MTV Headbanger's Ball 2019 - Koncertbeszámoló

2020. január 07. - Dan696

66221685_10156014328011906_4859453602172764160_n.jpg

Bevallom, hatalmas ötletnek tartom, hogy a kezdetben a tv-képernyőkön meghonosított MTV Headbangers Ball mára turné formában is jelen van. A Headbangers Ball ismertetőjétől most eltekintenék, mert ez egy akkora ívű téma, mely nem fér bele a mostani koncertbeszámolóba, esetleg majd egy külön cikk keretei között foglalkozunk vele. Lényeg a lényeg, a 2016-ban útjára engedett turné mostanra komoly népszerűségre tett szert, ami nem véletlen.

Már a 2016-os buli is olyan neveket jegyzett, mint az Ensiferum, Iced Earth, vagy a Kataklysm. És azóta ez csak bővült: Insomnium, Over Kill, Exodus, Sodom, stb. Az idei eresztés is igencsak acélosra sikerült. A death metal különböző árnyalatait tartalmazó csomag már első olvasatra megdobbantotta a szívem. Sajnos ezúttal Magyarország kimaradt a szórásból, viszont az osztrák főváros jelen volt, úgyhogy ideje volt cipőt és túrazsákot húzni és irány Bécs.

Sajnos kisebb logisztikai és forgalmi okok miatt a nyitó Dyscarnate első felét lecsúsztuk. A britek számomra az ismeretlen kategóriát képviselték, de egy fél dal után levontam a következtetést, hogy igazából egy kicsit modernebb köntösbe burkolt klasszikus death metal csapatról van szó. Inkább az érdekes, figyelemfelkeltő fajta csapat, de nem akarok 20 perc ismeretség után ítélkezni. Amint lesz lehetőségem újra nézni őket, azonnal meg is fogom tenni.

A következő csapat az olasz Fleshgod Apocalypse volt, akiknek egyébként idén jött ki új albuma, a "Veleno", melyről kritikát ITT találsz. Nem fogom titkolni, menthetetlenül rajongok a taljánok klasszikus komolyzenével átszőtt technikás death metaljáért. Ráadásul most először láthattam őket úgy, hogy a mikrofon mögött már nem Tommaso Riccardi foglalt helyet, hanem a régi-új énekes/gitáros Francesco Paoli, aki a köztes időben a dobok mögött foglalt helyet. Kiindulva az idei album masszív, de nagyon kimért és ügyesen adagolt brutalitásából, valami egészen elképesztőre számítottam. Nos, ezt meg is kaptam, még ha kicsit zanzásítva is. 

Ügyes nyitásnak tartom, a 2011-es albumnak a slágerével, a The Violation-nel történő berobbanást, melyet rögtön a 2016-os "King" album egyik legizmosabb tétele, a Healing Through War követett. Ilyen erős kezdés után nincs is más hátra mint tartani a szintet vagy emelni. És akkor itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy kifejtsem a problémám, mely pedig ne más volt, mint a sorrend. Én sokkal jobban örültem volna, ha a Fleshgod lesz a harmadik banda, és a Whitechapel a második, pont azért, hogy az olaszok kicsit többet tudjanak játszani, mert így sajnos tényleg csak a kötelező slágerek jutottak szerephez.  

Visszakanyarodva az olaszokhoz: a csapat nagyon penge formában volt, Paoli hangja lyukat robbantott, és úgy általában is segget rúgtak minden egyes dallal. Az új albumról sajnos összesen két tétel kapott helyet a szettben, az egyik a klippel debütáló Sugar volt, a másik a szerelem mérgező árnyoldalát hihetetlenül hatásosan bemutató Monnalisa volt. A koncert zárásaként, most már szinte tradícióként felcsendülő The Forsaking tette fel a pontot az i-re. Remélem minél hamarabb saját turnéra indulnak, ráadásul európaira, és Magyarországot is érintik, mert ebből szükségem van kétszer ennyire!

