Rozsdagyár

STÖMB - From Nihil (2020)

2020. február 02. - Mr.Zoom

0018084208_10.jpg

Lemezborító és tartalom talán soha nem állt még egymással ennyire szerves egységben: műfajilag nehezen meghatározható, leginkább zavarba ejtő, ámulatot keltő, színes kuszaság. Ez lenne a párizsi fiatalok, a Stömb zenéje. A srácok 2015-ben még szürkében képzelték el sajátos világuk leképezését, bemutatkozó lemezük "The Grey" címmel került be a nemzetközi vérkeringésbe, ám túl sok sikert nem aratott, talán ezért mentek bele ezúttal a színkeverésbe. Pedig, ahogy azt a trafikos Sanyi bácsi mondaná: - Na, öcsém, azért az sem volt piskóta!

Nem bizony! Ugyan szürke gomolygásba csomagolták a tételeket, volt azoknak színük, ízük, szaguk és zamatuk, a mai napig meg lehet, sőt meg is kell hallgatni, mert nem mindennapi bemutatkozás. Az a bizonyos címke, mely sok esetben meg is határozza egy-egy lemez sorsát náluk a post-djent lett, és ha ehhez hozzáteszem, hogy instrumentális, akkor talán érthető a világhír elmaradása. Nem sokan utaznak ilyesmiben, a legismertebb talán az Animals As Leaders, és azt hiszem, ők sem a rádióadók kedvencei. Az instrumentális megjelölés sokak kedvét elveszi a belehallgatástól, attól tartok. Ám ha most több tisztességben megszakállasodott zenerajongó már fanyalogva lapozna tovább, kérem őket, ne tegyék!

Érdemes adni egy esélyt ennek a négyesnek, mert nem annyira a trendeket lovagolják meg, mint azt elsőre gondolnánk róluk. Ha valakit már maga a djent elnevezés dühbe gurít (tudjuk, hogy sok zenész megkérdőjelezi a műfaj létezését), akkor mondja azt, hogy progresszív metal, szöveg nélkül vagy gitárlemez zenekari kísérettel, egyik sem lesz pontatlan megjelölés, és bármennyire elcsépeltnek hat, mégis örök érvényű igazság, hogy tök mindegy, milyen műfaj, ha jól csinálják. Ennyi.

A doboknál Olivier Riva, a basszusnál Alex Garachon, Tom Bonetto és Aurelien De Freitas gitároznak. Mind a négyen elképesztően képzett és ötletes muzsikusok, így nem is lehet kérdés, különleges dolgokat művelnek. Saját szakállukra dolgoznak, nem kell sem írott, sem íratlan szabályokhoz igazodniuk, talán ez adja meg számukra azt a szabadságot, melynek köszönhetően ennyire szerteágazó, kísérletező kedvű zenei világot tudtak megteremteni, mint amit a "From Nihil" gyönyörű eklektikája nyújt számunkra.

Hihetetlenül inspiráló ez a tömény, helyenként löncshús nyerseségű, máshol a legfinomabb kaviárokra emlékeztető, szinte még pulzáló, lélegző, de már az asztalon fogyasztásra kínált zenei eszencia, melyben apró magok találhatók. Azokból színes virágok nőnek, hogy azokból zöld hernyók guruljanak elő, akik lezabálják a kék száron csüngő vörös gyümölcsöket. Mondanom sem kell, mi vagyunk ezek a hernyók, akik itt lakmározunk a párizsi séfek svédasztalán, hogy aztán kiadós tarkabarka foltokat ürítsünk emésztés után.

A "From Nihil" egy konceptalbum, a kozmikus káoszt körülölelő semmi alapján íródott, és az ember jelentéktelenségét emeli ki az univerzumban. Legalábbis ők maguk így jellemzik a lemezanyagot. Miután ők a szerzők, ezt megtehetik, rendben. Ám ugyanígy azt is mondhatnák: a burjánzó zöld vegetáció és a körülötte lélegző fajok ezerfélesége adja alapját a lemeznek, mely a végtelen humánum nagyszerűségét hirdeti és az különféle nemzetek közötti összefogást szorgalmazza.

Nagyon fontos megemlíteni, ugyan nincsenek dalszövegek, sem szövegfoszlányok, valamennyi kis ének azért megtalálható a számokban, ha nem is mindegyikben, de például az Ephemeralban, vagy a Void Divine-ban. Ez a néhány hangból álló női ének rendkívül sokat dob a szerzeményeken. Egyébként több szempontból ezt a két tételt érzem a lemez legjobb darabjainak, ezekben a technikai tudás, az ízlés, a kreativitás tökéletes elegyet alkot, és olyan váratlan felütések, avagy mozzanatok jelennek meg, melyek a legtapasztaltabb zenészek számára meglepetéseket, mégpedig kellemes meglepetéseket okozhatnak (hmm… hogy a Void Divine mennyire kellemes… hááát… ezen lehet vitatkozni, a pokol zenei hangulatfestése talán még soha nem volt ennyire hátborzongató, mint itt…).

Lássuk be, az ilyen albumok sajátossága, hogy ki-ki azt lát bele, amit akar, illetve amennyit a képzelőereje enged. Persze a számcímek adnak egy kis kapaszkodót: Embrace The Nihil, Through The Cosmic Depth, Final Transmission: ezek mégiscsak a franciák elképzeléseit erősítik. Nem könnyű, sőt, szinte a lehetetlennel határos tíz ilyen masszív tétel végighallgatása, ezért nem mondom, hogy egy kiadós autóvezetés hátterében ez a lemez szóljon, hiszen a csattogó lábgép, a brutális szaggatás, a kásába húzó gitárok próbára teszik az ember türelmét, ám mint egy különleges háziállat, a Stömb szerzeményei is meghálálják a törődést.

Aprólékos munkával elkészített, végtelenül igényes és ötletes lemez lett a "From Nihil", tehát ha a semmiből ilyen dolgok születnek, akkor nem is akkora baj az emberi faj jelentéktelensége, mondjuk a Béta 40-en élő zagyvákok vagy az Ulpiust lakó humanoidák szervezettségéhez képest, mert valami hasznunk azért nekünk is van, ha más nem, zenélni azért tudunk, márpedig ezen a bolygón ez nem elhanyagolandó tényező. Ugyan egy az egyben megfekszi az ember gyomrát a kiadvány, külön-külön minden kis darabja mesteri munka. És egy svédasztalról sem kell lelegelni mindent, ami csak ott található. Véleményem szerint megüti a maximális szintet.

10/10

bob_smith.jpg

Fotó: Bob Smith

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8215450842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2020.02.02. 14:23:41

Eddig nálam is megüti... ám meg kell még hallgatnom a többi számot is.
süti beállítások módosítása