GATECREEPER - Deserted (2019)

2019. december 01. - Kovenant

cover_gatecreeper_deserted_1.jpg

Kevés keményebben dolgozó újgenerációs metalcsapat működik ma a színtéren, mint az amerikai Arizona állambeli Gatecreeper. Szinte megszámlálni is lehetetlen a kiadványaikat: 2013-ban alakultak meg és azóta szorgalmasan jelentkeznek évente akár több stúdióanyaggal is: két EP, egy koncertlemez, hat megosztott (split) korong és immár a második soralbum az eddigi termés. Szívesen dolgoznak együtt kiadós társcsapatokkal, rengeteget turnéznak, szóval panasz nem lehet a teljesítményükre.

A Relapse Records gondozásában október 4-én jelent meg a "Deserted" című friss stúdióanyaguk: a 2016-os bemutatkozásuk, a "Sonoran Depravation" szép kritikákat kapott az underground sajtóban, de a stílusukat ismerve nagyobb népszerűségben őszintén szólva nem igazán reménykedhetnek, mert a rockzene általános visszaszorulásával az extrém leágazások számára tényleg csak a legelkötelezettebb, fanatikus rajongók érdeklődése marad.

A Gatecreeper a régisulis death metalban hisz, ennek is a svéd vonala áll hozzájuk közelebb, azaz a kilencvenes évek legelejének stockholmi hangzása. Sorolhatnánk most a hatásokat és joggal (Entombed, Dismember, Grave és társaik): az amerikai banda tulajdonképpen ezt az érát hozza vissza esztétikájában, megszólalásában (a gitárok egy az egyben a tipikus körfűrész /buzzsaw/ módra reszelnek, ahogy anno a Sunlight Studios kikeverte azt), szóval ez egy újabb, bevallottan hagyományőrző produkció. 

Két dolog tűnik fel már első meghallgatásra: egyrészt a "Deserted" lassabb, komorabb atmoszférájú, mint a debütalbum, másrészt a banda hatalmasat lépett előre a megszólalás terén. Ha most gyorsan visszaidézem az elmúlt félév lemezeit, akkor simán ez az egyik legjobb hangzású anyag: eszementen szól minden, tisztán, élesen, de mégis finoman, azaz nem az az agyonkompresszált, digitális csikorgás fogad minket, mely ma már szinte kötelező elem mindenhol.

Valahogy az egész album letisztultabbnak, kiérleltebbnek tűnik: sokkal kidolgozottabbak a dalok, emlékezetesebbek a gitártémák (a From The Ashes című tételben például majdhogynem melo-death hatású gitármeneteket találhatunk, ami azért eléggé meglepő az amerikaiaktól) és ahhoz képest, hogy a Gatecreeper még csak a második korongjánál tart, kifejezetten érett dalszerzői képességekkel rendelkeznek.

A Gatecreeper azok közé a zenekarok közé tartozik, melyek a death metalban nem a technikát, az instrumentális villantásokat, a mindennél megragadóbb slágeres refréneket, hanem az irgalmatlanul őrlő, súlyos riffeket keresik. Erre épül minden, jórészt középtempós szerzeményük, ráadásul a szólókat is előszeretettel hanyagolják, ami bizony nekem mindig kihagyott ziccer. Így tényleg a betonkemény zúzásra és a mellkasunkra mázsás sziklaként nehezedő gitárdarára hárul annak feladata, hogy mint egy tankék, vigye-húzza magával a hallgatót.

És ez szinte mindig sikerül is nekik: nem minden nóta tökéletes, nem mindegyik ragadja meg a figyelmünket, de a lemez kifejezetten hallgattatja magát, noha szinte dalonként tudnánk sorolni a hatásként vagy inspirációként szolgáló legendás zenekarokat, albumokat és szerzeményeket.

A Barbaric Pleasures vagy az In Chains olyan groove-val rendelkezik, hogy automatikusan beindul rá a nyakunk-fejünk, a már említett From The Ashes vagy a záró Absence Of Light pedig melodikusabb megközelítésével tűnik ki. A korong felépítése és számsorrendje nagyon rendben van: sosem jön egymás után két hasonló darab, az amerikaiak figyeltek rá, hogy a stílus keretei között értelmezett változatosság megmaradjon.

Ha a régisulis death metalt külön alszcénaként vagy szubkultúraként értelmezzük, akkor ennek a közegnek a "Deserted" vitán felül az egyik legkiemelkedőbb produkciója ebben az évben. Számomra azonban maga az alap necces: ilyenkor mindig azon tűnődöm, hogy mi értelme is van lassan harminc éve felvett legendás lemezek újraértelmezésére, amikor ennyi idővel, energiával és fáradtsággal esetleg valami tényleg újat is létrehozhatott volna a Gatecreeper. 

Tehát aki egy húzós, átkozottul pengén megszólaló tradicionális (svéd) death metal lemezt keres, mert már kívülről fújja a teljes Entombed- és Dismember-diszkográfiát, annak a Gatecreeper új stúdióalbuma telitalálat. Számomra is kellemes volt a meghallgatása, de annyi olyan zenekar működik ma a metalszíntéren, hogy erőimet inkább az új zenei irányokban kreatívan mozgó bandákra összpontosítom.   

7,5/10

gatecreeper_joey-maddon_2019_2.jpg

Fotó: Joey Maddon

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8015331732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.