SABATON - The Great War (2019)

2019. augusztus 03. - Kovenant

sabaton_the_great_war_artwork.jpg

Húsz év alatt dolgozta fel magát az európai metalszíntér élmezőnyébe a svéd Sabaton: a zenekar tulajdonképpen Joakim Brodén énekes/billentyűs és Pär Sundström basszusgitáros szerelemgyereke, mára csak ők maradtak az alapító felállásból. Ahogy az lenni szokott, körülöttük kristályosodott ki a produkció: minden rosszindulat nélkül kijelenthető, hogy a többi tag igazából vendégszereplő a projektben, ki hosszabb, ki rövidebb időre. Július 19-én a Nuclear Blast kiadó gondozásában látott napvilágot kilencedik sorlemezük, a "The Great War", mely az első világháborúról szóló konceptalbum és két hét alatt szépen végig is tarolta a német, svéd, svájci eladási listákat.

Három év telt el előző anyaguk, a "The Last Stand" megjelenése óta (kritikánk ITT olvasható) és a banda ez idő alatt sem úszta meg tagcsere nélkül: Thobbe Englund gitáros távozott röviddel a korong kiadása előtt, helyére pedig Tommy Johansson, a Majestica énekese (és kiváló bárdista) érkezett, gyakorlatilag lélegzetvételnyi kihagyás nélkül. Ez is szépen mutatja, hogy milyen vaskézzel és zökkenőmentesen, professzionálisan irányítja ezt a svéd csatahajót a Brodén-Sundström páros és mennyire tudatosan építik a Sabaton pályáját immár két évtizede.

A brigád mára eljutott odáig, hogy előre garantálható az aktuális album bearanyozódása és a teltházas turné is, függetlenül az adott korong minőségétől, hiszen a kitartó és elkötelezett rajongóbázis gyakorlatilag mindent megeszik, amit a skandinávok csatametal címszó alatt eléjük pakolnak. Hazánkban az Ossian ért el hasonlóan kultikus státuszt és rendelkezik ugyanilyen hűséges táborral, aminek köszönhetően nem lehet kétséges egy új lemez érkezésének fogadtatása.

A Sabaton zenéje afféle igazi európai értelemben vett power metal, fogós, slágeres refrénekkel telis-telepakolva: a dallamfordulatokban nem nehéz felfedezni a klasszikus skandináv, legelsősorban ABBA-jellegű popmelódiákat, mindezt pedig rendkívül dinamikusan, felpörgetve, amolyan adrenalinlöketként tolják elénk. A sikert sosem kell megindokolni, a kudarc szorul csak magyarázatra: régi bölcsesség ez, melynek értelmében nem is lehet belekötni a svédek produkciójába. A teljesítményüket én is elismerem, de kétségtelen tény, hogy nagyon ritkán teszem be a lejátszóba bármelyik anyagukat is. 

Az előző korongról viszont két dalt kifejezetten megkedveltem: ezek pedig a kritikában is kiemelt Shiroyama és a Blood Of Bannockburn voltak, mert iszonyatosan pozitív hangulattal és tempóval rendelkeznek, egyszerűen úgy feltöltenek energiával, hogy egyből jókedvem támad. Ehhez természetesen mindkét tétel esetében hősies, kiemelkedő helytállás, epikus helyzetek párosultak a szövegvilágban, így könnyen azonosulni lehetett a mondanivalóval. 

Nos, a "The Great War" az első világháborúról szóló összefüggő konceptalbum, melynek különleges kiadása a dalok között még történelmi gyorstalpalót is kínál narráció formájában. A probléma azonban magával a tematikával kezdődik. A nagy háborúnak is nevezett 1914-1918 közötti világégés egész egyszerűen nem kínál ilyen atmoszférát: az ipari jellegű, eufemisztikusan csatáknak hívott húsdarálók, a gáztámadások, az évekig állóháborúvá merevedő frontok nem nyújtottak lehetőséget a hősies, taktikailag is érdekes támadások számára, így egy végtelenül elnyújtott, soha véget nem érőnek tűnő mészárszéknek tűnt fel már a kortársaknak is a konfliktus. 

