BORKNAGAR - True North (2019)

2019. szeptember 04. - Kovenant

press_cover_01_8.jpg

A véletlen hozta így, de a norvég metalszíntér elképesztő kreativitását és erejét az is nagyon jól mutatja, hogy két napon belül ez a harmadik norvég banda, melynek aktuális anyagáról lemezkritikát írunk és mindhárom nagyon erős produkció.

A Borknagar szeptember 27-én "True North" címmel jelenteti meg a Century Media gondozásában tizenegyedik soralbumát: nagyon vártam már az előzetes promót (nem szoktam ilyet csinálni, de rá is írtam a kiadóra, hogy küldjék már meg mihamarabb, legyenek kedvesek), viszont egyáltalán nem izgultam. Számomra a Borknagar az a csapat, amelyik, ha akarna, sem tudna csalódást okozni (de miért is akarna?). 

Több változás is történt a zenekar soraiban a nagyszerűen sikerült 2016-os "Winter Thrice" korong óta (recenziónk ITT olvasható). Távozott egyrészt Vintersorg, a Borknagar első számú énekese, aki 2000 óta állt a brigád élén és jellegzetes orgánuma mintegy védjegye volt a norvégoknak. Baard Kolstad dobos és Jens F. Ryland veterán gitáros helyére pedig Bjørn Dugstad Rønnow és Jostein Thomassen érkezett. Az énekesi feladatok így most a 2010 óta ismét a csapatban zenélő ICS Vortex basszusgitáros és Lars A. Nedland billentyűs között oszlanak meg.

Míg a "Winter Thrice" egyfajta összegző anyag volt (még Garm, az Ulver-vezér is vendégszerepelt rajta, ő volt a Borknagar első két albumának énekese), a "True North" már másfajta jellegű. Bár a banda főnöke, Øystein G. Brun gitáros-dalszerző azt nyilatkozta előzetesen, hogy ez a lemez lesz az együttes legváltozatosabb és legeklektikusabb kiadványa, mégis azt érzem, hogy ez egy kifejezetten egységes megszólalású és zenei világú produkció lett.  

A true north egy navigációs szakkifejezés, mely az abszolút, változatlan tájékozódási pontot jelöli (Északi sark), eltérően például a térképek vagy az iránytű által mutatottól. Átvitt értelemben ez a Borknagar szerint pontosan azt a zenei pályát jelöli, mely a norvég csapat sajátja volt és marad, amíg együtt dolgoznak. 

Természetesen az együttesben Øystein G. Brun felel elsősorban a tartalomért, mely alapvetően most sem változott, bár a folyamatos dallamosodás és a tiszta énektémák további teret nyertek. A blackes vokál már inkább csak színező szerepet tölt be a dramaturgiailag fontos pillanatokban, de az egész lemezt áthatják a csodaszép melódiák: ha nem lenne elcsépelt az epikus jelző és nem hozna magával kellemetlen, hősies-kardozós-álközépkori konnotációkat, akkor pontosan ez a szó illene a norvégok zenéjére.

A kilenctételes, egyórás korong minden dala önálló utazás, afféle kvázi-miniopera: rengeteg témaváltást és monolitikus komplexitást tartalmaz már a nyitó Thunderous is, de találunk itt keltás hangulatú, lassabb, merengősebb nótát is a Wild Father's Heart képében. A klasszikus Borknagar-hangulatba több szerzeményben kifejezetten hard rockos hangulatot lop be a Hammond-orgona erőteljes alkalmazása. 

Ahogy hallgattam a korongot, önkéntelenül is az Enslaved legutóbbi lemeze, a 2017-es "E" jutott az eszembe (kritika ITT). A korlátlan kreativitásnak és a muzikalitásnak pontosan ugyanaz a szintje jelenik meg a Borknagarnál is, tulajdonképpen zenei ikertestvéreknek is lehetne nevezni őket, mert mindkét csapatnál folyamatosak a tagcserék, de a dalszerzői mag révén a lényeg nem változik. 

Sokszor elmondtam már, hogy a progresszív black metalt tartom az egész metalszíntér talán legizgalmasabb és legmagasabb művészi színvonalon alkotó alstílusának és a "True North" ezt újfent megerősíti. A Borknagar az Enslavednél befogadhatóbb és dallamosabb nótákat ír, ehhez elég meghallgatnunk az előzetes kislemezdalként kihozott The Fire That Burns című tételt. Ennek a refrénje bizony azonnal megragad a fülünkben, hasonlóan a Lights című szerzeményhez. 

Az emlékezetes számokra viszont a legtökéletesebb példa a záró Voices: a banda pályája során még alig írt hasonlót. Mintha egy ír-kelta népdal elevenedne meg, tökéletes kompozíciós építkezéssel fokozva az érzelmi csúcsig az atmoszférát. Csodálatos élmény hallgatni: szinte két kézzel ragadja meg az embert és repíti el valamiféle olyan képzeletbeli helyre, ahol csak a harmónia és a szépség uralkodik és ahol zene szól a levegőben is. Gyönyörű lezárása ez a lemeznek. 

Ezek azok a produkciók, melyek több hónapnyi hallgatnivalót kínálnak és melyek befogadása, felfedezése és megismerése egész egyszerűen lehetetlen ennél rövidebb idő alatt. Nagyon kevés csapat alkot abban a minőségi mezőben, melyben a Borknagar gyakorlatilag megalakulása óta működik: nagyon nagy szükség van az ilyen zenekarokra és lemezekre a tömegtermelés és a retro-hullám kellős közepén. Év végi listánkon egy hellyel kevesebb van már, azt természetesen mondanunk sem kell.

10/10

borknagar_2019_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1015038370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.