Akárcsak a lemezborító, maga a lemezanyag is tekintélyt parancsoló: egy brutális, ám fölöttébb technikás és rendkívül zenei produktum született a Nile műhelyében.
Mint valami felsőbbrendű hatalommal felruházott démoni lény magasodik fölénk a Nile és emberfeletti erejének fölényét kihasználva porrá zúzza a mit sem sejtő, gyarló embert, ki maximális bizalommal felvértezve nyúl a lejátszó gomb felé...
Nincs erre felkészülve a hallgató: sejti, hogy nem mindennapi élményben lesz része, de ilyen monumentális zenei pusztításra egyáltalán nem számít. A Nile nem düh-orientált kompozíciókat ír: szerzeményeik mindössze csak a zenei kvalitásuk, valamint a death metal iránti fanatizmusuk lecsapódásaként funkcionálnak.
Amiben a Nile nagyon erős (és amit rendre hiányolok egyes death metal zenekarok számaiból), azok a gitárszólók. Olyan elképesztően profi és monumentális szólókkal bombáznak minket, hogy arra még egy komolyzenei szakzseni is csak csettinteni tudna, hogy ez igen.
A zenekar egyébként nem mai gyerek: egészen pontosan 1993 óta nyomják a technikás death metalt és már a kilencedik sorlemezüknél tartanak. A Karl Sanders - gitár/ének, Brian Kingsland - gitár/ének, Brad Parris - basszusgitár/ének, George Kollias - dobok alkotta zúzdagyár tematikája Egyiptom- és Lovecraft-ihletésű.
Nem aprózzák el a dolgot, ugyanis közel egyórás játékidejű lett az anyag. Ebbe aztán rengeteg mindent belesűrítettek: a hallgató nem győzi kapkodni a fejét a töméntelen mennyiségű témahalmaz miatt. Én a technikás jelző helyett inkább a progresszívet aggatnám a bandára, mert amit itt összezenélnek, az már sokkal inkább afelé tendál.
A nyitó Long Shadows Of Dead a kiváló gitártémák mellett megvillant egy akkora szólót is, amelytől eláll a lélegzeted. Az Oxford Handbook Of Savage Genocidal Warfare egy iszonyú komplex tétel, rengeteg minden megtalálható benne. Ebben az egy nótában több téma van, mint egy komplett Saint Vitus-lemezen. Néha kissé túl töménynek érzem az egészet, de több hallgatás után enyhül a fül teltségérzete.
A címadó Vile Nilotic Rites az előzőekhez képest könnyedebb, kevesebb információt tartalmazó szerzemény; a gitárszóló itt is kegyetlenül hasít. A közel kilencperces Seven Horns Of War egy afféle prog/death mestermű: a filmzene-jellegű felvezetés után olyan minőségi halálmetált kapunk az arcunkba, mint még soha ezelőtt. A That Which Is Forbidden lassan, doomosan kezd, később aztán bepörögnek és brutál zúzdává változik át a dal.
Nem vesézem ki a többi dalt, mert úgy vagyok vele, mint az utolsó Opeth-lemezzel: körülbelül tíz-húsz meghallgatást igényel, mire minden a helyére kerül. Ennek ellenére teljesen levett a lábamról a banda, ez a korong valami eszméletlen jó lett.
A "Vile Nilotic Rites" a Nuclear Blast gondozásában jelent meg 2019. november 1-én. Ajánlom, mert egy kicseszett death metal mestermű, ez vitathatatlan.
10/10
Fotó: Francesco Desmaele
