DEADTHRONE - Premonitions (2019)

2019. augusztus 27. - chris576

67951731_2210752655813896_5683216561335173120_n.jpg

A manchesteri melodikus metalcore-ban utazó Deadthrone (Chris Bissette - ének, James Bolton - gitár/ének, Sam Clough - gitár, Benj Speight - dob) a bemutatkozó EP ("To Hell And Back" - 2017) után piacra dobta első nagylemezét, mely a "Premonition" címet viseli. A banda hatásai eléggé vegyes zenei táptalajból merítenek: szerepel köztük a Dilinger Escape Plan, a Fugazi, a Public Enemy, a Van Halen, az Iron Maiden vagy éppen a Black Sabbath.

Először is szeretném leszögezni, hogy sosem rajongtam a metalcore vonalért. Kedvelem a hardcore-t (legyen az old school, vagy éppen new school), és szeretem a metalt is (még szép). Ám ennek ötvözete, mármint amit metalcore-nak hívnak (ultradallamos ének, üvöltés, hörgés, melodikus gitártémák) az már nem igazán fekszik nálam (vagy csak nem hallottam még igazán jó metalcore bandát - ez is benne van a pakliban).

Létezik egy másik változata is a hardcore és a metal keveredésének, amit úgy hívunk, hogy hardcore/metal, vagy más néven: new school hardcore (pl. Madball). Na, én ezt a vonalat favorizálom inkább, de ez már legyen az én bajom.

Van viszont egy objektív oldala is a dolognak - mégpedig az, hogy ha egy stílus nem kifejezetten a szívem csücske, ám attól még elismerésre méltó annak minden pozitívuma: a befektetett munka, a hangszeres-, illetve a vokális teljesítmény egyaránt. És hát nem perdülök táncra a Deadthrone lemezét hallgatva, de van hozzá elég hallásom, hogy értékeljek egy fülbemászó, melodikus gitárszólót, egy-egy jó riffet vagy éppen egy zseniális refrént. A "Premonition" pedig jócskán bővelkedik e pozitívumokban.

A legnagyobb problémám az anyaggal pont ez: rengeteg jó téma van a lemezen, de ezek számomra nem állnak össze kerek egésszé: a dallamos énektémák túlnyomó többsége iszonyú fárasztó, olyan érzésem van tőle, mintha egy nyálas popzenekart hallanék. Amikor meg a hörgés veszi át a vezető szerepet, akkor meg mintha egy teljesen más banda szólna a lejátszómban. Biztosan nagy rajongótábor övezi ezt a stílusirányzatot, és nincs is rá okom, hogy lehúzzam vagy elmarasztaljam csak azért, mert nekem nem tetszik úgy istenigazából.

A Feel című tétellel nyitnak, mely egy egész hangulatos kezdés után csap át a staccato riffelés és a dallamos ének vs. brutál vokál történetbe. Nem rossz, de továbbra sem lettem metalcore-rajongó. A Runaway is hasonlóképp építkezik: egy melodikus szintitéma után jön a popos ének, majd az acsarkodás. A Time Wont Waitben felbukkan egy eszméletlen jó vokális rész, a Stand Your Ground egy kegyetlen jó gitártémával operál, a Believe egy zseniális szintitémára alapoz, és így tovább.

Szinte minden dalban találtam valami kiemelkedő témát, csak az a baj, hogy ezek nem a folyamatosság szerepét betöltve funkcionálnak, hanem felbukkannak, majd szépen tovaszállnak, és marad nekünk a sok nyálas ének, meg a temérdek üvöltő/hörgő vokál. Ennek ellenére továbbra sem szándékozom az anyagot a mélybe taszítani: elismerem a zenészek teljesítményét, nem egy semmitmondó korongról van szó. Az meg legyen az én bajom, hogy nekem ez a stílusirányzat nem dobogtatja meg a szívemet.

Az Arising Empire gondozásában 2019. augusztus 23-án megjelent "Premonition" a fenti sorok szubjektív elemezgetéseitől eltekintve egy korrekt metalcore anyag, a műfaj kedvelői biztosan nagyobb örömüket lelik majd a lemezben, mint én, mindenképpen ajánlom figyelmükbe.

8/10

deadthrone-big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9815027206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kútmester 2019.08.27. 22:34:43

Ettől sem kedveltem meg a metalcore-t. Tőlem ez távol áll. 6/10