IGORRR - Spirituality And Distortion (2020)

2020. március 25. - Chloroform Girl

igorrr-sad_web.jpg

A francia Igorrr zenéjét nagyon nehéz bármelyik metalzenei skatulyába beleszuszakolni. A művésznév mögött rejlő Gautier Serre a legváltozatosabb stílusokkal cicázik; a death, a black és a breakcore talán még nem is okozna megrökönyödést, de kategorizálhatatlan zenéjében bőven megtalálhatóak balkáni, klasszikus, és barokk zenei hatások is. Erre persze még rá lehetne húzni a sok mindent elbíró experimentális vagy avantgárd gyűjtőneveket. De miután a március huszonhetedikén debütáló „Spirituality And Distortion” című lemezt végighallgattam, csak ennyire tudtam gondolni: ez most mégis mi volt?

Az ötvenöt perces intenzív zenei élményre nagyon nehéz nem csak elsőre, de másodjára is szavakat találni. Talán Mike Patton kevésbé ismert projektjeire emlékeztet leginkább, de míg a Fantômas zenei kavalkádja mintha direkt bántani akarna, az Igorrr inkább csak túlzásba viszi a tréfát. Mintha egy támadó pitbullt hasonlítanánk egy kerge németjuhászhoz, aki csak játszani akar, nem tehet róla, hogy közben teljesen összekarmol, rátapos a lábamra, megharap, összenyálaz, és a csóváló farkával kiveri a szemem. De, aki ismer, tudja: bármikor, bármilyen kutyával összekarmoltatom, megharaptatom, és összenyálaztatom magam, ha játékról van szó.

Bár a pár markánsan kitűnő elemen kívül a hangzás bizarrsága az első, amit jellemzőként felhoznék, a zene randomsága sehol sem öncélú, és ami a legérdekesebb, sehol sem zökkenti ki a hallgatót. Hiába más és már minden dal, hiába állnak a dalok is az egymástól legtávolabb álló stílusokban megírt szegmensekből, az album sodrása elejétől a végéig azonos erővel dobál minket torzított riffek, tempós breakcore ütemek és szédítő áriák hátán. Nehezen befogadható, de már első hallgatásra is élvezetes.

Hogyha külön kiérzed a hagyma, a paprika és a fekete bors ízét, tudod, hogy anyukád nagyon elcseszte a pörköltet, hiszen ezeknek egy elválaszthatatlan, szemet-szájat gyönyörködtető elegynek kellene lennie, nem pedig zsíros lében lebegő zöldségdarabok szólóprojektjének. Ezen az elven működik az Igorrr is. Bár van itt klasszikus zene, keleties témák, balkáni, death metal, ezek dalokon belül egyáltalán nem szegregálódnak, a műfajok összefonódva sajátos ötvözeteket alkotnak. Arab zene elektronikus beütéssel, és súlyos elektromos gitár riffekkel? Csak hallgasd meg a Camel Dancefloor-t! Vonósnégyes, női kar és duplázó? Nervous Waltz. Vagy azt szeretnéd, hogy egy gitárhúr bajszú robotegér futkorásszon fel-alá a gerinceden egy elmebeteg, ismétlődő riff formájában? Very Noise. Szeretnéd másfél percen keresztül azt se tudni, mi történik? Nézd meg hozzá a videoklipet is.

A jól bevált, gyomorig hatoló death vokálok is tiszteletüket teszik a Parpaing során (nem kisebb ember, mint George „Corpsegrinder” Fisher tolmácsolásában), de biztosak lehetünk benne, hogy Gautier Serre nem éri be holmi hörgés-zörgéssel, a dal végül robotikus összeomlásba torkollik, de még mielőtt ez megtörténne, a miheztartás végett jól nyakon csapkodja a hallgatót pár súlyos thrash metalos riffel. Ezenkívül azonban a metal jól bevált formulái inkább csak instrumentális formában vannak jelen az albumon. Jelenlétük pedig olyan, mint egy éjszakai kollégium folyosóin őrjáratozó, sasszemű nevelőnőé. Suttoghatsz meg bujkálhatsz akárhogy, előbb-utóbb úgyis szembe fog veled jönni, és akkor az Úr legyen hozzád irgalmas.

Aki jártas a metalzenében, az azonban tudja, hogy nem csak egy mélyre hangolt, erőteljes, torzított riffel vagy egy gurgulázó hörgéssel lehet valakire a frászt hozni, sőt. Ezek az eszközök csak a belépő szintű felhasználók számára tűnnek hátborzongatónak, mi, rutinos fogyasztók, már ezért az élményért jövünk alapból. Akkor hogyan lehet a mi bőrünket megborzongatni, a mi hátunkon felállítani a szőrt? Kemény dió, de az Igorrr erre is számos megoldást kínál. Talán a leginkább kiemelésre méltó ezek közül a lemezen hallható női vokál ereje és sokszínűsége. Legyen opera, lágy ének vagy rikácsolás, Laure Le Prunenec egyedi, elbűvölő hangja teljesen magával ragadja a hallgatót. Nem csak ebben a projektben funkcionál ő Gautier Serre angyali hangú bűntársaként. Jól összeszokott párosról beszélünk, másik közös projektjük, az Öxxö XööX legfrissebb lemezét ITT méltattuk.

A lemezen minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Keleti pengetős hangszer (nem, nem fogok rájönni, hogy pontosan mi, műveletlen vagyok) és sikító elektromos gitár násza, nyolcbites zenei alapra hörgő Corpsegrinder, blastbeatbe oltott tangóharmonikás sanzon: a lemez hatására úgy érezzük magunkat, mint Aliz Csodaországban. A letaglózottságtól meg sem tudunk mozdulni, csak tágra nyílt fülekkel és pupillákkal nézzük, ahogy életre kel előttünk nappalink berendezése.

Egy promóanyagot általában hálószobámban a laptop elé befészkelve, jegyzetelés közben a met.hu – index – facebook köröket róva szoktam meghallgatni, azonban most kivételt tettem. Mivel a Very Strange című szám videoklipje, hasonlóan bizarr ízlésű barátaim jóvoltából, már sokadjára bukkant fel az üzenőfalamon, így az Igorrr albumát az átlagosnál is nagyobb érdeklődéssel nyitottam meg. Az a pénteki nap pedig, amikor időt szakítottam a lemezre, a közeljövőben az utolsó meleg, és relatíve gondtalan napnak ígérkezett, így úgy döntöttem, a lemezt, a jegyzeteimet, meg egy doboz sört egyaránt felviszek egy tízemeletes panelház tetejére. Bölcs döntés volt: a „Spirituality And Distortion” nem olyan lemez, mely megtűri azt, hogy bármi másra figyeljek mellette. Ellenben tökéletes aláfestés egy pre-apokaliptikus naplementéhez egy külvárosi lakótelep tetején.

10/10

igorrr_2020_by_svarta_photography_800.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9515553680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.