OZZY OSBOURNE - Ordinary Man (2020)

2020. február 21. - chris576

81930709_10158035993597318_3266595019728879616_n.jpg

Ozzy Osbourne és Tony Iommi, a két egykori stílusalapító harcostárs bár teljesen különböző személyiségek, mégis sok mindenben hasonlítanak egymásra. Mindkettő erős egyéniség, akik mellett folyamatosan cserélődtek a zenésztársak, ám ennek ellenére mindvégig kitartottak az elképzeléseik mellett, semmi sem tudta meggátolni őket abban, hogy feljussanak a csúcsra és ott hosszú távra kibéreljék az őket megillető helyet.

Tony Iommi maga a megtestesült erő, Ozzy viszont a felesége, Sharon nélkül valószínűleg nem jutott volna el idáig, sőt. A Black Sabbath-ban és a szólópályája első évtizedében tette le az asztalra a legtutibb albumokat, majd a kilencvenes évek eleje, közepe tájékán jött egy új Ozzy-korszak, mely már egy egészen más arcát mutatja a sötétség hercegének, és melyet jómagam nehezebben is fogadtam be, pontosabban a mai napig sem sikerült teljes egészében megbarátkoznom vele.

Aki a nyolcvanas évek Ozzy-ján nőtt fel, valószínűleg hasonlóképp érezhet, mint én. A későn érkezettek viszont elképzelhető, hogy pont ellenkezőleg tekintenek a mester munkásságára. Amikor megjelent az "Ozzmosis" című album (egy szekszárdi Mood-koncert másnapján hallgattuk meg a zenekarral Koloséknál), akkor egy keményebb hangszerelésű, a korábbi klasszikus heavy metal vonaltól elrugaszkodó koncepció lépett életbe, mely azóta is tart.

Véleményem szerint ez a változás Zakk Wylde csatlakozásakor kezdett el kicsírázni és az "Ozzmosis" lemezen tetőzött (akkoriban többször is az ős-Black Sabbath súlyosságát emlegette fel Ozz, mint hasonlóságot, illetve, hogy pontosan ez volt a célja a hangzást és a hangszerelést illetően). Ez a következő korongon még inkább kicsúcsosodott, és ezzel elkezdődött egy új Ozzy-éra. Ami talán nem is baj, de valahogy úgy vagyok ezzel, mint azok a Black Sabbath-rajongók, akik nehezen bár, de elfogadták Ronnie James Dio-t a Sabs új énekeseként.

Szóval új irány, új logo, új Ozzy. A mester hangja is elkezdett hanyatlani, de ez a stúdiófelvételeken még nem igazán, inkább az élő fellépések alkalmával öltött testet. Ozzy egészségügyi állapota mostanra olyannyira leromlott, hogy egyáltalán nem kizárt: az "Ordinary Man" talán a karrierjének legutolsó albuma.

A mindössze egy hónap alatt elkészült lemeznek Post Malone énekes-dalszerző-producer sikerdala, a Take What You Want - melyben Ozzy is vendégeskedik - adta meg a kezdő löketet. A dal producerét, Andrew Wattot nem sokkal e sikernótának elkészülte után kereste meg Ozzy, hogy készítsen vele egy új lemezt, majd felhívták a Red Hot Chili Peppers dobosát, Chad Smith-t és Duff McKagan-t, a Guns n' Roses basszusgitárosát, hogy részt vennének-e a lemez elkészítésében. A gitártémákat a mindössze huszonkilenc éves Andrew Watt (ex-California Bleed) játszotta fel, aki az album produceri munkálataiért is felelt.

Az impozáns névsor és a neves vendégzenészek szerepeltetése ellenére sem lett valami meggyőző az "Ordinary Man". A Straight To Hell nyitja a lemezt, Slash közreműködésével. Tipikus újkori Ozzy-témák sorjáznak benne, megnyerő a riff, jó a gitárszóló. Az All My Life sem rossz, de semmi extra, mondhatni kisujjból kirázott dal. A Goodbye lassú, málházós témája, valamint a dal második felében történő gyorsulás is tiszta rutinmunka. A címadó nóta, a lírai Ordinary Man egész jó, de igazából Elton John teszi kerekké, nélküle csak egy átlagos darab lenne.

Az Under The Graveyard nagyon jól sikerült, igazán hangulatos, pazar szerzemény. Az Eat Me szintén egy király darab, van benne húzás, erő. A Today Is The Day doomos témája is tetszetős, a Scary Little Green Man pedig a riffelés tekintetében viszi a pálmát. A balladisztikus Holy For Tonight elmegy, aztán a Post Malone vendégszereplésével készült punkos It's A Raid pedig fura, eléggé kilóg a többi szerzemény közül. A lemez végén a bónuszként szereplő Post Malone-dalt igazán lehagyhatták volna.

A lényeg a lényeg: szögezzük le, hogy a lemez önmagában nem rossz, de hallottam már sokkal jobbat is a Mestertől. Nem kell kongatni a vészharangokat, inkább örüljünk az albumnak, mert lehet, hogy tényleg ez lesz az utolsó. Az "Ordinary Man" 2020. február 21-én jelent meg a Sony Music gondozásában.

8,5/10622894_10151252978507318_1583621191_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4715485262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.