NOCRUL - All Mortal Creatures Must Die (2019)

2019. július 30. - Dan696

nocrul_cover.jpg

Mindig is amolyan műkedvelő jelleggel követtem a hazai black metal színteret. Nem főleg azért, mert nem tetszene ami történik, sokkal inkább azért, mert sokszor igen komoly zenei párhuzamokat érzek a '90-es évek norvég fekete fémjével. Ez ugyan nem feltétlen rossz, de mégis motoszkál az emberben ilyenkor egy olyan érzés, hogy ennyi év után se tudott kialakulni idehaza egy egyedi black metal világ.

Persze, lehet hullasminkes vicsorgással integetni a Tormentor felé vagy akár a Christian Epidemic is jó példa lehet, viszont előbbi a 2000-es évek elején teljesen eltűnt, és addig is leginkább csak az "Anno Domini" anyaguk volt a fő húzóerő a banda felé, míg utóbbi meg mindig keveredett valamilyen szinten a death metallal. Szóval teljesen nyugodtan jelentem ki: a black metal idehaza abszolút az underground réteg zenéje és még biztosan egy jó darabig arra lesz kárhoztatva, hogy kisebb klubokban és fesztiválok sátraiban kerüljön elő az erre fogékonyak számára.

Ennek ellenére vagy pontosan ezért számomra hatalmas meglepetés volt egy évvel ezelőtt a Nocrul formációnak az "Eye Of Terror" lemeze (az albumról kritika is készült, amit ITT találsz). Nem volt egy hibátlan anyag, viszont egy olyan friss és egyedi színfolt volt számomra, hogy azóta többször is előkerült nálam. És most itt a folytatás, ami nem kis fejtörést okozott elsőre. 

Már most lelövöm a poént: az "All Mortal Creatures Must Die" jó album lett. Na de miért? Kezdjük a legalapabb részénél, azaz a zenénél. Alapvetően black metal panelekből van összerakva az egész. De hála az égnek, nem az átlagos rakétameghajtású darálásból, és a méltán letűnt, sokszor inkább fárasztó és értelmezhetetlen necro soundból. Itt inkább a black metalnak a dallamosabb, kimértebb oldala kerül elő, sokszor nagyon erős atmoszferikus köntösben. Remekül kitalált gitártémák váltják egymást, melyek közül külön kiemelném a Birth Of The Star Gods riffjét, melytől volt egy nagyon minimális Dimmu Borgir utánérzésem, de ez még jól is áll a dalnak. 

Maga az album olyan háromnegyed óra körüli játékidővel van megáldva és azt maximálisan ki is használja. Egy pillanatra nem válik unalmassá, és most először éreztem azt, hogy nem fáradt le a hallásom egy tisztán black metal albumtól. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy néha eléggé összeolvadnak a dalok. Nem mondom, hogy követhetetlen lenne az anyag, de ajánlatos figyelmesen hallgatni. És ezen a ponton jegyezném meg, hogy nagyon ritkán találkozom olyannal, hogy az atmoszféra felülkerekedik a zenei oldalon, és ezt abszolút pozitívan értem. Kicsit olyan hallgatni az "All Mortal Creatures Must Die" albumot, mintha egy festménytsorozatot néznél, mely időnként hozzád szól. Ez felruházza egy olyan tartalmi többlettel a produktumot, amellyel idehaza még soha nem találkoztam, külföldön is csak a Gorgoroth korai anyagainál. 

A másik, amitől kitűnik az átlag black mezőnyből a Nocrul, hogy végre nem hallatszik baltával faragottnak a megszólalás. Remekül vannak belőve az arányok, ez különösen igaz a basszus - dob párosra, amit a kisebb költségvetésű produkcióknál mindig gyenge pontnak szoktam érezni. Itt nagyon jól vannak kiegyensúlyozva, egyik se több, mint a másik. Itt térnék ki az ének részére: Noctis hangja ugyan nem a legegyedibb, de megvan az az előnye, hogy artikulált, és tényleg minden szót érteni. Ez megint csak ritkaságszámba menő dolog. 

És akkor nézzük az egésznek a negatív oldalát, mert sajnos az is van. Az egész lemeznek egyetlen problémája van, azt pedig nem más, mint hogy nagyon réteg. Még az átlag black metal mércével mérve is. Az erősen atmoszferikus jellege miatt nem tudom azt mondani, hogy kötelező vétel mindenkinek, aki a műfaj szerelmese. Sokkal specifikusabb célközönsége van ennek a lemeznek, meg úgy de facto a Nocrulnak. 

A másik problémám, hogy ugyan az "All Mortal Creatures..." tényleg egy nagyon jól sikerült album lett, viszont nem bír olyan erős újrahallgatási faktorral, mint az előző "Eye Of Terror" lemez. Ez is sokszor pörgött a lejátszómban a cikk megírásáig, és még ezután is fog, de valahogy itt nem annyira talál be az x-edik meghallgatásra sem, mint az első néhány alkalommal. 

Verdiktként annyit tudok mondani, hogy a Nocrul ismét lerakott egy olyan anyagot az asztalra, amelyre érdemes odafigyelni. És hogy kinek tudnám ajánlani? Nos, ez a nehezebb kérdés, a már fent említett okokból kifolyólag. Alapvetően azoknak tudom javasolni a korongot, akik szeretik a szélsőségesebb, nem kötelező sablonmegoldásokat a metalban, illetve azoknak, akik két kézzel kaparnak minden után, aminél akár csak gyanú szintjén is felmerülhet, hogy van benne black metal. 

Lezárásnak közbeékelnék egy kis személyes véleményt, melyet az anyag hallgatása váltott ki belőlem. Kifejezetten élményszámba megy nálam, amikor egy olyan bandával foglalkozhatok, mely nem köti magát vakon az adott műfaj által megszabott zenei és szubkulturális dogmákhoz. A Nocrul az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy lehet élvezettel is black metalt csinálni, és nem kötelező ragaszkodni az archaikus sablonokhoz, mindezt azért, hogy a végeredmény 100%-ig ugyanolyan legyen, mint az előtte lévő másik negyvenöt banda húsz albuma, de legalább elmondhasd, hogy te is tettél a színtérért. De ez nem csak a black metalra vonatkozik, gyakorlatilag bármelyik műfajra metalon kívül és belül. Ha nincsenek ilyen és ehhez hasonló bátrabb merítések, akkor a közeg stagnál, az meg egyetlen műfajnak sem tesz jót. Ezért öröm felfedezni ilyen zenekarokat és remélem, hogy a jövőben még több ilyenre bukkanok. 

8/10

nocrul_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3114982428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.