TOP10 - A legjobb metal riffgyárosok

2020. február 23. - Kovenant

kollazs_4.jpg

"Kezdetben vala a riff, és a riff vala a gitárosnál, és a gitáros vala a riff. Ez kezdetben a gitárosnál vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett." János Evangéliumának fenti parafrázisával is lehetne jellemezni a riff alapvető szerepét a rockzenében. 

A riff - meghatározása szerint - egy makacsul ismételt rövid, markánsan ritmizált dallamfrázis, dallami-ritmikai motívum. Először az 1920-as években tűnt fel a dzsesszben, onnan vándorolt tovább a blues, a rhythm and blues, majd a rockzene területére. A riff, ahogy ma ismerjük, talán Chuck Berry gitárján szólalt meg először a Maybellene című slágerében, úgy 1955 körül. A rocknóták riffjeinek 95%-át gitáron játsszák, a maradékon osztoznak csak a billentyűs hangszerek és esetleg még a basszusgitár. 

Bár a rockzenében is alapvető a szerepe (ehhez elég megemlítenünk Keith Richards, Mark Knopfler, Pete Townshend, Jimmy Page vagy éppen Eric Clapton nevét), mindenható erejét a metalnak köszönheti. Tulajdonképpen a metal egyfajta nonstop rifforgia: minden fősodorbeli sikert valaha elért hasonszőrű banda erre építette dalait, lemezeit, gyakorlatilag egész pályáját.

Válogatásunkban most olyan gitárosokat gyűjtöttünk össze, akiknek jelentősége és a stíluson belül elért eredményei vitathatatlanok. Munkásságuk nélkül maga a fémzene sem jött volna létre: dalaikat fényévekről is azonnal fel lehet ismerni, beleégtek a metalrajongók több nemzedékének tudatalattijába, nem véletlenül.

10. Chuck Schuldiner (Death)

chuck_schuldiner.jpg

A death metal keresztapja: ezt a jelzőt ragasztották rá az amerikai Chuck Schuldiner gitáros-énekesre, aki 1983-ban, 16 éves korában alapította meg zenekarát. A Death tulajdonképpen a stílus névadója is lett egyben: 1987-es "Scream Bloody Gore" című debütalbumukat tartják sokan a death metal sarkkövének, együtt a Morbid Angel "Altars Of Madness" klasszikusával.

Schuldiner gitárjátéka szinte önmagában definiálta és hozta létre a színtér teljes repertoárját: kis túlzással azt mondhatjuk, hogy máig belőle él minden ilyen zenekar. A '90-es évekre aztán egyre kiforrottabbá és érettebbé vált zenéje: a stíluson belüli technikás, progresszív irányzat is tőle indult el tulajdonképpen. 1991-es "Human" című lemezüket tartják a csapat legjobb korongjának, mely egyben minden idők egyik legkelendőbb death metal albuma is. Chuck Schuldiner 34 éves korában, 2001 decemberében hunyt el, miután két évvel korábban agytumort diagnosztizáltak nála.  

9. Trey Azagthoth (Morbid Angel)

trey_azagthoth.jpg

Chuck Schuldiner mellett a death metal (és az egész rockszíntér) egyik legfontosabb gitárosa a szintén amerikai Trey Azagthoth. A lovecrafti értelemben vett kozmikus rettenet, a dimenziókon és az emberi felfogóképességen túli szörnyistenek fenyegetése tökéletes zenei aláfestésben elevenedik meg bandájának, a Morbid Angelnek a munkásságában.

Trey Azagthoth azonban nemcsak a kitekert, disszonáns riffmunkában, hanem az eszement, egészen egyéni ízű szólózásban is kiemelkedőt alkotott. A zenekar a death metal alapműveit tette le sorra a kilencvenes években, mígnem 2011-ben egy, a rajongókat és a kritikusokat egyaránt megdöbbentő, bűnrossz albummal jelentkezett ("Illud Divinum Insanus"), melyet csak a teljes tagság lecserélésével, majd egy tradicionálisabb lemez kiadásával tudott kiköszörülni (a 2017-es "Kingdoms Disdained" kritikája ITT olvasható).

