Rozsdagyár

SANDVEISS - Saboteur (2019)

2019. november 04. - Mr.Zoom

a1885863825_10.jpg

Quebec és Calgary között a távolság légvonalban 2755 km. Ennél valamivel közelebb áll egymáshoz a nemrég tárgyalt kanadai Woodhawk és a Sandveiss új lemeze. Az azonosságot nem csak az időben egymáshoz közeli lemezmegjelenés adja, hanem a letűnt korok közös szeretete, ami mi másban is nyilvánulna meg mindkettejük esetében, mint a stoner/doom zenében.

Senki ne gondolja, hogy reggeltől-estig doommal tömöm a füleimet, igazából egy napra egy ilyen lemez elég szokott lenni, a mai álmos-esős-borongós idő csalta elő belőlem a műfaj iránti erősebb vágyakozást. Mind a Calgaryból származó Woodhawk, mind a Quebec városában működő Sandveiss tökéletes zenei aláfestését adják a hűvös novemberi estéknek, amikor a duruzsoló cserépkályha mellett az ablakon át bámulja az ember a ködös tájat, s elgondolkodik a lét és nemlét közti vékony határvonal kiszámíthatatlanságán…

Azzal kezdeném a Sandveiss esetében, amivel a Woodhawknál befejeztem, vagyis a borítóval: - Tisztelt Uraim, Önök ezt komolyan gondolták? Az egész, úgy ahogy van, botrányos. Jó ízlésű zenehallgató hozzá nem nyúlna ehhez egy lemezboltban, az biztos. Miközben a legszebb albumborítókkal árasztja el a világot a műfaj, gondoljunk mondjuk a Sleep, a Grotto, a Graveyard borítóira vagy a Sabbath bemutatkozó korongjának legendás nőalakjára, ez a feltörekvő társaság előjön ezzel. Érthetetlen.

A 2013-as "Scream Queen" sem volt egy igazán megnyerő grafika, de ennél mindenképpen sokkal jobban nézett ki, volt benne valami a stoner hagyományokból. Azért rugózok ezen, mert piszok jó a lemezanyag, köröket ver a kortársak 90 százalékára! Csakhogy hiába minden, ha nem tesszük az értékeket nekik megfelelő csomagolásba, akkor nem fognak eljutni a rajongókhoz. Óriási öngólt rúgott a banda ezzel a fantáziátlan, elcsépelt halálfejjel... A kiadvány egyébként limitált kiadású vinyl LP formájában jelent meg.

Ezek után nem tehetek mást, mint némi ellensúlyként az egekig magasztalom a korongot. Nem lesz nehéz, mert hibátlan. Azon kevesek közé tartozik az együttes, akik nem hasonlítanak igazán senkihez. Nem hallani a Sabbath-ízű riffeket, az Ozzy-féle hanghordozást, nincsenek pincemélység alá hangolva a gitárok, nincs hörgés, nincs halálfélelem és elmúlás feletti búsongás, és mégis súlyos rockzene a végeredmény.

A Sandveiss motorja a gitáros-énekes Luc Bourgeois, aki némiképpen szokatlan dolgot tesz a műfajban: dallamokat énekel. Markáns, erős hangszíne van, jól bírja a magasakat is, különösebb áriázás vagy szirénázás nélkül nyomja a masszív témákat. Sok banda örömmel látna a soraiban ilyen énekest. Érzek egy jó adag modern metal vonást, nem véletlenül olyan a Sandveiss felirat a koponya felett, amilyen.

Van egy kis csillogás, egy kis oldottság, egy kis vonzódás a kilencvenes évek rockhangzásához. Időnként különös hangeffektek is előbugyborékolnak, felvinnyognak a háttérben, ezt mondjuk túlságosan nem díjazom, de belefér. Még az is rendben, hogy egy slágert is feldobtak az egyébként egymástól túlságosan nem különböző, tehát nem túl változatos, de mindvégig jó minőségű korongra, ez pedig a Broken Man’s Mind.

A már említett énekesen kívül a banda tagjai: Shawn Rise - gitár, Maxim Mousen - basszusgitár, Dominique Gaumond - dob. Ha valaki a szakáll-bajusz mennyiség iránt érdeklődne, szükségtelen elárulnom, hogy jelentős.

Rövid, tömör dalcímek jellemzik a harminckilenc perces, hét tételből álló anyagot: Dead Inside, Broken Man’s Mind, The Divider, Saboteur, The Masquerade, Sands Of Time, Burning Rope

Nem éppen kliséktől mentes a szövegvilág, úgy tűnik, az ilyesmi megkerülhetetlen stoner körökben, de legalább nem a legócskább szófordulatokat használják a dalokban. Miközben a lemez szól, úgy érzi az ember, nem is annyira reménytelen a helyzet, a november tulajdonképpen könnyedén átvészelhető időszak, s bár szép volt a nyár, kellemes az ősz, a hamarosan megérkező télnek is megvannak a maga örömei.

9/10

sandveiss.jpg

Fotó: Alexandre Charron 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4715284478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása