ASPIDIUM – Harmageddon (2020)

2020. március 19. - Chloroform Girl

aspidium-cover.jpg

Nemrégiben az öcsém elküldött nekem egy zenei darabot a Heavy túra című – metalosok számára egyébként erősen ajánlott – filmből, mondván, tudnék-e neki valami hasonló bandát ajánlani. Én a kapott mintát természetesen rögtön analizáltam, és arra következtettem belőle, hogy kedves fivérem a blackened death vonalán szeretne elindulni. Jómagam nem vagyok túl jártas ebben a műfajban, úgyhogy első körben csípőből a Behemoth-ot ajánlottam neki. Ha azonban az Aspidium „Harmageddon” című lemeze nem csak ez év áprilisában jelenne meg, ezt is nyugodtan hozzácsaphattam volna az ajánlathoz.

Önmagában a blackened death skatulya nem korlátozza le az ide sorolható bandák hangzását, mindenki maga válogatja, melyik fő ötvözőből mennyit dolgoz bele anyagába, és milyen egyéb hangzásokkal fűszerezi még ezeken kívül. A német-olasz kollaborációban létrejött "Harmageddon" is sokat játszik az arányokkal. A vokálok főleg a black jegyeit hordozzák, a károgást pedig nagyon kimért, középtempós, kifejezetten dallamos death kíséri.

Ráadásul milyen jó dallamokkal! A gitárok úgy működnek ebben a klasszikus vokál-gitár-basszer-dob munkacsapatban, mint egy jó vezető. Nem nyomják el és rendelik maguk alá a többi hangszert öncélú brillírozással, hanem profizmussal és fantáziával megerősítik, kiemelik, és megkoronázzák a teljes csapat munkáját. A riffek fülbemászóak, az ember könnyen azon kapja magát, hogy bár a zene nem tolakodó, és nem is túl intenzív, mégis számítógépe előtt ülve lassan, de teljes törzsből bólogat a sötét, húzós dallamokra. A melódiák már-már kiszakadnak a death-ben megszokott keretekből, de közel nem annyira túlcifrázottak és hősködőek, mintha power metalt hallgatnánk.

Nyelvében él a nemzet; talán ez motiválta Kurt Jason Kelderert arra, hogy társadalomkritikus szövegeit németül kárálja el a death metalban megszokott angol helyett, de valószínűbb, hogy a skatulyákból való kitörés állt inkább emögött a döntés mögött, mintsem holmi patriotizmus. Mindenesetre jó ötlet volt, az egy boszorkánymester kántálására emlékeztető szövegek így sokkal jobban megragadják az ember figyelmét, akár érti azokat, akár nem. A német nyelvet ugyanis Magyarországon bár olyan sokan talán nem beszélik, de annál többen hallották már, és ha más nem, az általános iskolai németórák meddő próbálkozásai mindenkiben elég mély nyomot hagytak ahhoz, hogy legalább felismerje.

Megannyi fémjelzése mellett a német nyelv még a Rammstein hangzásához is sokat tesz hozzá, ebből a hatásból profitál az Aspidium is. Ráadásul szövegeik jól artikuláltak, akik beszélik a nyelvet, gond nélkül ki fogják érteni belőle a mondanivalót. Továbbá a német dalszövegek kölcsönöznek egy megkapó, talán egyenesen szórakoztató réteget is a daloknak. Bár szeretném azt hinni, egyedül én vagyok olyan éretlen, hogy a német szövegeken elröhögöm magam, a Németül minden jobban hangzik Facebook-oldal létezése és népszerűsége azt bizonyítja, osztoznak még páran ebben a jellemvonásomban.

Bár a “Harmageddon” dalainak váza kiváló, és acélosan erős, a hangzást mégis soványnak éreztem. Talán a keverés az oka, talán a dalszerzésbe lett volna érdemes valami kis extrát tenni, de a mesteri riffek és dallamok ellenére is olyannak éreztem a zenét, ahogy Zsákos Bilbó saját magát: mint kevés vaj a túl sok kenyéren. Szerintem ha a metalzenekarok által jól bejáratott négy sarkalatos hangszeren kívül még valamit beemeltek volna a mixbe, azzal egy sokkal teltebb, egyedibb hangzást lehetett volna létrehozni, és a lemez pusztító úthengerként gördülhetett volna végig a hallgatón, elszabadult olajoshordó helyett.

Bár félreértés ne essék, az elszabadult olajoshordó is nagyot tud ütni. De a “Harmageddon” hallgatása közben úgy jártam, mint az egyszeri gyenge dioptriás polgártárs, aki poénból felpróbálja egy barátja szemüvegét, és csak miután minden HD-re vált, jön rá, hogy valójában eddig végig rosszul látott. Éppen a Gleichschritt Marsch szólt a lejátszómból, amikor véletlenül megnyitottam egy videót az interneten, amiben egy férfi olasz nyelvű nekrológokat olvas, és a kettő elegye valami pofátlanul jól hangzott. Valami hasonló kísérlettel egy igazán erős, egyedi fegyvert tudna létrehozni a német-olasz brigád.

Ezenkívül helyenként egyértelműen a hangzás felelt a gyengébb hatásért. Az épp az imént megénekelt Gleichschritt Marsch tempós blastbeatje olyannak hat, mintha valaki türelmetlenül dobolna az ujjával egy pizzásdobozon, a Scheinwelt dobtémái pedig úgy hangzottak, mint egy lincseléstől tartó gyalogos elfojtott köhögése. Nem tettek azok a dobok semmi olyat, amiért ilyen hangosítást érdemelnének.

Ezeket az apróságokat leszámítva azonban a lemez működik, karmol, rúg, harap, és még dallamokat is játszik nekünk közben, ráadásul nyelvtanuláshoz sem az utolsó, legalábbis ki bírna annak ellenállni, hogy a lemezjátszóval együtt károgja: “Gotter Krieger – Falscher Profet!”.

8,5/10

aspidium_bandfoto1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4015534320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.