THE HEAVY EYES - Love Like Machines (2020)

2020. április 25. - chris576

lovelikemachines-1024x1024.jpg

Ezerszer leírtuk már, hogy a stoner vonalon bődületes túltermelés uralkodik, ezért a témában nem is szeretnék újabb okfejtésekbe bocsátkozni. A szóban forgó amerikai formáció, a The Heavy Eyes is ezt a stílust nyüstöli 2010-es megalakulása óta négy sor- és egy koncertlemezzel a háta mögött.

A Tennessee állambeli Memphis városában működő csapat nem a monoton, minimál témákkal operáló vonatra ült fel anno, hanem ízes, jammelős stílusban kezdték el adagolni a stílusalapító Kyuss-féle muzsikát. Az agyontorzított gitárok és a vastag hangzás náluk is alap, de emellett igyekeznek minőségi, fogós és változatos szerzeményekkel megpakolni a lemezeiket. Persze itt sem minden arany, ami fénylik, de összességében azért elmondható, hogy a stoner műfaj egyik legtehetségesebb versenyzőivel állunk szemben.

A Tony Iommi ihlette szigorú riffelés, valamint a komor, doomos zenei világ nem igazán érhető tetten a The Heavy Eyes munkásságában, sokkal inkább a hetvenes évek bluesosabb, játékosabb zenekarainak hatása köszön vissza a dalokban. Nézzünk hát egy-két bandát, akik inspirálták őket: Led Zeppelin, Cactus, Cream, Jeff Beck, Fu Manchu, Queen Of The Stone Age.

Természetesen a Black Sabbath neve is ott szerepel a kedvenceik között, de szándékosan nem akarom ebbe az irányba terelni a témát, mert a The Heavy Eyes nem éppen egy Saint Vitus vagy mondjuk egy Acid Mammoth. De akár említhetném a stoner egyik alapcsapatát, a Sleepet is, annak is a "Dopesmoker" című lemezét, mely bár szintén stoner metal, köszönő viszonyban sincs a The Heavy Eyes arculatával.

Szóval aki egy komor, vészjósló formációra szomjazik, az sajnos rossz helyen keresgél. Az amcsi zenészek kifejezetten felhőtlen, pozitív kicsengésű szerzeményei - még a vastag riffek ellenére is - jó kedvre derítik az embert, feltöltenek és nem lelomboznak. A nótákból árad a srácok zeneimádata, a műfaj iránti alázat. Nem igazán mondhatni, hogy bármi is változott volna az egyenletben az első lemezük megjelenése óta. A negyedik soralbum ugyanazt az életvidám, jammelős muzsikát rejti, mint az összes többi anyaguk.

A mindössze harmincnégy és fél perces "Love Like Machines" elnevezésű album az Anabasis című dallal indít, először akusztikusan, de a csöves erősítők beizzítása után sem kapkodják el a dolgot, szép fokozatosan pörgetik be a motorokat. A második dal, a Made For The Age - túl a bemelegítésen - már megállíthatatlanul száguld a stoner aszfaltján. A Hand Of Bear középtempóban fogant, búgó, torz basszussal, világbajnok gitártémával.

A két és fél perces Late Night halálba torzított hangszerelése tökéletesen harmonizál a tiszta énekkel; a God Dawn Wolf Man szintén nem egy hosszú darab, nem sok idejük van hát a kibontakozásra, de sebaj, legalább erről is elmondható, hogy sallangmentes, ütős, ötletes. Ezt követően sem futunk bele felesleges, izzadtságszagú szerzeményekbe, mindvégig egyenletes a színvonal. Igaz, harmincöt percet kellett csak kitölteniük, ám ha tehetségtelen hangszergyilkosok lennének, akkor ez a tömény fél óra sem érne semmit.

A jammelős stoner metal koronázatlan királyai (micsoda újfajta értelmezés rejlik e szó mögött) 2020. március 27-én dobták piacra negyedik sorlemezüket a Kozmik Artifactz kiadó gondozásában. Ha nem ismered a bandát, de a stoner univerzumában bolyongsz, kattints a videókra, nem bánod meg!

9/10

heavy-eyes-promo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6415639184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.