CATTLE DECAPITATION - Death Atlas (2019)

2019. november 28. - Kovenant

cattledecapitation_deathatlas-coverart.jpg

Ha egy teljesen kívülálló számára szeretném megmutatni, hogy milyen is ma, 2019 legvégén a kortárs (extrém) metal, hol tart a stílus, illetve mi a gond vele, akkor minden bizonnyal a grindcore vonalról indult amerikai Cattle Decapitation legújabb albumát venném elő, mely a Metal Blade gondozásában november 29-én lát napvilágot "Death Atlas" címmel.

A Cattle Decapitation annyira követi (illetve jó pár évvel meg is előzte azt) és annyira összhangban van a korszellemmel mind a zenei tartalom, mind pedig a mondanivaló szempontjából, hogy jobb példát nem is kereshetnénk. Szinte már-már paródiaszerűen hozza mindazt, ami a legfrissebb trend egyrészt a metalszcénán belül, másrészt tökéletesen mondja fel a jelenkori progresszív-balliberális politikai és kulturális oldalnak az utóbbi egy évben létrehozott és csodafegyverként használt narratíváját.

Nézzük először a zenét: a banda 1996-ban jött létre San Diego városában (Kalifornia állam) és mára Travis Ryan énekes maradt egyedül őstag, ám Josh Elmore gitáros és Dave McGraw dobos-zseni szintén alapembernek számítanak. A felállás gyakran változott, főleg a kezdeti időkben: most ezen a lemezen debütál Belisario Dimuzio ritmusgitáros és Olivier Pinard basszusgitáros, akik a 2015-ös előző anyagon még nem szerepeltek, ráadásul először vált öttagúvá a banda a története során.

A csapat a grindcore vonalról indult és pályafutása alatt fokozatosan metalosodott: elég hülye kifejezés, de világosan jelzi, hogy a punk esztétikájától mára teljesen a metal felé léptek el. Deathcore, progresszív death metal, nevezzük ahogy akarjuk: aki meghallgatja például a "The Anthropocene Extinction" lemezt, annak esze ágában sem lesz semmilyen párhuzamot vonni a punk vagy akár hardcore színtérrel.

A "Death Atlas" korong - előre lelövöm a poént - viszont még ehhez képest is elég jelentős váltást jelent, több szinten is. A deathcore bandáknál mára egyértelmű trend lett a szimfonikus/dallamos black metal (elsősorban hangszerelési) eszközeinek átemelése és beépítése a zenei világukba (Carnifex, Shadow Of Intent) és ez a korszellemre mindig fogékony amerikaiaknál is megjelenik. A friss anyag több olyan tételt is tartalmaz, melyekben teljesen egyértelműek a feketefém hatások riffek, de még az ének terén is. 

A másik nagy változás, hogy a friss anyag valamiféle olyasmi konceptalbum, mint anno Roger Waters 1987-es "Radio K.A.O.S." című második soralbuma volt. Még a felépítése is hasonló: míg a korábbi Pink Floyd frontember korongján a rádiós műsorvezető spotjai szolgáltak átvezetésül, itt egy robotbemondó vagy narrátor festi fel a "Death Atlas" háttérsztoriját afféle automata hírolvasóként.

Ami még szintén meglepő, az Travis Ryan minden eddiginél változatosabb és dallamosabb énekstílusa. Minden regiszterben végigmegy: egész egyszerűen nem tudnék most felsorolni olyan extrém metal eszközt, amellyel ne élne a korongon. Deathcore-os brutalizálás, blackes károgás (Vulturous), disznóvisítás, a csak rá jellemző fejhangszerű kvázi-dallamos vokál, illetve a címadó zárótételben (mely az egész album legjobb nótája) a tiszta énekét is előveszi amúgy Katatonia vagy éppen Novembers Doom jelleggel.  

A négy intrón vagy átvezetésen kívül tíz teljes értékű nóta sorakozik az ötvenöt perces anyagon, de az átkötések hossza hét és fél perc, ami bizony szerintem koncepcionális hiba: elsőre lehet, hogy érdekes a dolog, de már a harmadik meghallgatás során automatikusan átugorja az ember ezeket a tételeket, mert nemhogy hozzáadnának a koncepcióhoz, hanem elvesznek belőle.

Na és akkor térjünk rá erre a bizonyos koncepcióra: ez természetesen a korszellem (de legalábbis az elmúlt félév) divatos politikai narratívájához igazodóan nem is lehet más, mint az általános világpusztulat. A "Death Atlas" mondanivalója három szóban összefoglalható: most mindenki megdöglik. Vagy már megdöglött, ez nem teljesen egyértelmű. Az emberiség mindent tönkretett, kiirtotta a teljes élővilágot, teljesen beszennyezte a földgolyót, jött az általános klímaváltozás és megsültünk. A hatodik fajkihalási hullám zajlik vagy már túl is vagyunk rajta, az emberiség pedig valamiféle mesterséges intelligencia közvetítésében éppen kipusztul az általa indukált felmelegedésben.    

Körülbelül ennyi: a gond az, hogy annyira túltoltan, melodramatikusan és kvázi-epikus módon, ráadásul rendkívül szájbarágósan van az egész megvalósítva, mint anno a kommunista polbeat- és úttörődalok. Ami viszont fájóan hiányzik, az az emberiséggel való együttérzés és szolidaritás, illetve a megoldás felmutatása. Számomra nettó embergyűlölet és egyfajta patologikus kárörömmel vegyes utálat sütött a nótákból: mintha az utolsó szúnyog is fontosabb lenne a Cattle Decapitation számára, mint embertársai sorsa. 

Lehet bármennyire elrontott a helyzet (élesebb kifejezést most direkt nem használok) a környezetvédelem terén (mert az), nem az a megoldás, hogy vigyorogva sulykoljuk mindenki agyába, hogy meghalsz, hahaha, mindjárt meghalsz, öreg, az emberiséggel együtt, most már ne csinálj semmit. Ez a totális szellemi elhülyülés és lelketlenség állapota, mely legalább ugyanakkora károkat tud okozni, mint maga az alapprobléma.  

Zeneileg a lemez első fele (a Bring Back The Plague című szerzeménnyel bezárólag) és a kilencperces zárótétel remek, utána azonban ellaposodik a produkció, illetve önállóan hallgatva ezek a darabok is jók, csak egyben egész egyszerűen összefolynak: az iszonyatos mennyiségű blastbeat és gitárdara megteszi a hatását. Ráadásul a fentebb már részletezett átkötések rendre megakasztják a befogadást.

Nem véletlenül jutott eszembe Roger Waters: mintha egyfajta deathcore/black metal operát vagy művészi konceptalbumot hallgatnánk. Érzésem szerint Travis Ryan most kicsit elméretezte a friss "Death Atlas" albumot: nem azt mondom, hogy unalmas lenne a lemez, de izgalmasnak sem mondanám. Trendi, politikailag progresszív leckefelmondás az extrém metal szcéna legfrissebb irányainak felhasználásával. Mégis, valahogy üres az egész. 

7,5/10

cattle_decapitation_main_photo_by_alex_solca.jpg

Fotó: Alex Solca

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8415329426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.