Nem is tudom, nem is tudom… Nehéz egyértelműen behatárolni a bandát. Talán nem véletlen, hogy már 2018-ban elkészültek a "Reality Hits Hard" felvételei, de csak 2019-ben jelent meg Svédországban a hanghordozó. Talán idő kell ehhez a csapathoz. Talán egy lemez alapján nem is lehet komolyabb véleményt mondani. Nem tudom.
Végül is a lemezanyag nem egyenlő az előadókkal, ezt gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni. Különösen igaz ez akkor, amikor még keresi önmagát egy nemrégiben alakult zenekar. A svéd együttesnek ez a második megjelenése a 2016-os "This Too Shall Pass” óta. A nagy kérdés pedig az lehet számukra, hogy lesz-e majd folytatás, illetve merre tovább? Milyen irányban kellene orientálódni?
Mert van itt minden, amire csak a paraszti fülnek ingere lehet, bár a hardcore/punk műfajban futtatja őket a kiadó, fúvósokkal díszített ska felvételt éppúgy jegyeznek, mint zongorás balladát vagy paródiába hajló, viccesnek szánt jópofaságokat… Véleményem szerint kicsit át kellene gondolniuk a dolgokat. Vagy hardcore vagy punk vagy… ami leginkább sanszos, pop-rock…
Nem kímélek senkit, ez az én füleimnek úgy műanyag, ahogy van. Persze erre fel lehet sorolni sok sztár nevét, akiket kezdetben ugyanígy intézett el a szakma, és mégis, messze jutottak… Például annak idején rengeteg ember fújolt a Green Day, Offspring, Rancid zenekarok felbukkanására, mondván, hogy miféle punkok ezek, és tessék, mára valóságos legendák. Szóval sosem lehet tudni. Elképzelhető, hogy évek múltán keresett anyag lesz ez a kiadvány is, még ha eddig igazán túl nagy visszhangot nem is keltett a megjelenése.
A lemez fő pozitívuma, hogy van benne erő és lendület, amolyan energia-pótlék lehet, mondjuk edzések előtt, vagy közben, mert eléggé harapnak a dalok. A csapat legfőbb fegyvere és ékköve Jahna, az énekesnő, aki nagyon sokat dob hangjával ezeken a meglehetősen sematikus tételeken. Nélküle egészen biztosan nem itt tartanának a srácok. Tisztán, erőteljesen, szépen hozza az összes témát.
A gitároknál Tommy, a basszer Michael és Linus a dobos. Keresztneveknél többet nem találtam róluk, úgy tűnik, roppant szerényen megelégednek ennyivel. Családnevük elhallgatásának okát nem ismerem, de ha már a neveknél tartunk, nem tudom figyelmen kívül hagyni, milyen rossz név ez a Ló Általi Halál, még akkor is, ha angolul van. Szerintük az vicces (?) vagy frappáns, ha valakit agyonrúg, esetleg halálra tipor egy ló? Nyilván vannak sokkal borzasztóbb zenekari elnevezések, de szerintem ez egyike a legrosszabbaknak.
Érdemes külön-külön pontszámokkal illetni a felvételeket, mert ezekből kiderül, mennyire egyenlőtlen a színvonal, mennyire nincs egyben a lemezanyag. Ezért most veszem szép sorjában az összes szerzeményt, és lejegyzem, mekkora értéket is képvisel számomra.
1.: Narcissist – Gyors, lendületes, street punk nóta, kedvelem! 8 pont. 2.: Summer’s Up – Borzasztóan nyálas! Büntetésnek éltem meg… 3 pont. 3.: Dear Jim – Hmm… Fantáziátlan darálás, azonban az ének jó. 6 pont. 4.. Kill – Nem vicces, sajnálom. Amúgy csak a szöveg más, ugyanaz a dara, mint az előzőnél. 5 pont. 5.: Cowtittysuckinfuckingmenstruationeatingfreaks – hááát… erre nem találok szavakat! Egy nagy nulla! 6.: Cancer - Milyen jó kis dühös dal! 8 pont. 7.: Bored- Jaj, anyám borogass.. a hideg futkározott a hátamon. 3 pont!! 8.: Dancing Alone – Minden oké! Gördeszkás-ugrálós himnusz! 9 pont. 9.: Little Boy – ez egy ska hecc, simán frankó! 10 pont. 10.: Straight Edge - Kedvencem! Egyszerű téma, popos, de jópofa, vidám! 10 pont. 11.: The Flood - Érdekes, vegyesfelvágott, van húzása! 10 pont. 12.: White Christmas – Zongorás bevezető, nem tipikus karácsonyi dal, kár a The Cranberries áthallásokért (Dolores-effektus), de tetszik! 9 pont.
Na most, ha ezt így összességében megpróbáljuk értékelni, akkor abból olyan átlagos pontszám kerekedik ki, ami alapján kevesen rohannak a lemezboltba, hogy megkuporgatott pénzüket rockzenébe fektessék, miközben tényleg egy tehetséges bandáról beszélünk, akiknek – meglátásom szerint – kellene egy profi menedzser, aki lenyesegeti róluk a felesleget. De ha ilyen nem akad, akkor majd az idő meghozza a kívánt változást.
Összességében a No Doubt említése megkerülhetetlen, a The Cranberries is erős hatás, sok a slágerlistát célzó szándék, és zenei elem, de az is teljesen biztos, hogy nem esélytelenek! Aki szereti a frontvonalon énekesnőt foglalkoztató rockbandákat, bátran tegyen próbát velük.
6/10
Fotó: Stefan Müller
