PETER GUNDRY - Goëtia (2019)

2019. december 24. - Mr.Zoom

azajo.jpg

Karácsonyi meglepetésem a Rozsdagyár olvasóinak Peter Gundry ausztrál zeneszerző/előadó "Goëtia" című albuma. A lemez a szerző saját csatornáján ingyen hozzáférhető. Miután egész évben komoly mennyiségű betonkemény, kellően szigorú, harcos, riffgazdag, fejszaggató muzsikát ajánlottunk az olvasóknak, remélhetőleg nem bánják, ha most egy olyan zenei világba nyújtunk betekintést, mely a rockhoz nem annyira erős szállal kötődik.

A fiatal művész elsősorban dark age/fantasy stílusú zeneműveket komponál és készít el saját házi stúdiójában. Erről a folyamatról ő maga fog mesélni, hiszen szívesen válaszolt a Rozsdagyár érdeklődő kérdéseire, és örömmel vette, amikor az előkészületekről, közreműködőkről faggattam.

Mielőtt azonban az ő saját szavait tárnám a magyar közönség elé, szeretnék néhány mondatot írni a zenei anyagról úgy, hogy annak fő értékeit nem leplezem le. Vagyis a szerzemények tüzetesebb elemzésébe, jellemzésébe nem mennék bele, ehelyett inkább egy átfogó véleményt formálok az egészről.

A borító alapján elsőre black metalnak, esetleg folk/death formációnak sejtettem a zenei tartalmat, ezért alaposan meglepett az a kimunkált, finom hangnem, amelyben a "Goëtia" fogant. Számos vonása mellett elsősorban rendkívül nyugodt, harmonikus, pihentető muzsika ez, amely ugyanakkor nem szűkölködik izgalmas megoldásokban sem. Leginkább egy filmzenéhez hasonlít, melyet mondjuk Vangelis vagy Mike Oldfield komponált… volna, ha ehhez a sötét tónusú, beborult világhoz lenne vonzódása. Vagy említhetők azok a metalelőadók is, akik egyre inkább elszakadtak a gyökerektől és kísérletezőbb kedvű, lágyabb albumokat készítettek, mint amilyen a Therion, az Epica vagy az Anathema. Tehát egyfelől van egy borzongató hideg áramlat, melyet ugyanakkor átjár a végtelenül letisztult nyugalom, és nagyfokú tisztelet az élő természet iránt.

Ha mégis meg kellene egy fő hatást neveznem, akkor az mindenképpen Lisa Gerrard és a Dead Can Dance lenne, bár kifejezetten ilyen jellegű kiadványukat nem ismerem. Mivel Gerrard elképesztően sokoldalú, lehetséges, hogy van hasonlóan összetett és több hangszerrel felvett albuma, de az biztos, hogy színvonalában Gundry alkotása nem marad el a Dead Can Dance lemezektől és ez óriási dolog! Szerintem maga Gerrard is elismerően szólna az ifjú tehetség szóban forgó munkájáról.

Óvatosságra intenék mindenkit, aki a „nem annyira rockzene” felvezetés olvasatára már-már lapozna, mert van súlya a tételeknek, nem szabad azt gondolni, hogy holmi nagy rózsaszín giccses felhőben lebegnek a szerzemények, jó néhány rockbanda kiadványa nem éri el azt a szintű komolyságot, melyet itt megtapasztalhatunk. Na és azok a gyönyörű, nagyívű énekdallamok! Egészen káprázatos, amit az itt vendégszereplő énekesnő művel, tényleg oda lehet tenni egy Nightwish-korong mellé, nem biztos, hogy az utóbbira szavazunk, ha tárgyilagosak vagyunk. Nagyjából másfél hónapja ismerem az anyagot, és a mai napig elbűvöl, s bár ez nem túl nagy időintervallum, úgy érzem, sokáig fog tartani a hozzá fűződő viszonyom.

Lássuk, mit árult el Peter Gundry ezzel a hihetetlenül szép és magával ragadó lemezanyaggal kapcsolatban:

„Az album nagy részét magam játszottam fel zongorán, gitáron, hegedűn és ütőshangszereken, tulajdonképpen amolyan szóló-projektnek tekinthető. Az énekes részekre egy nagyon tehetséges fiatal amerikai énekesnőt kértem fel, a neve Celica Soldream. Ami a komponálást illeti, általában és jellemzően éjszaka vagyok aktív. Az ötletek ilyenkor magától gördülnek elő a sötétből, én csak lejegyzem azokat. Nincs ideálisabb körülmény, mint amikor kint hideg, esős éjszaka van, bent ropog a tűz, és a minden szükséges hangszerrel felszerelt házi stúdiómba visszavonulhatok.

Mindazok a műalkotások, melyek inspirálóan hatnak rám, ott vannak elhelyezve karnyújtásnyi közelségben, a stúdió falán, a polcokon vagy a szobában. Minden műtárgy mögött egy történet van, egy emlék, valami, ami érzelmileg megérint, és beleszőhetem a zenébe, melyet írok. Képes vagyok órákon át egy festményt vagy fotót bámulni, ami aztán lassan beindít nálam egy folyamatot: apró dallammal kezdődik, melyet végül az elképzeléseim szerint bontok ki és hangszerelek szerves egésszé. A visszajelzések szerint munkáim harmonikus egységet alkotnak egymással és ez nagy elismerés és megerősítés nekem, mert valóban ezen munkálkodom. Ilyenkor mindig jó érzés tölt el, hogy erőfeszítéseim végeredménye egységgé áll össze mások szemében is.”

Még annyit tennék hozzá, hogy akinek tetszik a "Goëtia", annak érdemes Gundry csatornáján további hallgatnivalók után kutakodni, mert egyrészt rendkívül termékeny zeneszerző, másrészt az albumon hallható tételek eltérő verziói is fellelhetők, és ezek is nagyon érdekesek/értékesek. Számomra az év egyik legkellemesebb meglepetése volt a szerző műveinek megismerése, abban bízom, nem fogok egyedül állni ezzel az érzésemmel velük kapcsolatban, és mások is magukénak érzik a bennük rejlő szépségeket.

10/10

0015295116_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8115364908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.