A pszichedelikus rockzene még anno a hatvanas-hetvenes években robbant be a köztudatba az akkoriban javában tomboló hippikorszak LSD-tripjeinek eredményeképpen. Kíváncsi lennék, vajon a korai Pink Floyd elborult, kaotikus kompozíciói milyen reakciókat válthattak ki a konzervatív ízlésű emberek körében. Az én sok mindenhez szokott fülem is rácsodálkozik néha az olyan Floyd-szerzeményekre, mint például a Interstellar Overdrive (mármint a későbbi számaikhoz viszonyítva - manapság ez már teljesen megszokott és elfogadott), illetve itt van még ugye a Soft Machine is, akik szintén hasonló vonalon alkottak akkoriban (a Floydnál még borultabb témákkal operálva).
Ne felejtsem el megemlíteni a brit Hawkwindet sem, akik szintén a pszichedelikus, és a space rock műfaj úttörőiként vonultak be a köztudatba (Lemmy Kilmister, a Motörhead ikonikus alakja is tagja volt egy ideig a bandának). Bár ez a stílusirányzat sosem tartozott a populáris, slágerlistás, fősodorbeli vonalhoz, de a mai napig is jelen van a rockszíntéren és bizony akad egy-két kiváló lemez is elvétve, ha túl sok nem is. A kilencvenes években a Dave Wyndorf vezette Monster Magnet hozta vissza valamelyest a köztudatba ezt a műfajt, számos nagyszerű albummal megkoronázva azt.
Manapság már szinte teljes mértékben az underground mélységeiben képviselteti magát a pszichedelikus rockzene. Míg a műfaj inspirációjaként szolgáló szerek egyre nagyobb teret nyernek (és többnyire az elektronikus zenék kedvelői, illetve képviselőinek kedvencévé váltak), addig az elszállós rock és metal műfajok egyre kevésbé kapnak esélyt kitörni a földalatti mozgalom lenyűgöző, ám minimális anyagi hasznot generáló világából.
Emlékszem, a Monster Magnet óriási hatással volt rám a kilencvenes években (és még sok más rockerre is: már-már kezdtek betörni a mainstream világába) és tulajdonképpen nekik köszönhetem, hogy elkezdtem hallgatni ezt a stílust. Nem sokkal előtte szinte ki lehetett kergetni az univerzumból a korai Pink Floyd-lemezekkel (Syd Barrett-éra), de aztán szép lassan kezdett belém ivódni ez a világ, és mára már az egyik kedvenc zenei irányzatom egyikévé vált. Szokni kell, nincs mese. Főleg azoknak, akik nem élnek tudatmódosító szerekkel. A Soft Machine-re csak pár éve kattantam rá - azóta is rajta vagyok, mint macskáim a Whiskason.
A 2013-ban létrejött amerikai Ecstatic Vision a fentebb említett zenekarok elegyeként behatárolható zenei vonalon mozog. Inspirációnak pedig a következő bandákat nevezték meg: Hawkwind, Aphrodites Child, Olatunji vagy éppen az Amon Duul II. A 2015-ben kiadott debütalbumuk, a "Sonic Praise" (kritikánk ITT olvasható) a Relapse Records gondozásában jelent meg, melyet az Enslaved, a YOB, és az Uncle Acid & The Deadbeats társaságában mutattak be a rajongóknak egy USA-turné keretein belül. 2017-ben jelent meg aztán a második "Raw Rock Fury" című lemezük, melyet egy feldolgozásalbum követett.
Nemrégiben írtam a The Black Wizards új korongjáról, mely szintén a pszichedelia jegyében született, de az Ecstatic Vision még náluk is jóval töményebben adagolja ezt. A legújabb nagylemezük a Heavy Psych Sounds gondozásában jelenik meg 2019. szeptember 20-án "For The Masses" címmel. A Sage Wisdom a korong első, amolyan intrószerű tétele, mely nem más, mint egy rövid, ám tömény, borult, acid tripes bevezető. A második dal, a Shut Up And Drive egy jamszerű, transzba hajló pszichedelikus utazás. A Like A Freak témája olyan ismerős - ezt tutira hallottam már valahol. A lemezt záró Grasping The Void búgó basszustémája fúvós hangszerekkel keveredik, melyet egy betorzított Monster Magnet-jellegű ének kísér. Van egy ilyen diszkós, táncolható jellege is a számnak, mely totál hetvenes évek hangulatot áraszt.
A többi szerzeményhez csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy végletekig elborult, kaotikus és nehezen emészthető darabok, melyeket - ha nem a megfelelő hangulatodban kapsz el - soha többé nem fogod újra meghallgatni. Erre nyilván rá kell készülni, meg kell adni a módját: fejhallgatót fel, ellazulni, belesüppedni a kanapéba és transzba esni az Ecstatic Vision segítségével. Ja, és drogok sem kellenek hozzá. Én amúgy sem ösztönöznék senkit sem ilyen szarságokra. Egyébként is: sörivók vagyunk, nem igaz?
Nekem semmi bajom a lemezzel, sokszor vagyok olyan hangulatban, amikor kifejezettem vágyom az ilyesfajta muzsikákra. Monster Magnet-, korai Pink Floyd-, valamint Soft Machine-rajongóknak ajánlott a "For The Masses", de a rokon műfajok kedvelői - mint a stoner vagy a doom - is tehetnek vele egy próbát. Maximálisan támogatom az underground mozgalmat, és többek között ezért is ajánlom a lemezt.
8,5/10