8. Ritchie Blackmore (Deep Purple, Rainbow)

ritchie_blackmore.jpg

A brit Deep Purple a rock/metal alapító szentháromságának megbecsült tagja a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett, azonban gitárosuk, Ritchie Blackmore a neoklasszikus szólózás létrehozója is egyben, kinek játékát gitáros generációk próbálták utánozni és továbbfejleszteni (leghíresebb képviselőjük a svéd Yngwie Malmsteen). Amellett, hogy a Deep Purple-ben rocktörténelmet írt, 1975-ben onnan történő távozását követően megalapította Ronnie James Dio amerikai énekessel a Rainbow nevű formációját, mellyel szintén klasszikus lemezek sorát jelentette meg.

Bár ő valóban szólózásáról ismert és elismert metalkörökben, ne felejtsük el, hogy olyan ikonikus nóták riffjeit írta meg, mint a Speed King, a Fireball, a Strange Kind Of Woman, a Highway Star, a Black Night, a Smoke On The Water, a Woman From Tokyo, a Rat Bat Blue, a Stormbringer vagy éppen a Burn. És ezek valóban csak a világslágerek: emellett tulajdonképpen az egész diszkográfiáját felsorolhatnánk itt, mert munkássága telis-tele van a jobbnál jobb riffekre épülő dalokkal. 

7. Glenn Tipton (Judas Priest)

glenn_tipton.jpg

Vannak ikonikus gitáros duók a metalban: Murray-Smith (Iron Maiden), Young-Young (AC/DC), DeGarmo-Wilton (Queensryche), Shermann-Denner (Mercyful Fate), de talán a leghíresebb mind közül a brit Judas Priest bárdista párosa, K.K. Downing és Glenn Tipton. Tipton az 1978-as "Stained Class" korongon vált a zenekar fő dalszerzőjévé, habár Downing szerepe is jelentős volt: az ő rockosabb, keményebb szólóit jól kiegészítették Tipton kidolgozott, gyakran szinte neoklasszikus jellegű villantásai.

A Judas Priest aranykorszaka egészen az 1990-es "Painkiller" albumig tartott: K.K. Downing 2011-ben kivált a csapatból, Tipton pedig 2018-ban jelentette be, hogy Parkinson-kórban szenved és kénytelen visszavonulni a turnézástól. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy felhagyott volna a zenéléssel: a hírek szerint a banda már dolgozik az új lemez dalain (2018-os, eddigi utolsó korongjukról ITT írtunk kritikát).

6. James Hetfield (Metallica)

james_hetfield.jpg

Bár a Metallica dalszerzői politikai bizottsága kéttagú (Lars Ulrich dobos, James Hetfield gitáros-énekes), a riffek legyártásában minden bizonnyal Hetfield mesteré a főszerep. Pedig a zenekar pályájának legelső, kezdeti időszakában olyannyira Dave Mustaine volt a kreatív agy, hogy még a második soralbumon, az 1984-ben kiadott "Ride The Lightning" korongon is két szerzeménye szerepelt, bő másfél évvel távozását követően.

Az azonban kétségtelen, hogy James Hetfield felel a metaltörténelem legjobban memorizálható és legikonikusabb riffjei közül jó pár tucatért, ráadásul frontemberi-előadói teljesítménye is hibátlan. Habár a csapat legsikeresebb és a rajongók által legkedveltebb érája az 1991-es Fekete Albummal véget ért, azért az 1996-os "Load" című anyagon, de főleg a legutóbbi, 2016-os lemezen is (kritikánk ITT olvasható) bőven akad olyan dal, melyre azonnal beindul a nyakunk és a lábunk.   

5. Dimebag Darrell (Pantera)

dimebag_darrell.jpg

A Texas államban 1981-ben megalakult amerikai Pantera a '80-as években egyfajta glam/power metalt játszott, meglehetősen kevés sikerrel. Az Abbott-testvérek (Darrell - gitár, Vinnie Paul - dob) által vezetett csapat pályája akkor fordult hatalmasat, amikor egyrészt a rendkívül karizmatikus Phil Anselmo énekes csatlakozott hozzájuk, másrészt az 1990-es "Cowboys From Hell" című albumukon teljes zenei irányváltással éltek.

