Lassan harminc éve tolja kompromisszumok nélküli death metalját a máltai Beheaded: ezalatt az idő alatt a teljes tagság kicserélődött, gyakorlatilag megszámolni is nehéz a formációban az idők során szerepet játszó zenészeket, az alapítók közül már senki sincs itt, de ennek ellenére a máltaiak kitartóan nyomulnak előre. Az Agonia Records gondozásában "Only Death Can Save You" címmel érkezett meg hatodik soralbumuk június 14-én: bár nagy megfejtésekkel nem állt elő a brigád, az iszonyatos lemezdömpingben ez egy korrekt anyagnak mondható.
A Beheaded a death metalon belül egy egészen érdekes, szűk sávban alkot: valahol a régisulis halálfém és a mostanában divatos brutális death metal között dolgozik, de igazából sem egyik, sem másik térfélhez sem tartozik. Van itt szélvészgyors aprítás csakúgy, mint középtempós döngölés, illetve ólomsúlyú, szinte doomos cammogás is, amolyan kellemesen disszonáns riffekkel megspékelve, szóval egysíkúnak semmiképpen sem mondható a korong, ráadásul malacvisítást vagy folyamatos mormogó vokált sincs szerencsénk végigszenvedni: Frank Calleja énekes középfekvésű acsarkodása korrekt módra agresszív és nem kalandozik el a komikussá válás határain túlra.
Ahogy utánaolvastam a neten a csapatnak, érdekes információk is kiderültek róluk: 1991-ben alakultak meg a szigetországban és nem kevés nehézséggel kellett szembesülniük. Aki kevésbé lenne képben Máltáról, annak érdemes tudnia, hogy a máltai lakosság alapvetően arab leszármazottakból áll, nyelvük is az arab egyik változata, de szinte kizárólagosan római katolikus vallásúak.
A máltai az egyik legkeresztényebb nép az Európai Unióban, ráadásul öntudatosan kiállnak nemzeti értékeik mellett és védik is azokat, így érthető módon a Beheaded, mely elsőként adott ki death metal albumot az országban 1998-ban, nem igazán számíthatott gyengéd, szerető megértésre a keményvonalas katolikusok részéről. Ez egy USA vagy Egyesült Királyság méretű országban nem is jelentene különösebb problémát, de egy alig félmilliós miniállamban, ahol jószerivel mindenki ismer mindenkit vagy mindenki rokona valakinek, ez elég kellemetlen tud lenni.
A rengeteg tagcsere és többszöri frontemberváltás ellenére a banda kitartóan küzdött, pályájuk során több amerikai és európai turnékörre is elmerészkedtek, számtalan fesztiválfellépésen vannak túl, több kiadót is megjártak és elég jól is cseng ma már a nevük az underground színtéren. Egyszóval harcedzett veteránok, akik karrierjüknek e pontján már a rockipar valószínűleg minden buktatóját pontosan ismerik és nagyon is tudják, hogy mit akarnak.
Ez pedig tökéletesen át is jön a hatodik soralbumukon: nem ők találták fel a melegvizet, világmegváltó újdonságokkal sem szolgálnak, egyszerűen csak tolják azt a kíméletlen, hangulatos, velejéig lecsontozott halálfémet, melynek mindig is megvolt és mindig is meglesz a tábora szerte a nagyvilágban.
Ez a fajta végtelenül tudatos, profi hozzáállás már a külsőségekben is megmutatkozik: egyrészt csodálatosan hangulatos és egyéni a lemezborító, másrészt a hangzás az egyik legjobb, melyet mostanában volt szerencsém hallani. Tiszta, dinamikus, kiegyensúlyozott, a basszus is kellőképpen döngöl, a dobok megszólalása remek, a lábdob nem kattog, hanem tempót diktál, a gitárok vastagon, öblösen harapnak, az ének nincs bántóan előretolva, hanem szinte önálló hangszerként szól, szóval nagyon rendben van itt minden.
A korong játékideje közel van a tökéleteshez: kilenc tétel negyven percben, mely szerzemények közül az egyik egy atmoszferikus, instrumentális átkötés szűk három percben, melyről leginkább az újabb kori black metal Rotting Christ dolgai jutottak eszembe a kórus meg a vallásos kántálás kapcsán.
Ahogy említettem, a dalok eléggé változatosak a stílus keretei között: a blastbeates, szélvészgyors tekerésektől kezdve a menetelős döngölésig van itt minden. Érdekes módon a szerzemények többsége szinte azonnal beütött, de a lemez eleje és vége számomra üresjáratnak tűnt. Három tétel azonban valami kegyetlenül eltalált brutalizálás: az Evil Be To Him Who Evil Seeks refrénje, ritmikája elképesztően jó, azonnal megragad a fejünkben, ráadásul a középrészen a belassulás telibe talál, az A Greater Terror szintén hatalmasat üt hangulatos szólójával és szintén ügyes ritmizálásával, de az abszolút csúcs nálam az ötödik nóta.
Az Embrace Your Messiah ólomsúlyú, disszonáns, gépies lüktetésével, könyörtelen málházásával egész egyszerűen kilóra megvett. Ennél a nótánál érezhető a Morbid Angel hatása a legegyértelműbben: ez az agyament, kitekert atmoszféra mindig a floridai csapat sajátja volt, komplett követőgárdát hoztak létre az évtizedek során, de a máltaiakat nem sorolnám ide, csak egész egyszerűen ott van az amerikai csapat a hatásaik között és ha akarnák, sem tudnák ezt letagadni. Ez a három dal önmagában elviszi a hátán a korongot, mert aki meghallotta ezeket, az biztos, hogy nem egykönnyen veri ki a fejéből ezt a szentségtelen triumvirátust.
Ahogy említettem, nem hibátlan anyagról van szó, mert a nyitó The Charlatan's Enunciation, a címadó Only Death Can Save You, illetve a záró From The Fire Where It All Began őszintén szólva úgy elment mellettem, hogy ha az életem múlna rajta, sem tudnék semmi konkrétumot felidézni belőlük. A lemez hallgatása során természetesen beleilleszkednek az általános hangulatba, lehet rájuk bólogatni, de utólag nem sok marad meg az emberben ezekből a tételekből.
Egyszóval ez egy szerethető, de nem tökéletes produkció, de a világban egyrészt semmi sem tökéletes, sosem lesz az, másrészt pedig a hibák és tökéletlenségek tudják igazán izgalmassá tenni a dolgokat. A death metal rajongóinak kizárt a csalódás.
8/10
