kifacsart hangulata van ennek a dalnak. Egy rakat ember üvölti, hogy az „emberek szarok”. Ott állunk együtt, közösön a koncerten, és kiabáljuk, hogy mindenki szar. Egészen faramuci ez a helyzet, de érthető is, mert valójában nem egymásra, hanem az életünkben lévő emberekre, továbbá saját magunkra haragszunk. Nekiugrunk valakinek a pogóban, mert korábban egy másik személy irdatlanul felidegesített minket, és egész eddig magunkban kellett, hogy tartsuk ezt a dühöt. De most kiszabadul minden, most megnyílik a Pokol kapuja.

Slipknoték egy percre sem álltak meg, következett a (sic) és a Get This. Olyan zúzás és mosh pit indult el, amilyenben még sosem volt részem. A pogóban az a zseniális, hogy pillanatok alatt az 50. sorból az ötödikbe tudsz kerülni, vagy fordítva. Szerencsére én előre tudtam „repülni” a tömegben, és meg is tudtam őrizni a megszerzett helyemet. Teljes mértékben fel voltam készülve, hogy ez lesz életem legnagyobb összenyomása, széttaposódása, megfulladása a tömegben; ennek ellenére egészen elviselhető volt. Viszont meg kell hagyni, hogy a magyar pogókultúra egészen gáz. Természetesen itt is figyelnek egymásra az emberek, de nem tudott kialakulni egy igazán hosszan tartó circle pit sem, és lökdösődés helyett is az emberek inkább verekednek, erőből pofozkodnak, hogy a táskás pogósokról ne is beszéljek.

Az őrült kavalkád az új dalnál, az Unsaintednél állt meg egy pillanatra. A programot összeállítók pontosan tudták, hogy az első három dal után kell egy perc a tömegnek levegőt venni, de a felspanoltságunk nem vesztettük el. Sőt. Az Unsainted volt szerintem életem legeslegerősebb élménye. Gyerekek, tessék koncertre járni, mert ott az összes érzékszerveteken keresztül meg tudjátok élni a pillanatokat. A dal alatt a színpad mögötti kivetítő kékes színű füstben úszott, az ütőhangszerek óriási monitorokként világítottak ránk, a színpadi brutális ventilátorok pörögtek, mint a veszettek, a maszkos zenészek együtt headbangeltek, és a teljes sötétségből hirtelen váltottak a szemedet kiégető reflektorokra. Azt kell, hogy mondjam, a Slipknot egy pillanatra monumentálisabb élményt nyújtott vizuálisan, mint audiális módon, ami azért valljuk be, egy kilenctagú, folyamatosan őrjöngő csapattól óriási teljesítmény. Én amint megjelent, megszerettem ezt a számot, viszont sokaknak kevésnek tűnt a Slipknothoz mérten. Hát, akik itt voltak, azok most tuti meggondolták magukat, mert ilyen bombasztikus élményük nem lesz többet.

slipknot2.jpg

A megszokott dalrészletezős stílus helyett most azért megyek bele a részletekbe, mert őszintén: a Slipknot szerzeményei zseniálisak, de nem kifejezetten változatosak. Senki ne értsen félre, mindegyik dal önmagában egy mestermunka, de a srácok a színpadon nem tettek hozzá sokkal többet, mint hogy kiválóan eljátszották a számokat. A dalokból árad az erő, az egész koncert igazából egy nagy, folyamatos üvöltés és headbang. Egyaránt voltak régi és új dalok, de sajnos a szettbe csak 17 dal fért bele, ami jóval kevesebb, mint a zenekar koncertre való dalainak száma. A kevésbé ismert Prosthetics és személy szerint egyik kedvencem, a Vermillion kettőse alatt ült le kicsit a buli, de mindenkinek kellett a pihenési idő, hiszen ennyire senki nem őrült még meg, mint ezen a koncerten. Bár lehet jobb lett volna, ha mégis bekerül egy Eyeless vagy egy Wait And Bleed. Sajnos nem lehet mindent akarni. A napokban 20. évét töltő „Slipknot” lemezről így is öt dal volt a koncerten, és ennél több nagyon eltolta volna az albumok közti arányokat.

A dalok között Corey játszott velünk itt-ott az „if you five, five, five – than I six, six, six!” vagy a „tututá – tututá- tutu – tá, tá tá!” kántálásával. Elmondta az igazán kommersz, de azért jól eső szöveget is, hogy mi egy nagy család vagyunk és a Slipknot vissza fog még térni. Talán egyedül vagyok vele, de amikor Corey-ra nézek, akkor látom rajta, hogy komolyan gondolja. Neki igenis jelent valamit ez a sok előtte álló idióta. És persze elengedhetetlen Slipknot jelenet a Spit It Out guggolása, majd a „Jumpdafuckup!” rész. Őszintének kell lennem, de úgy, hogy egy rakat koncert videót néztem meg tőlük, sok újat nem láttam a mostanin. De amit tudnak, azt nagyon odatették. Nehéz szavakba önteni az átélt élményt, kissé megfoghatatlan. Kétségtelen, hogy a koncert brutális, zseniális és szinte tökéletes volt.

slipknot1.jpg

A Slipknot zenéjének lényege az agresszió, az az állati érzés, amely nemzetektől függetlenül minden emberben benne van. Sokan mondják, hogy a Slipknot a társadalom alját szólítja meg, de szerintem ez nem egészen igaz. A Slipknot azokat az embereket szólítja meg, akik megélik az érzéseiket. Akik éreznek fájdalmat, félelmet, boldogságot és dühöt. Ez a maszkos rémségek által írt zene segít az embereknek megnyugodni. Gondoljunk bele, ez milyen furcsa. A Slipknot egy olyan horrorfilm, ahol a szörny a hős. Corey Taylor többször nyilatkozta, hogy nem egyszer találkozott olyan rajongóval, akinek az ő zenéjük mentette meg az életét, mert volt mibe kapaszkodnia. Szerintem ez a gyönyörű a zenében, és elképesztő a Slipknot munkájában, hogy nem csak újat tudnak alkotni, de a rosszat jóvá képesek változtatni, még ha ehhez üvöltözni is kell. Mert valljuk be az élet kegyetlen, és néha mindenkinek jót tenne, ha csak kiabálna egyet a nagyvilágba. Ezen a koncerten erre végképp volt lehetőség. Nem kell black-, death-, sátánista vagy akármilyen -core metalnak lenni ahhoz, hogy igazán mélyről jövő, kemény, erős és agresszív legyen a zene. Egy pár srác kell, aki meg meri élni az érzéseit és képes átadni a világnak úgy, hogy mások is értsék.

Szerző: Dudás Kristóf

Fotók: VOLUME - Dave Bitzan

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3914923064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.