A betonkemény riffelésre épülő, Anselmo agresszív énekével megtámogatott groove metal dalokban a '90-es évek második felében már egyre inkább teret nyert a southern/sludge hatás is, mely végül Anselmo és Rex Brown basszusgitáros másik bandája, a Down keretei között teljesedett ki. Dimebag Darrell eszement, technikás és iszonyatos tempójú riffjei és szólói a '90-es években teljesen megváltoztatták a heavy metal esztétikáját: egy teljesen új generáció nőtt fel zenéjükön, mely már egészen mást értett metal alatt, mint az egy-két évtizeddel korábbi rajongók. A nu metal, az ezredfordulót követő metalcore-robbanás mind-mind így vagy úgy, bevallottan vagy bevallatlanul, de a Pantera által megkezdett úton haladt tovább. 

A zenekar 2003-ban oszlott fel, Dimebag Darrellt pedig egy őrült rajongó lőtte agyon egy klubkoncert közben a színpadon 2004 decemberében: a gitáros mindössze harmincnyolc éves volt. Bátyja, Vinnie Paul 2018 júniusában halt meg szívinfarktusban. 

4. Jeff Hanneman (Slayer)

jeff_hammeman.jpg

A thrash metal egyik alapító csapata, az amerikai Slayer 1981-ben jött létre: teljesen kaotikus gitárszólók, Tom Araya énekes velőtrázó sikolyai és az eszeveszett, hardcore punkot idéző nyaktörő tempó mind a védjegyévé vált a zenekarnak. A siker az 1986-os "Reign In Blood" című, a metalban egyértelműen korszakalkotó lemezükkel érkezett meg az életükbe és onnantól kezdve a '90-es évek első harmadáig, a grunge megérkezéséig hibátlan szériát futottak.

Jeff Hanneman, aki a hardcore vonalról érkezett, a gyorsaságot és az agressziót hozta be a Slayer zenei világába. Mint a banda egyik fő dalszerzője, ő felelős a csapat legnagyobb slágereiért (Angel Of Death, Raining Blood, Die By The Sword, South Of Heaven, Dead Skin Mask, Seasons In The Abyss, Postmortem, War Ensemble) és hatását számtalan metalzenész is hangsúlyozta. 

2011 elején egy pókharapás révén húsevő baktérium támadta meg a kezét, ami miatt kénytelen volt lemondani a turnézást, helyére Gary Holt, az Exodus gitárosa lépett, aki régi haverja volt a zenekarnak. Sajnos a helyzet már nem változott meg, bármennyire is reménykedett benne mindenki: 2013-ban Hanneman májelégtelenségben elhunyt. A Slayer 2015-ben kiadott még egy nélküle készült stúdióalbumot ("Repentless" - a kritika ITT olvasható), majd egy óriási világ körüli búcsúturnét követően 2019 novemberében bejelentette végleges feloszlását.

3. Dave Mustaine (Megadeth)

dave_mustaine.jpg

A Metallica nevű, később megasikeressé vált bandában eltöltött szűk két év tulajdonképpen megalapozta Dave Mustaine karrierjét: bár a "Kill 'Em All" debütalbumon már nem szerepelt, mert a többiek kezelhetetlen kábítószerhasználata, alkoholizmusa és agresszív viselkedése miatt kitették a szűrét a csapatból, olyan bizonyítási vágy ébredt benne, melynek saját zenekara, a Megadeth születése is köszönhető.

Mustaine mindig is zseniális dalszerző volt, igazi riffmester, aki viszont nehezen fért össze aktuális társaival. 1985-ben jelentkezett bemutatkozásával, majd bő egy évtizeden át öntötte magából a jobbnál jobb thrashlemezeket. Az 1990-es "Rust In Peace" minden idők egyik legjobb metalalbuma, az 1992-es "Countdown To Extinction" pedig meghozta számára a nemzetközi sikert és áttörést is. Bár ez az anyag a kezdetét is jelentette a zenekar dallamosodásának, mely végül elvezetett az 1999-es "Risk" című, kritikai és rajongói szempontból egyértelműen bukásnak nevezhető mélypontig is. 

