KIRK WINDSTEIN - Dream In Motion (2020)

2020. január 31. - chris576

dream-in-motion-kirk-windstein.jpg

Egy kicsit azért elgondolkodtatott a dolog, hogy ha a Crowbarban Kirk Windstein a főnök, akkor miért ad ki szólólemezt, miért nem a Crowbar keretein belül ad teret a kísérletezőbb ötleteinek. Tulajdonképpen a Crowbar lemezről-lemezre egyre több dallamos, atmoszferikus elemet épített a zenéjébe, és mind a rajongók, mind pedig a kritikusok zöme felhőtlen lelkesedéssel fogadta ezt.

Amit most Kirk Windstein szólólemezén hallunk, abból már jócskán kaptunk ízelítőt évtizedekkel ezelőtt is. Persze megértem, hogy a Crowbar bömbölős sludge metalját esze ágában sincs végleg maga mögött hagyni (és szerintem sem kellene ezt tennie), de ha eddig működött az a koncepció, hogy a Crowbar-lemezeken rendszerint fel-felbukkant egy-egy dallamos énekkel felszerelt, lazább tétel, akkor miért nem ütemezte ezt Kirk papa úgy, hogy fele-fele arányban képviseltessék magukat a kemény és a dallamos tételek a Crowbar-albumokon.

Jómagam mindig felemás érzésekkel viseltettem a banda iránt; most is hasonlóképp érzek Kirk szólólemeze kapcsán. Miért is? Megpróbálom elmagyarázni. A kilencvenes években kegyetlen jó zenei koncepcióval dolgozott a banda, ám amikor a Crowbar elkezdte beépíteni a dallamos énekkel operáló dalaikat a repertoárba, akkor a hagyományos sludge-témáik kezdtek elszürkülni kissé. Most meg úgy érzem, hogy ezekkel a sludge-mentes, melodikus szerzeményekkel telepakolt albumból hiányzik valami.

Szóval a lényeg, hogy szerintem ezt a lemezt nem ebben a formában kellett volna kiadni, hanem egy Crowbar-lemezre felpakolni a szerzemények közül párat, ellensúlyozva ezzel a brutális sludge súlyokat és ezáltal kisebb lenne rá az esély, hogy esetleg unalomba fullad az anyag. Véleményem szerint a két világ ötvözete lenne a legjobb megoldás, mert jelen esetben meg azt érzem, hogy ez a gyászmenetnek is beillő szólólemez kezdi el egy idő után untatni, illetve lefárasztani a hallgatót.

Az albumon szereplő dalok szinte mindegyikében találunk egész jó kis témákat, de semmi különleges nincs ezekben, sajnos. Egyedül a lemez legvégére felpakolt Jethro Tull-átdolgozás (Aqualung) verte ki nálam a biztosítékot (pozitív értelemben). Ez a dal annyira jól sikerült, hogy véleményem szerint Kirknek egy prog-rock lemezt kellett volna írnia ehelyett. Tulajdonképpen a Down-ban is egy egészen másfajta stílust képvisel, de a szólólemeze sajnos meg sem közelíti azt.

Ez egy tipikusan olyan album, melyet sem lehúzni, sem pedig az egekig magasztalni nem lehet. Korrekt, hallgatható, de sajnos hosszú távra nem igazán akaródzik beköltözni a lejátszónkba. Bírom Kirk munkásságát, de mint már fentebb is leírtam, nem feltétlen kajálok be tőle bármit, amit kiad a kezei közül. Ezt az anyagot egyszer-kétszer talán még meghallgatom, aztán egy jó időre száműzöm, mert ettől sokkal értékesebb korongok látnak mostanában napvilágot.

Kirk Windstein első szólólemeze "Dream In Motion" címmel jelent meg az Entertainment One kiadó gondozásában 2020. január 24-én. Kíváncsi vagyok, vajon lesz-e ennek folytatása valamikor, és, hogy Kirk ezen az úton megy-e majd tovább.

8,5/10

kirkwindstein.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1415437668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.