A soron következő csapat az amerikai Whitechapel volt. Normál esetben az ember annyit tud zsigerből ezekről a srácokról, hogy ezek az arcok nyomják három gitárral a deathcore-t, és az énekesnek olyan orgánuma és technikája van, hogy eldobod az agyad. Ennél azért egy kicsit többről van szó, további információkért olvasd el a 2016-os albumról írt kritikánkat, melyet ITT találsz, illetve a 2019-es anyagról ITT találhatsz recenziót. 

Második alkalommal volt lehetőségem látni őket. Legutóbb 2018 elején a Barba Negra színpadán, ahol ugyan minőségi show-t nyomtak, viszont annyira nyúlfarknyi volt a program, hogy mire kezdtünk volna bemelegedni, addigra már vége is volt a bulinak. Most egy valamivel hosszabb túrást nyomtak, ami viszont részemről nem ütött most akkorát. Nem nehéz kitalálni, hogy főleg a 2019-es anyag dalai hangzottak el, viszont a 9 számból 6(!) csak arról az albumról szólt. Ez még egy 12-14 dalos koncertnél is meredek lenne, pláne, hogy azért lenne miből válogatni még, ugyanis ezen kívül még van másik hat lemez is. 

Ezt leszámítva egyébként rendben is lett volna a koncert, mert tényleg a legerősebb dalokat hozták a "The Valley"-ről, illetve még előkerült a "This Is Exile" címadója és az "Our Endless War"-ról szintén a címadó és a The Saw Is The Law. Itt tenném hozzá, hogy olyen dalok is simán elfértek volna részemről, mint a Breeding Violence vagy az I, Dementia, de akár a legnagyobb favoritom is, melyet a Negra játszottak is, a Let Me Burn

Ami nekem masszívan rontott az összképen, az a helyenként túl sok belassulás és tiszta ének. Nem akarok a kötelező elitista szerepében tetszelegni, sőt, Phil énekhangjával az égvilágon semmi bajom nincs, csak annyira egymásra sikerült tornyozni az ilyen dalokat most, hogy a kellemesen bizsergető változatosság varázsa helyett egy idő után a méla dögunalom, és a "mikor jön a következő dal" mentalitás kezdett el dominálni bennem. Sajnáltam, mert egyébként tényleg azon kevés -core csapatok között vannak akiket nem csak elviselek, de várom is egy-egy új lemezüket. Talán majd legközelebb. 

A főzenekar szerepét idén a kanadai Kataklysm vállalta magára. Itt meg is jegyezném, hogy kevés banda van, akiket ennyiszer láttam volna, mint ezeket a srácokat, talán még a JinJer és a Melechesh van még ebben a pozícióban. A Kataklysm csapatát lassan már tényleg minden éveben láthatom, úgyhogy úgy voltam velük, most főleg műkedvelői szemmel fogok figyelni, pláne hogy a legutóbbi albumukat, a "Meditations"-t nem is hallgattam annyit, mint az azt megelőzőket. Egyébként erről a lemezről ITT találod kritikánkat. 

A program viszonylag hasonló volt mint a tavalyi Barba Negrás bulin, ahol a Hypocrisy-val játszottak. Annyi különbséggel, hogy nem rémlik arról a buliról sem a Guillotine című tétel, sem a Prevail, de amennyiben tévednék nyugodtan javítsatok ki. Maga a koncert 14 dalt számlált, és igazából minden fontosabb albumról elhangzott legalább egy dal. Ez tetszett. Természetesen a főszerepben itt is az utolsó két album volt, viszont meglepő módon a 2015-ös "Of Ghosts And Gods" többet játszottak, mint a "Meditations"-ről. 

Maga a produkció egyébként a megszokott magas színvonalon volt a közönség elé tárva. A gárda remek formában játszott, a színpadkép kellően látványos volt, de mégsem volt túl gondolva. Igazából egy rossz szavam sem lehet a kanadaiak koncertjére. Akik sajnálja, hogy nem jutott el rájuk, azoknak van egy jó hírem, a 2020-as Rockmaratonra is jönnek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7415351784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.