Mustaine az évtizedek során megküzdött függőségeivel, a zenekar átmeneti leállásával, újjászületett keresztényként hangsúlyosan politikai szövegeket ír, melyek sok esetben kiverik a biztosítékot, túlesett bal karjában kialakuló idegsérülésén, legvégül tavaly gégerákot diagnosztizáltak nála, melyből szerencsére kigyógyult és zenekarával gőzerővel dolgozik legújabb albumán (a szenzációsan sikerült legutóbbi, 2016-os "Dystopia" című lemezük kritikája ITT olvasható).

2. Angus/Malcolm Young (AC/DC)

angus_and_malcolm_young.jpg

A skót Young-testvérek neve egyet jelent a riffel: talán az általuk megalapított, Ausztráliában működő AC/DC a legismertebb és legsikeresebb olyan csapat, mely egész pályáját az erőteljes, elsőre egyszerűnek tűnő, de mégis utánozhatatlan riffmunkára építette. A ritmusgitáros Malcolm Young volt az agy, a zenekarvezető, aki testvérének már a kezdetek kezdetén átengedte a szólómunkát, de az irányítást sosem. Közösen gyártották le a rocktörténelem legemlékezetesebb és legkarakteresebb riffjeit és dalait.

Lassan ötvenéves karrierjük során meghódították az egész világot, túlélték ikonikus frontemberük, Bon Scott 1980-ban bekövetkezett tragikus elvesztését és végül csak a betegség és a halál állt az útjukba. Malcolm Youngnál időskori demenciát diagnosztizáltak, így távozni kényszerült saját csapatából, a 2014-es, eddigi utolsó "Rock Or Bust" korong már nélküle, de még az ő dalaival jelent meg (lemezkritikánk ITT olvasható). 2017-ben elhunyt: személyében minden idők egyik legnagyobb hatású dalszerzője és gitárosa távozott a színtérről.

Mára Angus Young maradt az egyedüli alapítótag a zenekarban, a hírek szerint az AC/DC hamarosan új albumot jelentet meg a korábban megírt és feldemózott Young-Young szerzeményekből, ráadásul Phil Rudd dobos, Brian Johnson énekes és talán még Cliff Williams basszusgitáros is visszatér, hogy méltó búcsút vehessenek kitartó rajongótáboruktól. Így legyen!

1. Tony Iommi (Black Sabbath)

tony_iommi.jpg

A heavy metal 1970-ben jött létre a brit Black Sabbath debütalbumának megjelenésével: senki sem vitatja ezt, mint ahogy azt sem, hogy az olasz bevándorlók gyermekeként 1948-ban született gitáros, Tony Iommi tulajdonképpen évtizedekre előre megírta és meghatározta a metal eszköztárát és egész szellemiségét. Ráadásul több olyan alstílus is az ő köpönyege alól bújt ki, melyek ma reneszánszukat élik (doom, stoner, sludge). 

Bár a zenekar 2017-ben végleg befejezte pályafutását, olyan örökséget hagytak az egész szakmára és rajongótáborukra, melyből gyaníthatóan még évtizedekig ellesz a színtér. Az ötven évvel ezelőtt kialakított hangzás és riffmunka máig hatással van bandák szó szerint ezreire. A gitárost 2012-ben limfómával, a nyirokrendszer daganatos megbetegedésével diagnosztizálták, de hála a kezeléseknek, sikerült legyűrnie a kórt. A Black Sabbath feloszlását követően vendégszereplést vállalt a svéd Candlemass tavalyi visszatérő albumán (lemezkritikánk ITT olvasható), de további tervei egyelőre nem ismertek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1115486550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Zoom 2020.02.25. 19:40:40

Három név, akik nálam elképesztő kategóriás riffmesterek: 1. Anders Allhage, ismertebb nevén Andy LaRoque. Nélküle King Diamond félkarú óriás lenne, egy zseniális gitáros, szólózásban is, riffekben is utolérhetetlen. 2. Chris Holmes a korai WASP lemezeken alkotott nagyokat. 3. Gary Holt az Exodusban és a Slayerben is bizonyított.