RAVENSCRY - 100 (2020)

2020. május 31. - Mr.Zoom

ravenscry100_1.jpg

A milánói Ravenscry tagságának bemutatásával, illetve a zenekar legújabb nagylemezének jellemzésével újoncot avat a Rozsdagyár szerkesztősége. Mentségünkre szolgáljon, hogy a 2008 óta aktív együttes nem csupán nálunk, hanem más hazai oldalakon sem szerepelt még lemezkritikával vagy interjúval, mindössze egy-egy megjelenésüket harangozták be a honi fórumok. Magáról a zenéről sem igazán írtak, talán mert kicsit nehéz elhelyezni a mai közegben: egyszerre táplálkozik a régebbi típusú, progresszív metalból és a mai, modernebb zenékből. Valahol a középúton szeretnének meghúzódni a derék olaszok, keményen hozzák az egyszerű alapokat, miközben szívesen mennek bele egy-egy komplexebb témába, ritmusképletbe, dallamtördelésbe.

Ami a csapat előéletét illeti, ez is ritka a zenei világban, de semmilyen korábbi tevékenységet nem jeleznek náluk a szakmai oldalak, tehát minden tagnak ez az első és egyetlen említésre méltó zenekara. Miközben a videókról egyértelműen kiderül, ők is már inkább a 30+os generáció jeles képviselői. Megalakulásuk óta két EP és négy nagylemez büszke tulajdonosai.

A tagság a következő: Andrea Fagiuoli - basszusgitár, Simone Carminati - dobok, Mauro Paganelli - gitár, Federico Schiavoni - gitár és végül Giulia Stefani - ének. Arról nem sikerült információt kapnom, ki a felelős náluk a billentyűs betétekért, mert erről sejtelmesen hallgatnak, de teljesen bizonyos lehet benne a kedves olvasó, hogy használnak ilyen hangszert. Igaz, nem viszik túlzásba, mondjuk amolyan hangulati elem egy-egy számban.

Tulajdonképpen ez a zenekar Giulia Stefani énekhangjáról szól, bármennyire is csűrjük-csavarjuk a dolgokat, ő adja a banda egyéni hangzását, mivel a hangszíne cseppet sem átlagos. Kicsit eszünkbe juttatja a Nightwisht vagy az újak közül Laure Le Prunenec kisasszonyt, szóval nem az a kifejezett rockénekes, inkább színházi hang. Éppen ezért hat különlegesen egy rockbandában. Nehezen találnának megfelelő pótlást a helyére, de szerencsére ilyesmiről szó nincs. Megbízhatóan lehet rá építeni, igazán karizmatikus frontember, a zenekar videóinak is első számú szereplője, és ilyen kis filmecskéből akad náluk bőven.

Nekem elsősorban az ”Így készült…” azaz ”Making of…” videóik jelentettek kellemes meglepetést, ezekből jön le igazán, mennyire emberközeli, jófej arcok, akik ennek a műfajnak egyszerre rajongói és művelői, az ilyesmit mindig jó érzés megtapasztalni. Maga a lemezanyag tipikus Ravenscry, nem hat elsőre, idő kell a feldolgozásához. Kerülik a direkt slágeres témákat, alapvetően dallamos, tiszta, magasra ívelő énekre építik a meglepően komolyan megdörrenő számokat. A már említett billentyűs felhangokat én magam bizonyosan elhagytam volna, számukra fontos volt, ezt elfogadom, szerencsére a hangzást nem rontja el, nem is minden számban alkalmazzák.

A hangzás… örök vesszőparipám. Ám ez nem véletlen, mert rocklemezek esetén ez döntő. Ugyan nem képes elfedni a dalszerzői vagy hangszerelési hiányosságokat, azonban amikor a zenehallgató első alkalommal belefülel a cuccba, ez az, ami máris meghatározza a hozzá fűződő viszonyát. Örömmel jelenthetem, hogy ez esetben hibátlan minden. Igazi élmény a kagylózás vagy ahogy szoktam javallani: fejhallgatóba illik a zene! A fejest indokolja a szépen csengő, kimunkált, jól érthető ének is, és a basszus-dob kíséret is pengés.

Külön felhívnám a figyelmet a doboknál működő úriemberre, Simone Carminati ugyanis bődületesen jól csinálja! Alapvetően egyszerűben kezdi, de már ahogy megszólalnak a tamok, a cinek, ahogy a ritmusképleteket variálja, az már magában egy tanulmányt megérdemelne. Igazság szerint egy kicsit kilóg – felfelé – ebből a társulatból, de így legalább egy olyan alapot ad ehhez a zenéhez, ami magasabb nívóra emeli az összhatást. Mondjuk azt sem hallgatom el, hogy szívesen megnézném, mire menne egy olyan vaddisznó-módra csapató prog-metal fogatban, ahol kegyetlenül beleadnak mindent.

Tehát jó az énekesnő, ügyes a dobos, profik a hangszeresek, ez már eddig jó kombináció. A dalok sem rosszak,  nekem például az új Nightwish-lemeznél (na jó…) sokkal jobban tetszenek, kétségtelenül szépen kidolgozott, erős tételek, csak karakterük nincs igazán. Értékeit szem előtt tartva kissé színtelen-szagtalan a lemez, sem tetőpontot, sem emlékezetes nótát, sem fogós refrént nem tudnék mondani. Személy szerint azok a tételek hatottak rám a legjobban, melyeket itt videókban ajánlottam, ám túl nagy és markáns eltérés a szerzemények között nincsen.

Akinek egyik nóta tetszett, feltehetően a többi is be fog jönni, és ennek megfordítása is igaz, ha egyáltalán nem tetszett egyik mellékelt tétel sem, akkor nagy valószínűséggel a lemez sem fog. Elsősorban azoknak ajánlom, akik a női énekkel operáló metalbandákat favorizálják, mert színvonalában ez a csapat és ez az énekesnő sem marad el a legismertebb nevektől.

8/10

ravenscry.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1015731814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.