BLASPHEMER - The Sixth Hour (2020)

2020. február 24. - Kovenant

cover_blasphemer_the_sixth_hour.jpg

A mai metalmezőnyt jellemző elképesztő túlkínálat egyetlen pozitív hozadéka, hogy az embert mindig és folyamatosan érik meglepetések: olyan zenekarokkal találkozik, melyek akár húsz-harminc éve is üzemelnek, de mindeddig elkerülték az ember figyelmét, pedig azt bőven kiérdemelnék. Pontosan ilyen banda az olasz Blasphemer is, mely a Candlelight Records gondozásában január 24-én jelentette meg harmadik soralbumát "The Sixth Hour" címmel: a korong tulajdonképpen visszatérésüket és megújulásukat is jelenti.

A zenekar még 1998-ban alakult meg, tíz évre rá, 2008-ban jelent meg az első soralbumuk ("On The Inexistence Of God"), melyet csak 2016-ban követett a "Ritual Theophagy" című korong. Szóval nem egy rohamtempóban alkotó brigádról van szó, ráadásul mára az alapítók közül egyedül Simone Brigo énekes-gitáros tagja az együttesnek, mely így tulajdonképpen az ő szólóprojektjévé vált. A frontember egyébként 2015 óta a máltai Beheaded bárdistájaként is bizonyít (legutóbbi lemezük kritikája ITT olvasható).

Teljesen underground történetről van tehát szó, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Blasphemer stílusa afféle technikás, brutális death metal, mégpedig vallás- (illetve kifejezetten keresztény)ellenes, agresszív szövegekkel, azaz a csapat egy igen szűk rétegnek akar alkotni és e céljától semmi sem tudja őket eltántorítani. Az új anyaguk egyfajta konceptalbum: Jézus utolsó napját meséli el a Getszemáni-kertben történő elárulásától és elhurcolásától egészen a Golgotán történő keresztre feszítéséig. A Blasphemer szerint Jézus ember volt, semmi más, így emberi szenvedéseit mutatja be a kereszthalálig bezárólag.

A banda 2016-ban tulajdonképpen feloszlott és Simone Brigo 2017-ben teljesen új felállással élesztette újjá a formációt, fiatal zenészek segítségével. A kiadó promóciós szövege szerint a stílus is változott: a halálfém mellé a Blasphemer beemelte a black metal megoldásait is, így ma afféle blackened death metalt tolnak, mely egyre népszerűbb az underground berkeiben.

Nos, én bármennyire is figyeltem és ástam bele magam a szűk háromnegyed órás korong és a rövid instrumentális átkötést leszámítva tizenegy tétel rejtelmeibe, én itt bizony semmi mást nem hallottam, csak tradicionális death metalt, amúgy a brazil Krisiun, illetve a lengyel Vader stílusában. Kompromisszummentes, kétlábdobos darálások, pincemély, öblös hörgés, kellemes, le-fel skálázós szólók, hagyományos riffmenetek. 

A black metalnak még a leghalványabb nyomát sem találtam a lemezen, így gyorsan át is állítottam a becsapós infóanyag miatti félrement képzeletbeli kapcsolókat a fejemben és vegytiszta death metal lemezként álltam (illetve ültem) neki a korongnak. Nos, csalódni semmiképpen sem csalódtam, mert bika egy anyagról van szó, de bevallom, erősen kétséges a számomra, hogy pár hónap múlva akár csak emlékezni fogok-e a "The Sixth Hour" dalaira.

Minden a helyén van: jól szól a lemez, tiszta, dinamikus, erőteljes, kiegyensúlyozott a hangzás, a hangszerek szépen elkülönülnek és egyik sem a másik rovására van jelen, bár Simone Brigo brutális hörgése mintha egy kissé hátra lenne keverve és inkább mormogásként hangzik az előadása, de ez már egyéni ízlés kérdése. 

Az egyik leginkább eltalált, sodró tempójú és agresszív tétel a Lord Of Lies, illetve az I.N.R.I.: ezeknél éreztem azt, hogy a Blasphemer legénységét semmi sem állíthatja meg, mert a hegygerincről lezúduló lavinaként mindent magukkal söpörnek és ragadnak. Ilyen tételekből kellett volna még legalább négy-öt a lemezre és akkor most egy közel tökéletes produkcióról beszélhetnénk, de sajnos nem ez a helyzet.

Sok egymásba mosódó, nagyon hasonló atmoszférájú és felépítésű nóta követi egymást szépen sorra és bizony igen nehezen tudtam csak különbséget tenni a dalok között. Külön-külön hallgatva nagyon is rendben vannak, de egyben végigpörgetve a korongot egy kissé monotonná válik a dolog. Félreértés ne essék: egy másodpercre sem unatkoztam a "The Sixth Hour" hallgatása során, de az a bizonyos bizsergés vagy lúdbőrözés sem érkezett meg. 

Tudom, hogy egy művészeti produkció befogadása rengeteg tényezőtől függ: a befogadó fél aktuális hangulata, számtalan külső tényező (az időjárás, de még akár az egészségi állapot is) befolyásolhatja az élményt. Ezért csak szubjektív lehet a végeredmény: objektivitást számon kérni egy kritikán céltalan és értelmetlen, hiszen akkor semmi sem maradna egy recenzióban a tények (játékidő, kiadó, lemezcím) felsorolásán kívül.

Valahogy az egyediség, a meglepetés ereje hiányzik erről a lemezről: tényleg semmi negatívumot nem tudnék felhozni a korong ellen, de sajnos kifejezett pozitívumot sem. Szépen szól, vérprofi munka, beindulhat rá a fejünk, csak éppen úgy érzem, hogy - ahogy a bevezetőben is említettem - pár hónap múlva már az emléke is elhalványodik az éves kiadványdömpingben. 

8/10

blasphemer.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6415488202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.