Rozsdagyár

INSOMNIUM - Heart Like A Grave (2019)

2019. október 10. - Kovenant

press_cover_01_10.jpg

Nagyon kedvelem azokat a bandákat, melyek egy jól körülhatárolt, akár már évtizedek óta kialakított zenei stíluson belül dolgoznak fejüket leszegve és az adott keretek között próbálnak lemezről lemezre mindig jobb dalokat írni, finomítani eszközeiken és egyre magasabb nívót elérni. Nem vagyok híve a radikális váltásoknak: ezeket sosem tartottam őszintének, mindig valami mögöttes szándékot éreztem meghúzódni e döntések mögött és általában az eredmény is igen ritkán igazolja az újításokat.

Az 1997-ben egy eldugott finn kisvárosban megalakult Insomnium pontosan ilyen csapat: már a kezdet kezdetén a dallamos death metal mellett döntöttek és igen konzekvens módon tartanak ki emellett idestova már bő húsz éve. A Century Media gondozásában október 4-én érkezett meg "Heart Like A Grave" címmel nyolcadik soralbumuk, mely tulajdonképpen semmiféle újdonsággal nem szolgál, csak éppen fantasztikusan megírt dalokkal van tele.

A melo-death stílus egyik része az úgynevezett slágeresebb vonulat: kapásból sorolhatjuk az ide tartozó zenekarokat (In Flames, Soilwork, Arch Enemy), melyek esetében a kifejezetten rádióbarát refréneket ellenpontozzák a húzósabb verzerészek, szólók és riffelés. Ezt a színteret is nagyon kedvelem (nem lehet egész nap eret vágni vagy éppen párás szemmel, mély sóhajokkal kísérve órákig bámulni az ablakon át a szemerkélő esőt), az Insomnium azonban más irányban gondolkodik.

Náluk a finn-skandináv melankólia uralja a dalokat, legyenek azok bármennyire melodikusak és lelket simogatóan gyönyörűek is, mert mindig megbújik bennük a fájdalom, a lemondás, a szomorúság, az elmúlás. Természetesen szó sincs arról, hogy az együttes egyfajta funeral doom vagy éppen DSBM stílusban alkotna: ehelyett a lemezeik és nótáik átfogó atmoszférája és a dallamvilág szolgáltatja azt a hátteret, melyben sosem kel fel a nap, a sarkköri éjszakák örökké tartanak és a szürkület uralkodik.

A finn zenekarok kivételes dallamérzékenységéről már számtalan kritikában ejtettünk szót a Rozsdagyáron: most sincs ez másként, azaz a friss korong sokkal inkább dallamos, mint death metal és úgy érzem, hogy a tiszta ének kapott kiemelt szerepet a hörgés kárára, ami korántsem negatív fejlemény.

Az Insomnium tulajdonképpen egy tizenéves baráti társaságból indult a kilencvenes évek második felében: az első komolyabb törés a felállásban 2011-ben történt, amikor Ville Vänni gitáros helyére Markus Vanhala érkezett az Omnium Gatherum soraiból. Aztán idén a zenekar számára világossá vált, hogy az alapító gitáros Ville Friman, aki a tiszta énekért is felelt, nem tud a turnékon az eddigi erőbedobással részt venni, mivel egyébként a University of York tudományos munkatársa és előadója evolúcióökológia tárgykörben. Az ő pótlására Jani Liimatainen csatlakozott a bandához, aki a Sonata Arctica egyik alapítótagja volt egészen 2007-es távozásáig.

Azért azt már látatlanban kijelenthetjük, hogy a csapat remekül, biztos kézzel intézi a felállásbeli változásokat és mindig kiváló, harcedzett zenészekkel sikerül megoldani a nehezebb helyzeteket is. Nos, a "Heart Like A Grave" ennek tökéletes példáját nyújtja: Ville Friman ugyan szerepel a lemez hivatalos infólapján, de szerzőként egyetlen dalszöveget jegyez mindösszesen, míg Jani Liimatainen újoncként három nótában is letette kézjegyét.

Míg az előző korongjuk, a "Winter's Gate" tulajdonképpen egyetlen, negyvenperces (igaz, hét tételre bontott) kompozícióból állt és egy komplett viking történetet mesélt el, addig a friss anyag tíz nótát tartalmaz a záró Karelia című instrumentális darabbal együtt, bő egy órában. 

Az album rendkívül egységes hangulatú, a dalok azonban nagyon gazdagon hangszereltek. Eleve a hörgős death, illetve a szép, egyenes ívű tiszta ének párosa hoz egyfajta ellentmondást és feszültséget a nótákba, de gyakoriak az akusztikus betétek, számtalan gyönyörű gitárszóló is található bennük, ám a vezérszerep a dallamoké. 

Aki a Sonata Artica és az Omnium Gatherum nevének hallatán túlságosan slágerközpontú megközelítéstől félne, az megnyugodhat: erről itt szó sincs, egész egyszerűen az Insomnium a szépségre helyezi a hangsúlyt, de szerencsére mindenféle giccses, hatásvadász eszköz használata nélkül. Rendkívül ízlésesen, szerves kompozíciós építkezéssel oldják meg azt, hogy minden egyes dal üssön egyet a lelkünkön és azonnal memorizálhatóak legyenek az egyes nóták.

Felesleges lenne egyenként kivesézni a szerzeményeket: még a záró instrumentális tétel is egészen lenyűgöző, de a Valediction, a Twilight Trails és a címadó Heart Like A Grave már az első meghallgatás során rögzülhet mindenkiben, akihez közel áll a finnek képviselte zenei világ. Az utóbbi években az egyensablonban készült, a gyártósorról gépiesen legördülő produkciók százait hallgatva én már temettem egyik kedvenc stílusomat, a dallamos death metalt, de ha ilyen kaliberű anyagok jönnek, akkor nincs mitől tartanunk. Szimpatikus banda, kiváló dalok, remek album. 

9,5/10

insomnium_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2115207968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása