Rozsdagyár

DEFEKT - Klippremier: Barátnak nem jó

2020. május 12. - Felicium

csapatfoto01_webre.jpg

Két év klip szünet után ismét hallat magáról az idén ötesztendős, budapesti alternatív rock formáció, a Defekt zenekar. A jó hangulatú, sokszor önkritikus és önironikus csapat ezúttal egy próbatermi klippel lepi meg táborát. A Barátnak nem jó című daluk pedig egy populárisabb mű, melyet Nagykőrösön rögzítettek, a KD Recording Studióban, míg a videoanyagokat a Dürer Stúdió stúdiótermében vették fel. A bandához tavaly csatlakozott a tiszta és erős hangú, energikus új énekesük, Marsi Dia, akinek ez lesz a zenekari klipdebütálója. A dob poszton az együtteshez tavaly visszatérő alapító dobosát, a Drumkillers női tagját, Vastag Viktóriát hallhatjuk és láthatjuk.

A dal arról az élethelyzetről szól, amit már talán mindannyian megéltünk, hogy csak a barátzónába sikerült bekerülnünk, ellentétben azzal a céllal, hogy a szívben parkoljunk le. Mennyiben fog ez különbözni a témát sokszor körbejárt daloktól? A Defekt ismét a nyílt, de mégis költői dalszöveggel és modern dallamvilág melletti tradicionális rockhangzással próbálja megválaszolni.

A zeneszerző ezúttal is a zenekar gitárosa és zenei vezetője, Kiss Zoltán, míg a szöveget a zenekar frontembere, Korcz Attila költő írta. A Samas zenekar kedvelőinek is érdemes megtekinteni a klipet, hiszen a basszusgitáros poszton ismerősbe futhatnak bele. A szintén alapító Defekt-tag, Szabó Viktor modern metalhoz szokott hallgatói biztos, hogy meglepetéssel fogják hallgatni a „puhább” muzsikát is hasonló energiákkal játszó zenészt.

„A Barátnak nem jó számunk azért áll nagyon közel a szívemhez, mert egyszerre két múzsát, két nagy szerelmem történetét is fel tudom benne idézni. Csodás emlékek, energiák elevenedben bennem újra, amikor ezt a számot játsszuk. Remélem másokban is tud szép emlékeket ébreszteni, vagy aktuális feszültségeket tompítani. Innen is köszönöm az ihletet Zsófinak és Krisztának, valamint a dalt a zenekarnak. Szerencsére úgy látjuk koncerteken, hogy nem csak mi szeretjük a Barátnak nem jó számot, hanem a  lelkes és hűséges közönségünknek is, akik már inkább egy egyre bővülő közösségé formálódtak.„ – Korcz Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr815685790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása