FAKECIVIL - Resistensi Musik Bejat (2020)

2020. február 29. - Mr.Zoom

fakecivil-resistensi_musik_bejat-1440px.jpg

Jakarta, Indonézia. Egy város, melynél nehezen lehetne találni megfelelőbb színteret egy disztópikus sci-fi forgatási helyszínéül. A filmfelvételek hitelességét segítené, hogy itt minden valóságos, nem kell felépíteni a nyomasztó környezetet, mert az sajnos adja magát. Döbbenetes látványt mutatnak a hivalkodó felhőkarcolók árnyékaitól nem messze elterülő úszó szigetek, a földfelszín évek óta tartó süllyedése miatt tengervíz alá kerülő szegénynegyedek. A közlekedés európai mércével mérve elképzelhetetlen. A több mint 10 milliós lakosság számára a kormány tavaly, azaz 2019-ben építette meg az első metrót! Ez az egyetlen metróvonal még nem oldotta meg a főváros gondjait, de legalább enyhítette valamelyest.

A forgalmasabb közutakon bevezették a hárman egy autóban szabályt, vagyis ennél kevesebb személy nem ülhet egy gépjárműben. Hozzáteszem, ez akár Budapesten is ésszerű és praktikus döntés lenne, bármekkora meghökkenést is okozna a lakosság részéről. Jakartában még ez is kevés volt, egész egyszerűen túl sok az ember, és a felelős döntéseket hozó politikusok nem állnak a helyzet magaslatán.

A város évről évre süllyed, egyre nagyobb a fertőzésveszély, tapintható a közlekedési káosz, virágzik a korrupció, nem is tudom, mi szépet mondjak még a szóban forgó nagylemez elkészítőinek lakóhelyéről? Ők maguk még azt is fontosnak tartották kiemelni, hogy Jakarta Bekasi nevű negyedéből jöttek, ahol több mint 4000 gyár van (valakinek meg kell termelni a fejlett világ menő cuccait, elég csak a hangszerekre gondolni, melyeken „Made In Indonesia” címke található), a munkanélküliségi ráta mégis emelkedik, több ezer helybéli lakos szó szerint a szemétből él.

Ezek után talán senki nem lepődik meg azon, ha a srácok kicsit kieresztették magukból a gőzt bemutatkozó lemezükön. Éppen pengethetnének hárfát is és vidám trópusi dalokkal is várhatnák a szebb jövőt, ám ez a kincstári optimizmus nem jellemző szerzeményeikre. Röviden és tömören: zúznak, de rendesen! Ha rég hallottál egy dühös, energikus, kompromisszummentes thrash metal lemezt, akkor ne is keress tovább, mert ők tálcán kínálnak egy ilyet!

Az egyetlen szívfájdalmam a mindössze 35 perces időtartam, ezt egy nagylemezre kevésnek érzem, még akkor is, ha komplexitása, virtuozitása, velős tételeinek befogadása valamennyire indokolja a hangzóanyag szűkebb terjedelmét. Ha nem is nevezném elvont vagy progresszív thrash metalnak a stílust (hanem inkább régi vágású döngölésnek), azért vannak bőven meglepő felütések, trükkös és fogós dob-, valamint gitártémák a lemezen. Például az is szokatlan, hogy a dobos kedveli a kolompok használatát, ami alapvetően hard rockerek, glam metalosok szokása, ide viszont kiválóan be sikerült illeszteni!

A dalok nagy része angol nyelven íródott, érdekességképpen azonban meghallgatható tőlük néhány anyanyelvi tétel is, bár miután ezek sodró hangulatú, gyors zenei alapra illeszkednek, a legtöbb hallgató nem veszi észre a nyelvi eltérést, szerintem.

Ha egy magyar, vagy európai ember csak mosolyogna a hírre, miszerint most egy indonéz csapat próbálkozik egy számukra idegen műfajjal, akkor emlékeztetném arra, amikor a nyolcvanas években bizonyos Pepa-testvérek vezetésével megalakult a Death Angel nevű zenekar. Azok a srácok a Fülöp-szigetek lakóinak leszármazottaiként vittek végbe jelentős haditettet. Kettejük közül Gus ott is született a szigeteken, szóval a tehetség bárhonnan is jön, megmutatja magát.

Azért is jutottak eszembe a Pepa-tesók, mert zenei téren a D.A. jó párhuzam lehet a Fakecivil jellemzésére. Természetesen itt a korai lemezekre gondolok, nem a kétezres évekre. A "Frolic Through The Park” és a "The Ultra-Violence” technikás megoldásai, gyönyörű gitárdallamai köszönnek vissza az indonézek albumán, s mivel náluk is két gitár adagolja a fémet, ezért van némi hasonlóság. A zenekar felállása a következő: Lody Andrian - gitár/ének, Paulus Tandiarto - gitár, Dennis Destryawan - basszusgitár, Dimas Satrio - dobok.

Az énekstílus is olyan, mintha Andrian a Death Angel/Sepultura korszakos lemezein cseperedett volna fel, inkább erőből oldja meg, nem igazán dallamos torok. Kiabálós-üvöltözős megoldásait szokni kell, nekem elsőre annyira nem tetszett, de többszöri meghallgatásra teljesen megbarátkoztam vele.

A legfőbb értéket a gitárosok közös munkájában látom: erős riffek, dallamos, magával ragadó szólók, több ponton elismerésre méltó fejbólintást csikartak ki belőlem. A legjobban sikerült nótának a Revolution Wart tartom, ez egy klasszikus thrash metal darab, nagyon jók a tempóváltásai, és a szólók is a hőskorszak aranyalbumait idézik. A Jack Out Of The Hell darálása vagy a Deranged Gunman sokszálú, tekervényes örvénylése is sok thrasher kedvence lehet.

Nagy potenciál van ebben a kiadó nélküli, európai terjesztőt kereső csapatban, ha én magam producer lennék, teljesen biztosan a szárnyaim alá venném őket. Kis befektetéssel és némi türelemmel meghoznák a remélt sikert, mert a nemzetközi színtéren kevés az ennyire magas színvonalú old school thrash metal banda. Nagyon remélem, hallani fogunk még róluk, és nem tűnnek el a zeneipar süllyesztőjében, mert kár lenne értük.

8/10

fc_photo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4215496564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.