AS I LAY DYING - Shaped By Fire (2019)

2019. szeptember 22. - Kovenant

shaped_by_fire.jpg

Idén a metalcore színtér két amerikai nagyágyúja, a Killswitch Engage és az As I Lay Dying is új albummal jelentkezett (az előbbi kritikája ITT található), de természetesen az utóbbi esetében vált izgalmasabbá a dolog. Aki olvasója magazinunknak és az elmúlt pár évben rendszeresen követte a szcéna fejleményeit, az pontosan tudja is, hogy miért.

Az egész rocksajtót keresztül-kasul bejárta a hír 2013-ban, hogy az addig sikert sikerre halmozó banda énekesét, Tim Lambesis-t letartóztatták amiatt, hogy felbérelt egy bérgyilkost volt felesége megölésére, aki azonban beépített rendőrnek bizonyult és lebuktatta. A zenekar többi tagja 2014-ben bejelentette, hogy az amerikai William Faulkner legendás regényéről elnevezett As I Lay Dying nincs többé és a hangszeresek egységesen határolódtak el korábbi frontemberüktől. Lambesis 2014-es perében végül hat év börtönt kapott, de 2016 végén feltételesen szabadult.

A négy tag Wovenwar néven új formációba kezdett Shane Blay gitáros-énekessel: két soralbumig jutottak, de különösebben nem zavarták fel a metalcore állóvizét. Az óriási médiafelhajtás során a korábbi AILD-zenészek nagyon határozottan cáfolták, hogy még egyszer valaha egy színpadra állnának Lambesis-szel, ezért ért mindenkit óriási meglepetésként, hogy 2018 nyarán az együttes új kislemezdalt és klipet jelentetett meg, majd észak-amerikai és európai turnéját is bejelentette.

Az As I Lay Dying pechjére 2016 óta a Me Too mozgalom szabályos politikai-kulturális erővé és rögtönítélő bírósággá nőtte ki magát és vált (főleg Amerikában) a balliberális oldal mindenhol egyforma hatékonysággal bevethető Jolly Joker fegyverévé, függetlenül attól, hogy eredeti célja mindenképpen támogatandó és pozitív. Ezért szabályos hadjárat is indult a banda ellen, több fesztivál és rendezvényszervező helyszín mondta le a csapat fellépéseit és a MetalSucks nevű bulvármetal oldal bojkottot is hirdetett ellenük.

Természetesen ezek a fejlemények rendesen beárnyékolták az együttes visszatérését és a fentiek alapján én azt vártam, hogy Lambesis és társai (akik időközben értelemszerűen kimondva-kimondatlanul meg is szüntették a Wovenwar projektjüket) igazán nekifeszülnek és feltartott középső ujjal mutatnak be az egész metalszcénának egy bitangerős albummal.

Nos, ez félig-meddig be is jött, de valóban csak ötvenszázalékosan. A Nuclear Blast kiadó által szeptember 20-án megjelentetett "Shaped By Fire" hézagmentesen illeszkedik az AILD-diszkográfiába, tehát a lemezfronton bekövetkezett hétéves szünet úgy múlt el, mintha meg sem történt volna. És pontosan ez a furcsa az egészben: rendben vannak a dalok, a tipikus összetevők itt vannak, mindenki kényelmesen belehelyezkedhet az amerikaiak jól ismert zenei világába, de egy pillanatra sem éreztem, hogy itt valaki nagyon meg akarna mutatni valamit és ezért bármiféle kockázatot is hajlandó lenne vállalni.  

Sorra gördülnek elő a tipikus metalcore szerzemények: a Lambesis üvöltős vokáljára és Josh Gilbert basszusgitáros tiszta énekére épülő, főleg melo-death alapú tételek mind jól szólnak, de egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy mintha robotpilóta üzemmódban került volna rögzítésre az egész album. A szövegvilág minden bizonnyal alaposan elmélyed a bűnbeesés-megváltás-megbocsátás témakörében (ez természetesen érthető és becsülendő dolog), de nekem a zenei oldal nem támasztja meg a mondanivalót.  

Míg a Killswitch Engage korongján szinte mellbe vágott az az emocionális töltet, mely az utóbbi idők legkomolyabb és legtartalmasabb dalszövegeit kísérte, itt ezt korántsem érzem így. Sokadig hallgatásra sem ugranak elő kiemelkedő, azonnal memorizálható nóták, talán egyedül a legkorábban kihozott My Own Grave ilyen, de ez is fájdalmasan generikus metalcore-zúzda. 

Kis túlzással minden szerzemény esetében kitalálható a dallammenet, a kötelező breakdown helye és jellege, a szólók és refrének iránya, azaz az As I Lay Dying egy fikarcnyit sem távolodott el a stílus jól bejáratott alkotóelemeitől. Mivel kiváló zenészekről van szó, a végeredmény remekül szól, profi módon össze van rakva, csak éppen pontosan az hiányzik belőle, amire előzetesen számíthattunk volna.

Egy ilyen karrierfordító esemény, mely az amerikai bandával megesett és amely igen mély nyomokat hagyott bennük, a rajongókban és az egész rockszakmában is, sokkal nagyobb hatással kellett volna, hogy legyen a dalokra. Kis túlzással olyan az egész produkció, mintha semmi sem történt volna az elmúlt hét évben és az együttes ott folytatta volna pályáját, ahol korábban abbahagyta.

A "Shaped By Fire" korongot csalódásnak természetesen túlzás lenne nevezni, de bevallom, hogy nem maradt meg bennem semmi a sokadik végigpörgetés után sem: ujjgyakorlat ez, afféle biztonsági játék, mely kellemes hallgatnivaló ugyan, de nem hiszem, hogy kiemelt helyet fog elfoglalni az As I Lay Dying diszkográfiájában.  

8/10

as_i_lay_dying_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1215157582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.