SYBERIA – Seeds Of Change (2019)

2019. szeptember 28. - Chloroform Girl

syberia_lp_cover_jpg_800.jpg

A Barcelona városában működő Syberia október 4-én debütáló és „Seeds Of Change” névre hallgató lemeze gyakorlatilag fegyverrel kényszerít arra, hogy az általam abszolút közhelynek tartott „zenei utazás” kifejezést használjam, amikor róluk beszélek. És ez esetben a fegyver nem más, mint lágy melódiák, okos ritmusszekció, éteri gitárszólók és markáns riffek mesteri keveréke.

Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nagy hobbim a kerékpározás. Semmi megerőltető, csak kisebb-nagyobb távok az ország lapos, leaszfaltozott részein. Egy nap, amikor egyedül voltam otthon, úgy döntöttem, hogy a lábam közé kapom a járművet, zenét dugok a fülembe, és tekerek nyolcvan kilométert, mert miért ne. El is indultam, ám alig hagytam el a települést, amikor az mp3 lejátszóm sajnálatos módon kimúlt. Az adrenalin azonban addigra már beütött, így nem akartam visszafordulni, ezért hát a maradék hetvenöt kilométeren változatos lejátszási listám helyett bicikliláncom surrogását hallgatva tekertem tovább. És ezáltal életem egyik legfelszabadítóbb élményét szereztem aznap.

Hogy miért hoztam ezt fel? Mert pontosan ugyanezt éreztem a "Seeds Of Change" hallgatása közben, amikor a lemez második dala magasságában rájöttem: ezen az albumon bizony nem fognak énekelni. Be kell vallanom, amikor ez a tény tisztává vált számomra, kicsit megijedtem. Sosem voltam az instrumentális műfajok fogyasztója, számomra a rock-, illetve metalzene mindig szövegközpontú volt: a polcomon a kedvenceim könyvben kiadott szövegei állnak, dalszövegfordítással tanultam meg angolul, szóval amikor kivesszük a vokált az egyenletből, érthető módon elvesztem kicsit a kapaszkodómat.

Azonban a „Seeds Of Change” kellemesen megcáfolta azt az elvemet, miszerint az instrumentális csak háttérzeneként működhet. A dalok valahogy azonnal magukkal ragadják a hallgató figyelmét. Ezért pedig a professzionálisan adagolt stíluselemek ügyes keverését tudom okolni. Sötétség, fény, törékenység, nyers erő: minden vonást felfedezhetünk a lemezen, különböző stíluselemek beemelésének képében.

Eleget kapunk sötétségből: a címadó Seeds Of Change markáns riffjei mintha egyenesen a kétezres évek metalszínteréből érkeztek volna a korongra, de a Shigir csilingelő melódiái alól is igen karcos hangzások kerülnek elő. A ritmusszekciót nem kell félteni, az After Uprising című tételben nem lehet elsiklani a dobok jelenléte felett, de talán a Daring Ignorence nótában alakítanak a legnagyobbat. Ebben a dalban előkerülnek újabb stílusok is; a szám fő riffjét hallgatva az az érzésem támadt, hogy ilyesmi lett volna a pop-punk, ha a srácok annak idején nem találják meg az effektpedált. De természetesen a dal ennél többet tartogat, az egymásba fonódó dallamvariánsokat pedig tapasztalt légiforgalmi irányítóként tereli egymás után sorra az izgalmas ritmusszekció.

A vezérfonalat azonban a dalok többségénél a szólógitár viszi. A gitártémák egymásnak vagy egy szintetizátoros dallamnak felelgetnek, a hangszer visszhangos, csilingelő hangzású, lebegő hatást kelt. Érdekesen működik a természeteshez közeli – legalábbis nem a klasszikus metalos értelemben széttorzított – hangzású gitárok esetében használt tremoló technika. Ami a black metal világában a színtiszta darálást eredményezi, az itt valami békés, meditatív, mandolinra vagy ha Közép-Kelet Európában élünk, balalajkára emlékeztető hangzást eredményez.

Az album dalait a zeneszerzés apró gesztusai és trükkjei teszik naggyá. A darabok organikusak, nem törekszenek arra, hogy epikusak, grandiózusak legyenek, de pont ez a természetesség teszi őket azzá. Egy-egy jó helyen lesújtó basszusgitár a Rouge Huntban, éteri billentyűtémák a Beirutban, elektronikus elemek az After The Uprisingban; a Syberia tagjai mindig tudják, mit hova kell pakolni, amikor instrumentális történetmesélésük elemeit állítják össze.

Mert a "Seeds Of Change" történetet mesél el: egy olyan ember történetét, aki saját individualitását megőrizve próbál megmenekülni attól, hogy a társadalom sötét, csordaszellemű masszájává váljon. Mint egy mag, melyből egyszer egy szebb, jobb világ nőhet ki: erről a fikcionális karakterről kapta az album a címét, és ennek tudatában az album borítója is kapásból értelmet nyer.

Mindazonáltal, ahogy már említettem, a dalokat hallgatva sokkal inkább él át az ember egyfajta zenei utazást, mintsem történetmesélést. Pár hete részt vettem egy reptérlátogatáson (amit egyébként mindenkinek szívből ajánlok), és azóta hajlamos vagyok mindenről a repülésre asszociálni. De szerintem nem csak ez az oka annak, hogy a 26 Days-t hallgatva felhők alól elő-előtűnő, miniatűr városok és a végtelen égbolt látványa rémlik fel előttem. Bár, jobban belegondolva, erre az album többi száma is képes. Az egész korongot körüllengi a földtől elrugaszkodás szabadságának érzése.

9/10

syberia_main_photo_800.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2215180428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.