Ehhez a közel sem dicsőséges témához nem is illene a Sabaton felpörgetős, kvázi-vidám zenéje és a svédek érezhetően gondban is voltak a dalszerzés terén: kibújni a bőréből senki sem tud, így találhatóak itt azért dinamikusabb tételek is (például a német pilótaászról szóló The Red Baron, melyben a billentyűsöknek jut kiemelt szerep és amely egyben az egész korong legjobban eltalált darabja), de az album atmoszférája kellően komor. Ezt az új hangulatot pedig egy másik skandináv csapat, a Nightwish eszközeinek alkalmazásával próbálták elérni.

A címadó Great War például egy az egyben elmehetne a finnek egy nótájának valahonnan a kétezres évek közepéről: zakatolós, szaggatott gitárriff, szimfonikus kíséret a kellő hangszerelési sűrűség megadásához, az epikus jelleget a kórusok biztosítják, szóval elég ismerős vizekre tévedünk itt, de valahogy nem érzem azt, hogy a svédek igazán a magukévá tették volna ezt a terepet. 

Mintha a téma miatt kénytelen-kelletlen hoznák ezeket a szimfonikus metal megoldásokat, de alig várnák, hogy végre ráléphessenek a gázpedálra. Természetesen a Sabaton gárdája vérprofi zenészekből és dalszerzőkből áll, így semmiféle mellényúlásról nem beszélhetünk: minden a helyén van, csak valahogy kissé unalomba fulladnak egy idő után a grandiózusabbnál grandiózusabbnak szánt tételek.

Egy dolog jelentett számomra kifejezetten kellemes meglepetést, mégpedig a gitárszólók neoklasszikus virgázása: ez a már említett címadó számban, illetve a Seven Pillars Of Wisdom című nótában is kitűnik. Nem tudom, hogy Tommy Johansson számlájára írható-e mindez, de néha mintha Yngwie Malmsteen '80-as évekbeli klasszikus korszakába repítenének vissza ezek a dalok.

A Sabaton rajongói természetesen nem fognak csalódni egy másodpercre sem: a sötét tematika ellenére a "The Great War" kellő számú fülbemászó, azonnal ragadó szerzeményt tartalmaz, melyek minden bizonnyal gyorsan koncertfavorittá fognak válni. Úgy érzem azonban, hogy a 2016-os "The Last Stand" jobban sikerült: őszintébb, zsigeribb volt a produkció, míg itt egy kis erőlködést, agyalást érzek a koncepció mögött, melyet a nóták sínylettek meg. 

7,5/10 

sabaton2019b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8214985654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2019.08.03. 21:35:50

Semmiképpen nem szeretném megbántani a Sabaton rajongókat, meg senkit sem. Amikor berobbant a Sabaton..meg lehet hogy be sem robbant, én az elsö két lemeztöl eldobtam magam...aztán rá kellet jönnöm, hogy meghallgatsz egy Sabaton lemezt és ismered mindet....és ezzel elmondtam mindent....bocs..
De amikor pár évvel ezelött Münchenben az olimpiai stadionban a Slayer után és az Iron Maiden elött léptek fel, szakadó esöben, legalább 30 ezer ember elött, leraktam a hajam....és ezzel nem a zenekart szeretném dicsérni....

Yettihun 2019.08.04. 09:41:41

@tipeti: Lehet ez a sikerük titka. Folyamatosan hozzák azt, amiért az első lemezek alatt megszerették őket. Otthoni hallgatáshoz én is néha rakom be őket, hosszú távon valóban kissé monoton, de koncertre tökéletes számokat írnak. Fülbemászó, beindítja a lábakat és kiválóan énekelhetőek. Mondjuk engem megvetta Ryan közlegény megmentésére szerkesztett Primo Victoria videó, szóval a véleményem nem objektív.