DOGS FOR BREAKFAST - Suiru (2019)

2019. október 17. - chris576

68683641_10156853271139032_1485132251380318208_n.jpg

A rockzenét tulajdonképpen a lázadás szinonimájaként is lehetne dokumentálni. A lázadók zenéje bizonyos társadalmi normák, vagy éppen a hatalommal való szembenállás eszköze (bár, ennél azért jóval több, de ezt gondolom, nem kell magyarázni), mely évtizedek leforgása alatt hihetetlenül szerteágazó gyökeret eresztett a popkultúra világában és mára gyakorlatilag egy kiirthatatlan zenei kultusszá vált.

Az olasz Dogs For Breakfast zenéje a velejéig kimeríti a lázadás fogalmát: mocskos, torz hangzás, dühös, anarchikus előadásmód, vad, energikus kompozíciók. Noise/hardcore/punk/sludge/metal - nagyjából így tudnám jellemezni a zenekar által képviselt vonalat. Arcbamászós, zord, kíméletlen, pusztító muzsika. És hangulatfüggő: az ember jókedvében biztosan nem veszi elő; maximum ha csalódott, dühös vagy kiábrándult.

A hazai Blind Myselfnek is volt egy ehhez hasonló noise/metal korszaka nagyjából 2002 tájékán. Én akkoriban láttam őket élőben a Slayer előzenekaraként Budapesten. Gyilkos produkciónak volt szem-, illetve fültanúja az, aki aznap este ellátogatott a Pecsába. A Neurosis elborult, apokaliptikus atmoszférája is nagyban rokonítható még a zenekar arculatával.

Aztán ami még eszembe jutott a banda stílusáról, az a Slayer hardcore/punk feldolgozásalbuma, az "Undisputed Attitude". Nagyjából hasonlóan lázadó, agresszív, és kőkemény gyűlöletbombát kapunk a Dogs For Breakfast legújabb albumán is. A 2009-ben megalakított formáció két nagylemez és egy a Bologna Violentával közösen megjelentetett megosztott album után dobta piacra harmadik sorlemezét, mely az Overdrive Records gondozásában jelent meg 2019. október 4-én.

A nyolc tételt felvonultató harminchét perces "Suiru" című nagylemez elsőre kissé monotonnak és kaotikusnak tűnik, de többszöri hallgatás alkalmával kezd úgymond kitisztulni a kép. Az ének mindvégig betorzított, dühös és acsarkodó, az elborult szerzemények pedig felbőszített vadállatként rontanak rá az emberre. A játékidőt szerencsére nem vitték túlzásba; a dalok változatosak, a hangzás pedig szándékosan torzra lett véve, de ehhez a muzsikához maximálisan passzol.

A címadó tétel egy zúzós hardcore bomba képében adja meg a lemez alaphangulatát. A Dreaming Of Hell, Living Reality kíméletlen riffeléssel, valamint kétlábgépes dobolással gyilkolja le a hallójáratainkat. Koncerteken ezek a dalok valószínűleg eszméletlen tombolást eredményeznek majd. A Ravening Wolf hol vad és energikus, hol pedig belassult témákkal operál, továbbá súlyos riffekkel zúzza le az ember agyát.

A Running In Vain vészjósló atmoszférája tovább fokozza a lemez már amúgy is feszült, apokaliptikus hangulatát. A Last Sunny Days ismét hardcore üzemmódba kapcsol, de itt is vannak belassulások. A Blade Of The Lord hasonlóan építkezik, a lemezt záró At The Gallows pedig egy kilenc perc hosszú, monumentális, lassú, borult szerzemény.

A Dogs For Breakfast egy gyilkos albumot rakott le az asztalra a "Suiru" képében. Vadállat zene; garantáltan feltölt energiával. Csakis ajánlani tudom.

9/10

40212304_10156088754904032_8219217620876918784_n.jpg

 Fotó: A zenekar hivatalos Facebook-oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9215226804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.