TERRA MATER- Holocene Extinction I-II (2019)

2019. november 11. - Mr.Zoom

terra.jpg

A műfaji megjelölések sokszor zavarba ejtenek. Nem is nagyon szeretem ezeket, inkább a magam füle után megyek. Itt van például az ausztrál Terra Mater, akik saját meghatározásuk szerint dallamos d-beat hardcore punkot játszanak neo-crust hatásokkal. Hát ha így, akkor így… ők tudják.

Lassan, csendben, mozduló szélben, az égen bálnává duzzadt felhők sorakoznak... Súlyos cseppekben kopog az ablakon az eső, miközben az erdei vadak, eltévedt lelkek, megsebzettek, mind az elmúló nap kihunyó alkonyatán merengenek. Derengő hold mutat nekik utat az éjszakában. Egyszerre meglódulnak, vad futásba kezdenek, majd egy tisztáson gyülekeznek, erőt merítenek a közös együttlétből, hogy újra és újra világgá üvöltsék féktelen fájdalmukat...

Ilyen és hasonló képek jelentek meg szemeim előtt az ausztrál fiatalok bemutatkozó nagylemezét hallgatva, de nézzük talán inkább a zenét.

Annak idején általános sokkot keltett, amikor a My Dying Bride először használt hegedűt a death metalban ("Turn Loose The Swans" 1993) pedig nem áll annyira távol a rockzenétől a hangszer, mint sokan gondolják. A hetvenes években olyan jazz rock-prog rock albumokon hallhattunk hegedűszót, mint Frank Zappától a "Hot Rats", vagy a francia Magma koncertlemeze Didier Lockwood hegedűssel, vagy még korábban a Jefferson Airplane lemezei Papa John Creech-csel a fedélzeten.

Hosszan lehetne sorolni a hegedűvel fűszerezett rock alapú zenekarokat, (Ausztráliában is volt egy Dirty Three névre hallgató kísérletező kedvű trió), de valamiért még mindig kisebb fajta meghökkenést kelt a hegedű váratlan felbukkanása. Ez részben érthető, hiszen inkább társítjuk frakkos urakhoz, mint hosszú hajú rockerekhez, részben viszont túl kellene lépni ezen a meghökkenésen, mert pusztán attól, hogy egy zenébe különleges hangszert csempészünk, még nem lesz értékesebb a produkció.

A Terra Mater (Földanya) nevű zenekar hegedű nélkül is megállná a helyét a mai tömegtermelésben, mert dalaik sokrétűek, mondanivalójuk sem átlagos, de így hegedűvel együtt még inkább izgalmas előadók. A hegedűs hölgy, aki egyébként „énekel” is a felvételeken, Claire névre hallgat, énekes társa Hunter, a gitáros Adam, a basszusgitárnál Shep, és végül Brett ül a dobok mögött. A keresztneveknél többet nem tartottak fontosnak megosztani a közönséggel.

2017 októberében vették fel a tizenhét perces bemutatkozó számukat, amely azóta 2538 megtekintésnél jár a YouTube-on, zenés videójuk pedig a mai napig nem készült. Mindezekből kiderül, hogy ők egy nagyon ismeretlen, kezdeti időszakban tevékenykedő zenekar. Miközben az idei lemezanyag megszólalása szinte teljesen profi! Ha menedzser lennék, azonnal lecsapnék ezekre a srácokra, mert több reklámmal, komolyabb kiadóhoz szerződve sok hallgató érdeklődését megragadnák.

Még egy kicsit a hegedűről: Nem domináns hangszer, de szépen jelen van. Nincs sok díszítés a játékban, ugyanakkor azt sem mondanám, hogy két hónapja tanulja Claire a kezelését. Úgy érzem, ebben a gitárközpontú, kemény alapú zenében tökéletesen találja meg az egyensúlyt. Szólót, vagy komolyabb technikai bravúrt ne várjunk tőle! Ez nem erről szól.

A Földanya központi mondanivalója, mi más lehetne, mint a környezetvédelem. Az albumon található mindkét szám (igen, kétszámos a lemez) azt a felelőtlen embert szólítja meg, aki kizsákmányolja a természet erőit, miközben fogalma sincs az érintetlen környezet valódi értékéről.

Erről csak annyit, hogy én magam is erdő közelében lakom, és pont tegnap is szép mennyiségű sörös dobozt gyűjtöttem be (hátha kapok értük egy felesre valót) az út menti bokrok alól. Ahogy jön a tél, hullanak le a levelek, úgy mutatkozik meg az eldobált szemét mennyisége, ami elképesztő. Ennyire aktuális a Terra Mater… Úgy tűnik Brisbane/Sunshine Coast környékén is vannak ilyen jelenségek, különben a srácok hamisítatlan szörfös party-rockot nyomnának, nem ezt a dallamos, ám kőkemény muzsikát.

Jó a fazon, tetszik a stílus, kiváló arányban váltják egymást a finom és brutális megoldások, egyetlen szépséghiba a túlságosan rövid játékidő, illetve az énekdallamokra is rá lehetne kicsit gyúrni. Alapvetően egy eredeti, értékes banda, időre van szükségük, azt hiszem, hallunk még felőlük.

Végül a borító...Nem tudok szó nélkül elmenni mellette... Elképesztően gyönyörű munka! Nézzük csak meg újra kicsit tüzetesebben! Ez bizony egy női testrész... Ha nem hiszed, tekintsd meg a belső borító grafikáját, az már jobban meg fog győzni...

9/10

76695077_804281693361170_2362479810938142720_n.jpg

Fotó: Cherigraph

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5815300198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.