KONKHRA - Alpha And The Omega (2019)

2019. október 15. - chris576

466417.jpg

Több olyan dolog is szól a dán Konkhra (Anders Lundemark - gitár/ének, Martin Kristensen - basszusgitár/ének, Johnny Nielsen - dobok, Kim Mathiesen - gitár) mellett, amiért megéri velük foglalkozni: először is kezdjük azzal, hogy a veterán metalbanda már 1989 óta jelen van a színtéren, továbbá az sem egy elhanyagolható tényező, hogy Chris Kontos és James Murphy (a death/thrash metal ikonikus figurái) is megfordultak a zenekarban.

Három demó, három EP, hat nagylemez, egy koncertalbum, számos tagcsere és kisebb-nagyobb kihagyás után itt van a hetedik sorlemez, az "Alpha And The Omega". Extrém metal, death/thrash - tulajdonképpen ezen jelzők mindegyikét egyaránt szokás rásütni a zenekarra, ám én szimplán csak death metalnak fogom őket titulálni, hisz az imént felsorolt kategóriák közül ez áll hozzájuk a legközelebb. Az énekes öblös, mély halálhörgése az, ami a leginkább rájátszik erre, de összességében majdnem minden ezt a vonalat erősíti a Konkhra új nagylemezén.

S bár sem Chris Kontos, sem pedig James Murphy nem tagja már a zenekarnak, mégis valahol azért nyomot hagytak a Konkhrában: a jelenlegi dobos és a gitáros is hasonló stílusban alkotnak, mint az imént említett két hangszervirtuóz. A tizenkét számos "Alpha And The Omega" klasszikus death metal stílusban íródott szerzemények sorát vonultatja fel (na jó, itt-ott azért bekúszik egy kis extrém metal is). Engem például visszarepített a death metal fénykorába: a korong előhozta a műfajjal egybeforrt régi szép emlékeimet.

Az album igényli a komoly hi-fi cuccot és a kellő hangerőt: mikor ezek egyikét sem igazán vettem figyelembe, valahogy elment mellettem az egész produkció. Viszont amikor az anyag megkapja, amit megkíván, akkor bizony rendesen odavág: a tipikus death metalos riffelés, az igényes és kiművelt gitárszólók, a kétlábgépes dobvihar, a basszusgitár betonbiztos alapozása vagy éppen az énekes brutál vokáltémái mind-mind nyomot hagynak az emberben (de vajon hosszútávon is? - hamarosan kiderül).

A címadó Alpha And The Omega középtempós, szaggatott riffelése, valamint az egész atmoszférája amolyan Fear Factory jellegűvé varázsolja a dalt. A második Thoth című szerzemény karakteres húrtépését leszámítva nem tartogat túl sok izgalmat. A harmadikként érkező Divine Wind hozza el a változatosság szelét: egyrészt gyorsítanak a tempón, másrészt a dal szerkezeti felépítése jóval összetettebb, színesebb, mint az előző tételé. Ezt kellett volna másodiknak beékelni a sorba.

A Babylon riffelése ismét az album első-két dalában fellelhető koncepción alapszik: ezen a téren nem ártott volna egy kis változatosságot belevinni a dolgokba. A Bow To Moloch szerencsére már teljesen más karaktert képvisel: ismét gyorsul a tempó, és itt már valóban megjelennek a thrash és extrém metal elemek. A Floodgates szintén egy tempósabb zúzda, a Sandblastedben pedig visszatér az extrém vonal: az öblös vokálból visszavesznek kissé és eszement riffeléssel teszik fel a pontot az i-re.

A többi szerzemény is megállja a helyét, ám meg kell, hogy mondjam: az album többszöri meghallgatása után sem váltam elkötelezett Konkhra-hívővé, viszont azt sem állítom, hogy csalódás ért volna. Korrekt, hallgatható anyag, ám semmi rendkívülit nem tartogat - nem dobod el tőle az agyad. Az "Alpha And The Omega" 2019. október 18-án jelenik meg a Hammerheart Records gondozásában.

8,5/10

804445.jpg

 Fotó: Jan Grarup

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr515223126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.