A lengyel extrém metal színtér Európa egyik legerősebbje: értelmetlen is lenne az összehasonlítás bármilyen értelemben a magyaréval. Elképesztő számú zenekar, kiadó, promóter, klub, fanzin, újság, klub, rádióadó (!) foglalkozik ezzel a szcénával és a hosszú évek munkája meg is hozta az eredményét: a Behemot gyakorlatilag szupersztár-státuszt ért el, de már szorosan a nyomában ott lihegnek a másodvonal bandái is.
Hate, Vader, Decapitated, Mgła, Batushka (opcionálisan bármelyik a jelenleg párhuzamosan futó két projektből): és ezek a gyakran előforduló, jól ismert nevek, melyek mögött százával dolgoznak és reménykednek az áttörésben jobbnál jobb underground csapatok. A 2004 óta létező, de a debütalbumig csak 2010-ben eljutó Blaze Of Perdition útja nagyon hasonló a fenti zenekarokéhoz: elég hamar megtalálták egyéni hangjukat, melyet egyre jobban finomítottak és ezzel párhuzamosan új hatásokat is beemeltek aktuális lemezeikre.
Az első két albumuk idején sokan egyszerű Watain-kópiának tartották a csapatot és kétségtelen, hogy a lengyelek rengeteg mindent átvettek a svéd hordától. Afféle zajos, nyers feketefém brigádként küzdöttek ők, mígnem 2013-ban beütött a tragédia: az Ausztria felé tartó buszuk balesetet szenvedett, Ikaroz gitáros/basszusgitáros meghalt, míg Sonneillon énekes és Wizun dobos súlyos sérülést szenvedett. Ez érthetően nagyon erős nyomot hagyott az együttesen: a két év szünet után, 2015-ben megjelentetett "Near Death Revelations" című korongjuk már egyfajta dallamos, epikus black metalt tartalmazott, csakúgy, mint a 2017-es, komoly kritikai visszhangot kiváltó "Conscious Darkness".
A február 14-én megjelenő "The Harrowing Of Hearts" már a Metal Blade égisze alatt lát napvilágot és ebből is világosan kitűnik, hogy a lengyelek ázsiója folyamatosan emelkedik. Általános tapasztalat, hogy ha egy trend vagy színtér egyik csapata befut, automatikusan húzza magával a hasonszőrű együtteseket. Szerencsére a Blaze Of Perdition igazán nincs rászorulva az ilyen automatizmusokra, mert kifejezetten színvonalas és egyedi produkcióval álltak elő. Az új lemez mind zenei tartalmában, mind pedig dalszövegeinek témájában egyedülálló.
A friss anyag egyrészt csapatmunkában született: a 2018-ban csatlakozott DQ dobos és M.R. gitáros is alaposan kivette a részét a dalszerzésből és ötletelésből, ráadásul az ütős a zenekar saját elmondása szerint egészen másként játszik, mint elődje: kevésbé sűrű és brutális a dobolása, ehelyett a rockos húzást keresi minden nótában. A számokra rátérve: kétségtelen tény, hogy a '80-as évek brit gótikus rockzenéje (The Mission, The Sisters Of Mercy, New Model Army, The Fields Of The Nephilim) óriási hatással volt a lemezre, olyannyira, hogy a Moonchild című The Field Of The Nephilim sláger feldolgozása zárásként rá is került a korongra.
A lemez átfogó mondanivalója még súlyosabb: Jézus a kereszthalála és a föltámadása közötti időben az Egyház tanítása szerint alászállt a pokolba, a holtak országába, hogy egyrészt elvigye a megváltás örömhírét a Krisztus előtt meghalt igazaknak, másrészt pedig alászállásával átélte a halált, illetve a pokolból való kiszabadulásával végleg megtörte a gonosz és a halál hatalmát. A lengyelek a poklot itt az emberi szívvel helyettesítették, mely a legszörnyűbb dolgokat tartalmazza: legsötétebb és legrejtettebb vágyainkat, bűneinket, félelmeinket és gondolatainkat.
A katolikus teológia szerint Jézus második eljövetelekor beteljesednek az idők, eljő a végítélet: Krisztus feltámasztja a halottakat és végleges ítéletet mond minden emberről, cselekedetről, nemzetről, eszméről. Ennek beteljesítésével véget ér az emberi történelem és az általunk ismert világ és Isten országa, az új Föld megalapításra kerül. Jézus megnyitja mindenki szívét az ítélkezéshez, hogy lássa, mi lakozik benne. Nem nehéz belátni, hogy talán ez a legfélelmetesebb egy ember számára: teljesen fel- és kitárulkozni mások előtt, bevallani elfojtott, de meglévő vágyait, gondolatait.
A "The Harrowing Of Hearts" pontosan erről szól: a dalokban sorra feltárulnak bűneink, árulásaink, függőségeink és szenvedélyeink. Ehhez ez az epikus jellegű, komplex, de mégis rendkívül dallamos, helyenként rockos atmoszférájú zene tökéletes aláfestést biztosít. Hatalmas piros pont jár a lengyeleknek azért, hogy egyetlen pillanatra sem engedtek a giccsnek: itt nincsenek hablaty-latin nyelvű kórusbetétek, gyermekkórusok, filmzenés suttogások és átkötések, no meg szimfonikus csilivili.
A Blaze Of Perdition a saját szerzeményeinek erejével képes bemutatni a fenti mondanivalót és teszi ezt mindenféle töltelék nélkül. A The Great Seducer a korong koronaékszere: csodálatos gitárszólóra fut ki a közel tízperces tétel, mely után a The Field Of Nephilim-feldolgozás már csak afféle hangulati levezetés.
A rengeteg fantáziátlan és kutyaütő black metal produkció között a lengyeleké Mount Everestként magasodik a többiek fölé. Nem kétséges, hogy helyet kell szorítanunk majd ennek az albumnak az év végi toplistánkon, függetlenül attól, hogy még éppen csak elkezdődött 2020. Nagyon tartalmas, összetett és súlyos anyag, erősen ajánlott minden olyan metalrajongónak, aki kíváncsi, hol is tart ma a black metal.
9,5/10
Fotó: Aleksandra Burska
