LUCIFER - Lucifer III (2020)

2020. március 22. - chris576

79501950_1477625239062134_5011293941765505024_o.jpg

Emlékeztek még a 2012-ben megalakított The Oath nevű egylemezes heavy/doom metalt játszó csajbandára? A talpig feketében feszítő szőke rockerhölgyek fotogén megjelenése már önmagában sikerként volt elkönyvelhető. Ám a zenekar nevét viselő 2014-es debütalbum megjelenése után nem sokkal be is dobták a törölközőt.

Johanna Sadonis énekesnő ezután a Lucifer nevű formáció élén folytatta tovább zenei karrierjét, melyet Andrew Prestridge dobossal és Gaz Jennings gitárossal hozott össze még 2014-ben. Számos tagcserét követően mára már csak Johanna maradt meg az eredeti felállásból. Mellette jelenleg Nicke Andersson püföli a dobokat, Harald Göthblad basszusgitározik, Martin Nordin és Linus Björklund pedig a gitáros posztot töltik be a zenekarban.

A svéd-német kollaboráció a harmadik nagylemezét dobta nemrég piacra és akárcsak az előző kettő, ez is a zenekar nevét viseli (sorszámozva). Minőségbeli fejlődésről sajnos nem igazán tudok beszámolni, ugyanis az előző anyaguk ennél sokkal jobban sikerült. A lemez hangzása és a retró életérzés továbbra is abszolút Luciferes, de ezúttal nem sikerült olyan hangulatos és ütős dalokat írniuk, mint legutóbb.

Már a kezdés is eléggé vérszegény, mármint ötletesség tekintetében, mert a lendület és az előadásmód változatlanul elsőrangú, de ez önmagában nem sokat ér, ha szürke, fantáziátlan szerzeményekről van szó. Biztosan közrejátszik ebben a sok tagcsere is: az igazán jó dalszerzők valószínűleg már továbbálltak és máshol kamatoztatják a tehetségüket. Én legalábbis erre a következtetésre jutottam.

A lemezt nyitó Ghost című dal rendesen megdörren, jó vastagon is szól, de nem tartogat izgalmakat, elmegy mellettünk, felemás érzéseket hagyva maga után. A Midnight Phantom egy igazán jó gitárriffel ékeskedik, de ezt leszámítva nem sok érdekességet tud felmutatni. A harmadik dal, a Leather Demon egy lazább, szellősebb darab, de sajnos ez is eléggé középszerű (a vége felé egy kissé azért emelkedik a színvonal), a lúdbőrözés pedig ezúttal is elmarad.

Ahogy haladunk előre, úgy emelkedik a lemez nívója: a negyedik Lucifer című dal már ígéretesebb, mint az előzőek, viszont egyéniség szempontjából éppen csak elégséges osztályzatot érdemel. A Pacific Blues is mondhatni ingázik a pofás és az átlagos témázgatások között. A Coffin Fever végre megnyitja a kapukat a felhőtlen zenehallgatás birodalmába, ez eddig a legjobban sikerült tétel az albumon.

A Flanked By Snakes is viszi tovább az előző szerzemény magas színvonalát, de nagy kár, hogy a lemez közepétől kezd csak beizzani a dolog. A Stay Astray is nagyon fajin, viszont a lemezt záró Cemetery Eyes már nem annyira hoz lázba. Mivel az album fele nagyjából rendben van, a többi pedig átlagos, ezért nem áll szándékomban lehúzni az anyagot, inkább úgy fogalmaznék, hogy csalódás az előző korongjukhoz képest.

A "Lucifer lll" 2020. március 20-án jelent meg a Century Media Records gondozásában. A zenekar rajongóinak elképzelhető, hogy enyhe csalódást okoz majd, de aki alapjáraton kedveli a hetvenes évek hangulatát idéző heavy/doom muzsikát, annak kellemes szórakozást ígér az anyag.

8/10

lucifer_2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr115544208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.