AT NIGHT I FLY - Dalpremier: Uriel

2019. november 12. - Kovenant

at_night_i_fly.jpg

2012-ben hallhattunk róla először, hogy ismert magyar zenészek fogtak össze egy új progresszív metal zenekarban, mely At Night I Fly néven kezdte meg működését és a "September Kills" EP négy dalával mutatkozott be a közönségnek. A folytatás december 6-án érkezik: a "Mirror Maze" nagylemez kilenc új dalt fog tartalmazni, az Uriel pedig már szöveges videóval kísérve meg is hallgatható a kiadó Youtube-csatornáján, illetve digitális felületeken.

Az At Night I Fly egy magyar modern, progresszív metal zenekar, melynek minden tagja a zenei színtér elismert szereplője, előző és egyéb zenekaraikban, projektjeikben hazai és nemzetközi elismeréseket egyaránt szereztek. Bátky 'BZ' Zoltán neve többek között olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Stonehenge, a Fonogram-díjas Wendigo, az eMeRTon-díjas After Crying. 2012-ben kezdett el azon gondolkozni, hogyan vihetné tovább korábbi zenei tapasztalatait és markáns világát: végül Horváth András Ádámmal, aki többek között a Dreyelands és az After Crying gitárosa, zeneszerző és keresett session-zenész, elhatározták egy új zenekar alapítását.

A csapat két további tag belépésével vált teljessé: Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free soraiban ismertséget szerzett dobos, valamint basszusgitáron Hegyaljai-Boros Zoltán, a Reason és sok egyéb projekt multihangszerese érkezett az At Night I Fly nevet választó formációba. 2012-ben egy négyszámos EP-vel mutatkoztak be: a "September Kills" agyas és érzésekkel teli zenéjével, a címadó dalhoz készült intenzív videóval egyöntetű kritikai sikert aratott. Néhány év után Hegyaljai-Boros Zoltán elhagyta a zenekart, a helyére pedig tökéletes megoldásként a Dreyelands basszusgitárosa, Springer Gergely érkezett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr615303210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.