GREEN CARNATION - Leaves Of Yesteryear (2020)

2020. május 17. - Mr.Zoom

146975.jpg

”I met a Christian in Christiansands and a devil in Helsinki!” - énekelte 1996-ban Tricky énekesnője, Martina-Topley Bird, s ezzel akaratlanul is beemelte a köztudatba azt a norvég települést (helyesen Kristiansand), ahonnan az In the Woods, illetve a Green Carnation elindult. A két zenekar között számos rokon vonás húzódik, alapvetően mindkettő doom/death alapú progresszív muzsika, mely nem riad vissza semmilyen kitekintéstől és a műfaj határvonalainak tágításától. 

Az együttes egyébként azzal szerzett magának hírnevet, hogy elsőként aposztrofálta magát pagan metalnak, illetve körülbelül a Nightwish debütálásával azonos időben állt elő operaénekesnő alkalmazásával egy metalbandában. Abba most nem szeretnék belemenni, kié az érdem eme újításra vonatkozóan, azt viszont szívesen elmondom, hogy nekem Synne Larsen éneke mindig jobban tetszett, mint jóval nevesebb vetélytársáé.

A másik közös vonás a billentyű domináns jelenléte: ha nem is Keith Emerson-féle bonyolult trükközés ez, mégis markánsan kihallható a zenei alapból és ez a műfaj kedvelőitől megkíván némi rugalmasságot. Nem beszélve az egészen könnyed, dallamos zenei betétek közbeékeléséről, az elmerengős, pihentető részletek hirtelen felerősödéséről vagy felgyorsulásáról. Mindez szintén eszünkbe juttathatja a Nightwish munkásságát és van is hasonlóság a két csapat felfogása között, mégsem nevezném egyiket a másik tükörképének, és fordítva, mert a Green Carnation - az akusztikus lemezét leszámítva - soha nem ment el annyira a populáris vonal irányába, mint a finnek.

A Green Carnation megalakulása óta számos tagcserén esett át, sőt 2013-ban fel is oszlott, de a karizmatikus gitáros, Terje Vik Schei, azaz Tchort nem adta fel, újjáélesztette a bandát, és most nem kevesebb, mint 14 évvel az utolsó album megjelenése után újra kiadott egy nagylemezt. Ennyi idő alatt egy ember életébe is rengeteg esemény fér, egy zenekaréba még több, számos hatás, élmény éri a tagokat, akik közben idősödnek, érnek, szóval látatlanban senki meg nem mondaná, milyen is lehet az új kiadvány, és számomra az volt a meglepő, hogy olyan, mintha nagyjából ott folytatták volna, ahol abbahagyták. Ha nem is az akusztikus vonalon, de körülbelül a második-harmadik lemezük környékén.

Ami elsőre szembetűnő, avagy fülbetűnő, az a természetes könnyedség, mellyel a norvégok egy-egy témához nyúlnak, pózoktól-görcsöktől mentesen mennek bele a tételekbe, merészen fütyülve arra, ha valakinek nem ez lesz a legkeményebb, legdühösebb, legbrutálisabb, leg-leg… lemeze. Mindig is ilyen különcök voltak, ezért mondom, hogy sok minden e tekintetben nem változott. Nehéz a beskatulyázás náluk, annyi bizonyos, hogy intellektuálisra veszik a figurát, és minimálból mennek át komplexbe és vissza.

Két említésre méltó hatást neveznék meg: Paradise Lost és Opeth. Ha pedig egy harmadikat is muszáj lenne előcitálnom, mert különben nem kapok vacsorát, azt mondanám: kései Tiamat. Ebből a háromból nagyjából ki lehet keverni a Green Carnation muzsikáját, egy lassabb, megfontoltabb, elmélyültebb zenei világot, amely mentes az extrém felütésektől.

A címadó szám nyitja az albumot, fogós gitártémával, dallamos énekkel támad, feltehetően ezt szánták a lemez slágerének: sok szálon futó darab, a felszínén olyan kis könnyed a szólam, ha jobban odafigyelünk, jól kivehetők a finomságai. Kjetil Nordhus énekes megbízhatóan, erőteljesen hozza a formáját, a hangszeresek pedig miniatűr kis bravúrokkal színezik a nyolc perc feletti szerzeményt. Aki a Green Carnation lemezeit ismeri, jól tudja, náluk ez nem mennyiség, szeretik megadni a módját.

Az új lemezen mindössze öt tétel osztozik a negyvenöt percen, ami átlagban kilenc percet hoz ki egy-egy dalra. Ez minden mai zenehallgató számára nyilvánvalóvá kell tegye, hogy nem a koncertek utáni rock-party aláfestő zenéjének szánták a szerzeményeket. Két fogyasztási lehetőség ajánlott: fejhallgatóval csendben figyelni a legapróbb mozzanatokat, avagy élőben követni ezeknek az összetett daloknak az előadását. A második szerzemény nem annyira komplex, címe Sentinels. Ennek sodró forgatagában mintha ősi brit hard rock bandák galoppoznának a háttérben, miközben a skandináv erdők dombjain hull a hó.

Ezt a lendületet ellenpontozza a My Dark Reflections Of Life And Death visszafogott bevezetője: szinte már az álomküszöbig juttatja az embert, majd szinte a semmiből ugrik a nyakunkba egy panaszos énekkel kísért erős tétel. Ebben a szokásokhoz híven rengeteg minden van: akusztikus szólam, billentyűs kísérletezgetés, kellemes gitárszólók, kimunkált vokálok.

A Hounds egészen lágy tónusban kezdődik, egy gitárral és énekhanggal vezeti be a fejbólintós darálást, melyet szép, tiszta ének követ. A mai időkben bizony egyre ritkább a tisztán érthető szövegmondás, annyira csúszik át minden az extrém vonalba, hogy a szövegeknek sok esetben nem sok értelmük/mondanivalójuk van, ezért nagyra értékelem a Green Carnation megközelítését.

A legvégére maradt a Black Sabbath klasszikus Solitude dalának feldolgozása a "Master Of Reality" albumról. Bevallom ez túlságosan nem nyerte el a tetszésemet. Ha már feldolgozás, annak örültem volna, ha valami olyat tesznek a témával, amire felkapja az ember a fejét: feldarabolják, vagy lelassítják, végtelenül mozdulatlanná teszik, esetleg megkérik Synne Larsen énekesnőt egy kis vendégéneklésre, szóval valami olyan felütésre vártam, mely merőben szokatlan, ehhez képest szépen eljátszották a dalt a saját hangszerelésükben, de nem több.

Egyáltalán nem lett rossz a visszatérés, ám ha visszatekintek erre a lemezre és a zenekar előéletére, akkor bizony visszafogottabb az összhatás. A magam részéről hiányolom azt a keménységi szintet belőlük, mely korábban jellemezte őket. Hasonló a meglátásom, mint a nemrégiben értékelt Mekong Delta lemezénél: a korábbiakhoz képest nem lett lényegesen jobb az új lemez, de az aktuális zenei termelésben figyelemre méltó. Nagy igényességgel elkészített, szépen összerakott, kellemes album.

8/10

105166.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3815702888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.